Báger Gusztáv sokirányú tevékenységet folytat. Nemzeti banki főtanácsadó, többek között a közgazdaságtudomány kandidátusa és számos egyéb tisztség viselője. Nemzetközileg is elismert tudós, közgazdász. Látszólag mindezek távol állnak a költészettől, de az ő esetében csak látszólag. A líra és a logika nála szerves egységet alkot. Mint ahogy verseiben a konkrét és az absztrakt dolgok is. Irodalmi elismerései (köztük a József Attila-díj) pedig tehetségét igazolják. S immáron túl a nyolcvanadik esztendőn, és túl a huszadik versesköteten. Legutóbb 2018-ban jelent meg a Napharang című válogatott, és most itt a Mint még soha, a jubileumi, huszonötödik verseskötet. (Közöttük néhány külföldi kiadvány.)
A fülszövegben olvassuk, a tárgyiasság és az alanyiság együttes hangsúlyozása után: „A szövegek szerzője az egyéni tapasztalásban hisz, és amikor mások tapasztalására hivatkozik, akkor is a maga bevallottan személyes olvasatát osztja meg velünk.” Hozzátehetjük azt is, hogy így lesz hiteles ez a költészet, elkülönülvén számos kortárs esztétikai útjától. Az imént emlegetetett sokszínű életmű érvényes fölmutatásával. Hiszen a kenyérkereső hivatás és a tudományos háttér valamiképpen mégiscsak hat a versvilágra is. Tudatosságban és fegyelmezettségben mindenképpen.
Verseinek értékei közé tartozik a fegyelmezettségen kívül a tömörségre törekvés, a fölösleges elemek hiánya.
Miképpen ezt példázza a Wagner zsebórája ekképpen: „Kilesem titkát minden éjszaka. / Szinte már testem része lett. // Szív s haza. // Ágyamnál kopognak időcseppjei. / Egyetemes hullás, zuhogás vidít.” Szemléletesség és puritanizmus, meg lényegre törekvés, intellektualitás. Szembenézés az Idővel, annak vonulásával. Van persze ebben a lírában némi szorongás is, hiszen a világ változásaival számol a költő.
Néhány szó is elég a lényeg kimondásához. Ahogy a Fordulat jelzi: „Fáj a levegő. A lélek összemegy. / Lassú tűzön lángol mindened.” És ez jellemzi némileg terjedelmesebb, feszes szerkezetű „egyperceseit” is: Este, ablak, tévéadás vagy Pillanat. Ezek sajátos versprózák, a kötet sokszínűségének jegyeiként. Kis terjedelemben ragadja meg gyakran az élet, a sors sűrítményeit, lényegét. Tárgyszerűen írja le a tragikumot, az árnyakat is.
Fölidézi a gyermekkori emlékeket, a néhány száz lelket számláló kis falu világát. Szolidan megformált érzelmekkel, tárgyiasan itt is. A gyerekkor egybeolvad a tájjal, az emlékekkel, a szűkebb és a tágabb környezettel. Hangja tűnődő, bölcselkedő. A poeta doctus módján. Erős gondolatisággal, helyenként esszéisztikus beütéssel. A hétköznapi elemeket emeli az esztétikum magasába. S ezek a tények ugyanakkor nem zárják ki a képi gazdagságot, ahogy ezt például a Látóidegsejtés mutatja. („galaktikák organikus lélekspirálja”, „a hangok és a szavak rituális tánca”, „a csókák profán idiómája”) A Rilkét megidéző vers pedig a kifinomult líraiság szép példája. „Szárnyai nem földi ösztönökért nőttek nagyra. / Valamikor Délen földre hulló égi csoda: / sugaras rózsákból magvakat hullajt a Nap…”
A pillanat és az örökkévaló együtt van jelen.
Nem véletlen az sem, hogy kimondja Báger Gusztáv: „A költő szakrális őrség. / Emberhez, lételvhez kötött hűség – / Mégis, rejtekbe szorult vissza?…” (Pályaív) Hiszen azt sem feledheti, hogy a költészet és a költő ma nem annyira „trendi”. Az ilyesfajta értékek folyamatosan visszaszorulnak az őrült világban. Vallomása keserédes, tényfelismerése szilárd. Egyéni pályaíve általánosnak mondható. Verseiben nem burjánoznak az érzelmek, leginkább a visszafogottság jellemzi. Van ebben valamiféle kívülállás, kis elidegenítés is. Ha a tengerről, a tengerpartról ír, akkor sem a látvány, a végtelenség csodája a meghatározó, hanem sokkal inkább a racionalitás.
A lírikus felelősségével tisztában van,
ír a gyűlölet ellen, a szeretet és az irgalom jegyében, és némiképp szemben áll az ószövetségi renddel is. Záróversének zárósorai: „A megnyugvás, az összefogás hona. / Születőben az elgondolhatatlan csoda.” (Itt) Így emeli magasra versvilágát.
Báger Gusztáv: Mint még soha. Magyar Napló, Budapest, 2023, 75 oldal
A szerző irodalomtörténész, író
