…mint érzet

Egy közösség együttes boldogulása?
Üres a nyelv, ha a képmutatás mondja.
Nem mindegy, micsoda szándék van benne?
Jó, ha a többiek javában érdekelt.

Ahogy Bölcs Salamon király is, elsőre
az Istennek, a népnek épített szentélyt.
Maga még nagyobb házat kapott jutalmul,
szebbet és jobbat, mint amilyet álmodott.

A közjó így lehet személyek hasznára.

 

…mint morál

Demokrácia és közjó nem ugyanaz.
Az álmok is teret akarnak. Több ózont!
Szabad akaratot és ösztönző erőt.
Ne váljon torzszülötté az innováció!

De a nagy nyomás alatt is lehet hinni:
valaki imával, más cselekvéssel harcol.
Osztozhatnak az áldáson és a jusson.
Tudjanak a célba haszonnal beérni. –

A generációk ettől emelkednek.

 

…mint program

Mit lehetne tenni a közjóért?
Ha az ügy kisiklik, legalább a feléért.
Ha a fele sem megy, a jelért, ami lelkesíthet.
Ha a jelért kevés, a megoldás a szív lesz.

Igyekezni kell a világosság felé.
Énekelni minden éjjel a holdfényért.
Ha a kerek nem megy, legyen szögletes.
Ha a Hold miatt sem, akkor legyenek ékkövek.

Törekedni kell magáért az akaratért.

 

…mint eredmény

Benne virradat, sok esetben mégis az est.
Sok kijárata van: az egyéni érdeknek.
Ha minden pont eltűnik, majd visszaír az én,
hogy maga legyen a központi fenomén.

Az okos ráfordítás, meghozza a hasznot.
Több termék, szolgáltatás s új genetika.
A többiekért, akik egymásért teszik ezt.
Szülőnk lenne a polisz, falu, ami éltet.

S mértékét ifjú nemzedékek döntik el.

 

…mint bölcsesség

Gyermekként nem tudtam, hogy ellenségei
lehetnek igazak is a közjónak.
De adatott a nagy megvilágosodás,
mint olykor sanyarú sorsú, elutasítottnak.

Akármit gondoltam, nem jött ki a számon.
Értelmet láttam fényleni édesanyámon.
S megtanultam tőle: többieket is hagyjam élni.
Hogy a körülöttünk levők kapjanak levegőt.

Bort és olajat önteni a sebekre. Mint Éli.