„A Hóvár-bércek alatt
Babonás bércek alatt
Zuhog le holdfényes, nagyerdőn
Ott zuhog a szerelem patak
Ott zuhog pallótlan háttal
Egy mélyvízű hegyi patak.”
Nem tudjuk, hogy az akkor harmincnyolc esztendős Teller Miksa ügyvéd, a Társadalomtudományi Társaság pénztárosa 1909-ben megvette-e a Nyugat című irodalmi folyóirat 15. számát. Arról sincs információnk, hogy fiatal apaként tologatta-e babakocsiban Ede nevű, egyéves fiúgyermekét, a Nyugat akkor éppen legfrissebb számát lapozgatva.
A Társadalomtudományi Társaság polgári liberális szellemiségéből adódóan ezt a jelenetet, ha nem is rekonstruálható, a legkevésbé sem láthatjuk kizártnak. A feleségével, Schwitzer Emmával a Városligetben korzózó, babakocsit tologató férfiúval pedig minden további nélkül szembegyalogolhatott A Hóvár-bércek alatt című vers szerzője, a krisztusi harmincharmadik éve felé ballagó, ám attól még egy esztendei járásra való Ady Endre. A Társaság, amely szoros kapcsolatban állt a Huszadik Század című folyóirattal, ugyanannak a szellemi körnek a része volt, melybe Ady is tartozott; így aztán legalábbis biccenthettek egymásnak, de az is lehet, hogy a fiatal apa mondott néhány elismerő szót a versről.
Az egyéves Ede baba pedig hallgathatta őket.
A Városliget 1909-ben. Bár a kép csupán illusztráció, de hasonlóan festhetett a Teller család is annak idején
Fotó: Glázer Attila/Fortepan
Tudjuk, hogy harminc évvel később, 1939. augusztus 2-án Teller Ede volt a sofőrje a vezetni nem tudó Szilárd Leónak (aki a Városliget közelében, a Bajza utcában született, és a VI. kerületben járt gimnáziumba), amikor elvitte fizikustársát a New Jersey-ben élő, az ott működő Institute for Advanced Studyban tanító Albert Einsteinhez, hogy véglegesítsék a fizika s bizonyos értelemben a világtörténelem szempontjából is fontos levelet, melyet a tudománytörténet az „Einstein–Szilárd levélként” emleget. A levélben értesítették Franklin D. Rooseveltet, hogy a nemzetiszocialista Németország megkezdte nukleárisenergia-tervét, s képesek lehetnek az atombomba előállítására;
javasolták hát az Amerikai Egyesült Államok elnökének, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, hiszen hasonló feladat állhat Washington előtt is.
Egészen biztosak lehetünk abban, hogy az atomfizikusnak ekkor semmiféle információja nem volt a kilencéves, 1930-ban született Csoóri Sándor nevű fiúcskáról, aki ebben az időben nagy valószínűséggel Zámolyon élt.
Ady Endre viszont tudta, miféle különleges szám a 3-as (ennek szorzata például a 9 vagy a 30 is), Balassihoz hasonlóan ő is erre a számjegyre építette fel verseskötetét.
Ám nem tudjuk, hogy az Ady-vers 1909-es megjelenését követő nyolcvanharmadik évben, 1992-ben Teller Ede keresztülhaladt-e a Városligeten budapesti sétái során. Csoóri Sándor emlékezett meg később arról, hogy a világhírű atomfizikus, aki a Magyarok Világszövetségének III. Világkongresszusa alkalmából elvállalta, hogy beszélni fog ötvenkét ország ott összegyűlt magyarjaihoz, így kezdte mondandóját: „Drága magyar testvéreim!” Teller is kuratóriumi tagja volt később a Csoóri által elnökölt Magyar Kultúra Alapítványnak, így többször is megfordult ezt követően Pesten. A 2016-ban elhunyt költő egyik visszaemlékező cikkéből tudjuk, mit mondott neki Teller az irodalomról. Úgy fogalmazott: „Költők nélkül sivatagosabb mindig a világ.” S aztán arról is beszélt: „Arany Jánost még a gimnáziumban szerettem meg, de Ady Endrét legmélyebben akkor, amikor távol voltam Magyarországtól. A költészet és a nyelv lett a hazám, a biztonságom. És szinte észre se vettem, hogy Ady lett a legfőbb csiholóm.”
És tudjuk, hogy Teller Ede ekkor fejből felidézte Ady több versét, így A Hóvár-bércek alatt címűt is; vagy azt, hogy „Valamely Isten-fejen állok, Mert így bírom a bírhatatlant”. Tudjuk azt is, hogy Csoórinak többek között ezt mondta: „(…) de sokkal több szellemi és érzelmi energia szabadul föl az ilyen versekből, mintha szép realista verseket olvasnánk. Megismétlem, több energia! És mikor ezt megértettem, egy új fölismerés villámlott át rajtam. Mégpedig az, hogy energiát nemcsak maghasadással lehet előállítani, hanem magfúzióval is!”
A költő kérdésére, hogy ebből lett-e a hidrogénbomba, Teller így válaszolt: „Ebből is!
A magfúzióból. De érdemes gyorsan megjegyezni, hogy szerencsére ezt a bombát nem dobták le.”
Nem tudjuk, hogy a kilencvennégy évvel a Nyugat-beli vers megjelenése után, 2003-ban bekövetkezett halála előtt milyen gondolatok foglalkoztatták Teller Edét. Egy katolikus lap viszont arra emlékszik: „Ady-versekben, de főleg a személyes szeretetben megnyilatkozó Istent szólította kérdésével. Ismerőse harmadszor olvasta már Ady A föl-földobott kő című versét, amikor felnézett a könyvből, és látta, hogy az öreg tudósnak patakzik a könnye.”
