Illik manapság olyat mondani, hogy utálok nyaralni? Azt hiszem, nem. Aki nyaral, az örüljön, hogy megteheti, ha valaki meg nem akar, az ne menjen. És egyébként is, ki az a szerencsétlen, akinek ez probléma? Jelentem, nekem.

Aki nem képzőművész vagy művészettörténész – legtöbben pedig nem vagyunk azok –, nemigen teszi be a lábát művésztelepre. Így az valami homályos, titokzatos helyszínnek vagy gyülekezetnek tűnik az elménkben, ahol biztos olyasmi történik, amit mi, egyszerű halandók nem értünk.

Manapság mindent ár-érték szerint minősítenek, néhányan már a szeretetet/szerelmet is, vagy éppen a hazaszeretetet, aszerint, mekkora értéket kaphatnak vagy éppen kérhetnek. Ha már minden ily módon értékelhető, nézzük meg, mennyit ért az 52. Tokaji Írótábor!

A 70. születésnapját ünneplő Zalán Tibort köszönti a költő személyes hangvételű szonettjével.

Már jó ideje úton voltak. Egyazon ütemes tempóban, szaporán lépdeltek egymás nyomában. Feszes, felcsapó karmozdulatokkal, pihenés nélkül haladtak előre. Később, hogy az idő megváltozott körülöttük, és a napos dombhátak mindinkább elveszítették fényüket, meggyorsították lépteiket.

Másfél évtizede, kilencvenöt éves korában hunyt el a nagy háború első esztendejében, 1914-ben született Illés Sándor költő, író, újságíró, a kisebbségi sorban élők megpróbáltatásainak huszadik századi krónikása, szószólója.

"hívásra várni véletlen szerepben / két halál közt sovány előleg" – Debussy, a világhírű tizenkilencedik és huszadik század fordulóján élt zeneszerző ihlette a költő versét, melyben az egzisztencia esetlegessége, a lét külső-belső erők általi befolyásoltsága egyszerre tükröz bizonytalanságot és harmóniát.

Hetvenöt éve született és tizenhét esztendeje immár, hogy a „sárból-agyagból” teremtetett s „apai-anyai álmokból” szőtt földi valóságból az égi mezőkre költözött Nagy Gáspár költő.

Én, K. László, döglégy, a számomra még hátramaradt, kevéske időmben szeretném elmondani, hogy gondolkodásom jelentősen megváltozott, különösen az „Ez a természet rendje, tehát...” kezdetű tézisekkel kapcsolatban.

Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író posztumusz kötete, a Találkozunk augusztusban Ana Magdalena Bach kidolgozatlan, melankolikus történetéről szól, miközben nem sokat hoz fel a mágikus realizmus sokat érő arzenáljából.

A létezéshez kell figyelem és kell, hanem cselekvő jelenlét is, mint írja a szerző. A szőlőhegyről ez jól látszik. Mint az is, hogy nem szabad a tekintetünket elfordítani egymásról.

Az Országút a Magyar–Török Kulturális Évad programsorozatához kapcsolódva magyar–török kétnyelvű, illusztrált novelláskötetet ad ki T’ÖRÖKSÉGÜNK – Ortak Miras – sonsuz takas, azaz Örökül kaptuk, örökül hagyjuk címmel. Juhász Kristóffal a Mese a békehozó rózsamagról című meséjéről, Gül Babáról, a mesék fontosságáról és mesemondói tapasztalatairól beszélgettünk.

Szenvedélyes irodalomtörténész és kritikus, igazságkereső indulat fűti, elkötelezett írástudó. Semmiféle kirekesztés nincs ínyére: a nyugatosok mellett látóterében ott van Pilinszky, akárcsak a népiek. Mind, akiknek „világító lámpásuk az ethosz volt”. Szakolczay Lajos irodalomtörténésszel beszélgettünk.

Székelyhidi Zsolt könyvének előzetes szövege magából a Szentírásból való, Szent János evangelistától a Jelenések Könyve, az Újszövetség textusa. Miért és hogyan történik az átírás?

Száraz Pál novellisztikája a széppróza legősibb hagyományaihoz kapcsolódik: amiben otthonosan mozog, az a történet, a mese, sőt: a sztori. És nagyon jól teszi, hogy ezt a nemes tradíciót követi, mert jó történeteket mond el – és jól mondja el azokat.