„...ki mint nem vet,
úgy nem arat.
Ha kevésbé rohanok,
talán még élhettem is volna, testvéreim.”

Kapcsolataink ellentmondásosak, vágyaink reklámok ránk tolt művágyaival kevertek. De valami ősi még maradt, ami előtörhet és űzhet: Diána felé és Diána elől a vadat.

Kétféle szem – kétféle látás. Egy költő és egy grafikusművész izgalmas vállalkozásából született közös kiállításról és a figyelemre méltó könyvről, amely a művekből létrejött.

Ha nyár, akkor Balaton, ha víz, akkor meleg, ha Tihany, akkor… remek fotók és csodás helyszínek.

Van, amikor már csak a csoda segíthet. Van, amikor az sem. És nem tudhatjuk, ha átlépünk a csoda kapuján a szabadulásért, az milyen formában vár.

Ha seb keletkezik valahol az ember testén, akármilyen kicsi is, meghatározza a közérzetét. Hiába, hogy a test akár kilencvenkilenc százaléka ép, az az egy százalék, amely vérzik, lüktet, sajog, riadalomban tartja az egész testet.

A születés előtti utolsó két hónap érzékletes, döbbenetes képiséggel megírt versei, a kilenc hónapot felölelő ciklusból.

Még „óvodába is csak protekcióval vették fel”, nem hisz a csaló, a rossz, a hamis, a hazug költőkben akkor sem, ha jó verseket írnak. A hetvenöt éves Döbrentei Kornéllal beszélgettünk.

Az író túlélte a támadást, lélegeztetőgépen van. Sebesülései következtében egyik szemére megvakulhat, egyik karja megbénulhat, veséje veszélyben.

Lukács Sándor költői útja-időzése nem egyes verseken, sorokon, nem szavakon múlik. Fontosabb ezeknél költészete, az, ahogyan lényével a világ egészéhez kapcsolódik. Erről árulkodik új, Kikötő című verseskötete.

Rövidlátó szememben az öregedés egyik legcsalhatatlanabb jele az a tipikus fejmozdulat volt, amikor a(z) – többnyire férfi- – ember kézbe veszi az apró betűs szöveget is tartalmazó dobozt, újságot, feliratot, használati utasítást, receptet, aztán hunyorít meg összpontosít.

„hallgatásokból szövi az
idő a nyári levendularétet
egy kislány fején virágkoronának”

Kovács István könyve izgalmas látlelet egy korról, amikor a felnőttek még a régi világban szocializálódtak, s kénytelen-kelletlen elfogadták, eltűrték az újat, ámde nem szerették.

Hatalmas felkészültség és mindenre kiterjedő átfogó szándék, olvasmányos és összeszedett hangvétel: újra kiadásra került Várkonyi Nándor ismert könyve, Az újabb magyar irodalom 1880–1940.

Mielőtt a tengerhez vagy a Balatonhoz indulnánk, vagy miután onnan visszajöttünk, ne legyünk restek: elő a programfüzeteket, nyissuk meg kedvenc portáljaink ajánlóit, kortársaim, és kerekedjünk fel, hiszen itt a nyár!

Egy év leforgása alatt a harmadik könyvét lapozgathatjuk a kilencvenegy évesen is kivételesen termékeny jezsuita szerzőnek, Szabó Ferencnek. Legutóbbi kötete, a Két kiáltás között verseinek eddig legteljesebb gyűjteménye mintegy ötszáz oldalon.

A Magyar Művészeti Akadémia Titkársága Andrássy úti irodaépülete előtt 2022. július 25-től tekinthető meg a Tamási Áron életét bemutató szabadtéri kiállítás, amelyet a Kossuth-díjas, erdélyi író születésének 125. évfordulója alkalmából rendeznek.

A diktatúra világának propaganda-baromságai hű előképei voltak az immár szabadság szülte, harsogó zenével, tébolyult rikoltozásokkal, fényeffektusokkal és tűzijátékkal dúsított celebvilág baromságainak.

Cserép Lászlóval, a balatonfüredi irodalmi szalon vezetőjével, a Salvatore Quasimodo Költőverseny alapítójával beszélgettünk a város Szőcs Gézához fűződő kapcsolatáról, programokról, terveikről.

Ön tudta, mi a félelem, ezért lehetett bátor is. Az életben és főként az írásban. Nemcsak vallotta, de példájával bizonyította: nem igazi író az, aki nem ijed meg olykor attól, amit ír. Ön is gyakran megijedt – és írt tovább.

Ronald Stuart Thomas költő és pap olyan walesi közösség megteremtésén fáradozott, amely összhangban van önmagával és a természettel. Mert hallani vélte a jólét fényében az éhező szív, a nyughatatlan szellem morajlását.

Elképesztő magyar innovációs ötlet: ötvenezer éves grönlandi biojég menthetné meg a Balaton hőségben fuldokló halait.

Sárkányokat ereget a még-gyermek-nyár: kimerevedett sirályok fekszenek a szélre, lebegnek mozdulatlanul, egy helyben halmazállapotok között – fölöttük felhők a szürke összes árnyalatában, alattuk a folyó, a maga egyszínűségében.