A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Petőfi több verset is írt a költészetről. Ebben a költeményben a hozzá való, ellentmondásos viszonyát tárja fel.

Király László Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi költő, író, műfordító és Temesi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító részesült a Méhes György Életműdíjban.

Nekem azt mondták, hogy „fehér kesztyűs” beavatkozás volt. Hát, hogy nem voltak komplikációk, meg ilyenek. Így is eltart majd egy darabig a felépülés. 

Nagyszerű szavalóverseny tanúja voltam Budapesten, a Fillér utcai gondozási központban április 20-án. Az egykori nagypolgári villa két összenyitott termében vagy hetvenen foglaltak helyet, köztük a tizennyolc vállalkozó szellemű, bátor hölgy.

Balatonfüred ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo Költőversenyt. A több mint harmincéves múltra visszatekintő költőversenyhez hasonló kezdeményezést Európában nem nagyon találni, a rendezvény az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát.

Madách Imre él, és itt ballag az Országúton – április végétől egészen szeptemberig. Azért él immár kétszáz éve közöttünk, mert éltetjük. Nemcsak mi, lapunk hasábjain, hanem mindnyájan, akik értjük a magyar nyelvet és irodalmat, és azok a szerencsés népek, akiknek nyelvére lefordították Az ember tragédiáját.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Ma megnézzük, hogyan is látta  a mészáros és az író mesterség viszonyát?

Kétszáz éve, 1823. január 20-án született Madách Imre. Az ember tragédiája létrejöttét maga is megszenvedte. Szenvedésből lett nagy és igaz mű. Tudta, és drámája tudatja is, hogy a luciferi ámítás, ravaszság sikeres, és célba talál. Éppen ez az ember tragédiája.

A workationre nincs megfelelő magyar kifejezés. Talán hívhatnánk munkációnak, hiszen egyszerre vakáció és munka, jellemzően a digitális nomádok életformája. A szerző ennek jeles képviselője, Délkelet-Ázsiából tudósít róla minket.

A ChatGPT és úgy általában a mesterséges intelligencia kapcsán felmerül az emberben: akkor „megyünk a lecsóba”? Vagy mostantól már mindenki mindenhez ért majd?

A Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonjában, a Magyar PEN Club rendezésében zajlott május 2-án Böszörményi Zoltán József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő Fellázadt szavak című kötetének bemutatója.

A két híres poéta költői kapcsolata nem számít annyira nyilvánvalónak, holott, ha megnézzük, Reviczky több verset írt Petőfiről, vagy hozzá kapcsolódva, mint Arany Jánosról, vagy Arany Jánoshoz, és ez legalábbis elgondolkodtató.

Két nappal a franciaországi barát, Sipos Gyula (írói nevén Albert Pál) halála után a nagy irodalomtörténész-kritikus generáció újabb tagja, Pomogáts Béla is itt hagyott bennünket.

Koncert utáni kardlapozás, víziszínpadon igazoltató rendőrök, koncerteken kötött ismeretségekből lett házasságok, a Metro Klub, a Tabán, a Budai Ifjúsági Park – mindezek, és még sok más elevenednek meg a beat és a rock aranykorából a Mindenki! című könyvben.

Reviczky Gyula versével emlékezünk meg a munka ünnepéről, aki vallotta: a munka az, ami felemeli ezt az országot, s hogy Magyarország nem volt, hanem lészen.

Második órája pakolom az irodában a székeket. A régitől fáj a derekam, gondoltam, elcserélem valamelyik kollégám székére, aki épp nincs jelen, már ahogy ez lenni szokott, mikor emberek dolgoznak együtt.

Fazekas Lajos sokszínű művészegyéniség: diákként verseket írt és publikált, majd a film felé fordult, s az egyik legtöbb filmet jegyző alkotóvá vált, mint rendező, operatőr, színész, sőt kaszkadőr. Szeme világát vesztve újra a költészet felé fordult, ugyanolyan eredeti hanggal és tehetséggel.

Idén negyven éve, hogy már nincs közöttünk Illyés Gyula, huszadik századi irodalmunk egyik legkiemelkedőbb, sokat vitatott alakja. Az ő és a hatalom viszonya igencsak beszédes: sokan és szinte hivatalból bírálták, miközben a rendszer látszólag büszke volt rá.