Kossuth-díjat kapott Orbán János Dénes költő, író, irodalomszervező. Mit tett a pandémia az élő irodalommal, hogyan változik Erdély, a Székelyföld? Ezekről, illetve a Kárpát-medencei Tehetséggondozóról, a magyar művészeti akadémiabéli levelező tagságáról, no meg legújabb könyvéről beszélt  lapunknak.

Ma egy hete közel voltál.
Tapintat, báj, szemérem, nem tolakodás.
Ezek mind. Beavatás.
Ingyen kegyelem.

Mostanában nemcsak a hírek, hanem az álmok is Keletről jönnek. Zavaros álmok. Megvesztegetett álomfejtők csomagolják őket mézbe, vérbe, sztaniolba. Mostanában itt a hegyen nekem is volt egy furcsa keleti, orosz álmom.

A Petőfi bicentenárium alkalmából nemzetközi műfordítói pályázatot hirdetett a Lakitelek Alapítvány és a Türksoy, azaz a Türk Kultúra Nemzetközi Szervezete azeri, kazah, kirgiz, török, türkmén és üzbég műfordítók számára, nagy sikerrel. Száz alkotótól majd ötszáz pályamű érkezett.

Halálának egyéves évfordulóján
emlékezünk a kilencvenhét évesen elhunyt,
Magyar Arany Érdemkereszttel
is kitüntetett költőre, íróra.

Örömmel adjuk hírül, hogy az egyik legrangosabb irodalmi elismeréssel, József Attila-díjjal jutalmazták főszerkesztő-helyettesünket, Király Farkast.

Az állítás minden túlzás nélkül helytálló Róna Judit irodalomtörténész, lapunk olvasószerkesztője esetében, akinek kitüntetése a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével azt a hosszú tudományos kutatói és könyvszerkesztői pályát ismeri el, amely a magyar irodalom értékeinek feltárásában és megőrzésében maradandót alkotott.

Harminchárom esztendő alatt vagy nyolcszáz alkalommal tettem meg a Budapest–Gasztony közötti kétszáznyolcvan kilométeres vonatutat. Pontosabban ezerhatszázszor, hiszen mindig vissza is tértem a fővárosba. Nagyon ritkán könnyű szívvel vagy virágos jókedvvel utazva.

Beszélgetőtársam, Hegymegi Jánosné Vörös Vilma 1923-ban, karácsony napján, Felsőgallán született. Édesapja a tatabányai ipartestületnél volt jegyző. Ott járt iskolába. Édesanyja fiatalon megbetegedett, őt kellett ápolnia, ezért nem tanulhatott tovább.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Ezúttal egy gyerekkorunktól ismert klasszikus költeményét ovashatjuk újra.

Visszahoztam a múlt évi nyarat,
találsz benne transzcendenciát?
Spinoza ujjait látom a kristályüvegen,
mint a tiszta ész kritikáját.

Ha a két karom kétfelé tárom, éppen elérem a névtelen szökőút két falát. Vagy majdnem. Mintha imádkoznám: Isten óvjon, Margit híd!

Kövek közé bújtam mindig.
Mint gyík szaladtam a tekintetek elől.
Fúrtam magam egyre beljebb fura szívekbe,
mik rám omlottak,
mint gyermekek építette homokvárak.

Ti / hasonlítotok / rám / leginkább, / szép testeim. / Karotokba / vágyom, / szívetekkel / dobogtatnám / magam. / Hagyjátok / a bárkát, / üljetek ide, / rakjatok / tüzet. / Melegedjünk. / Ez legyen / legújabb / otthonotok.

Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz című verseskötetének a kék szín az alfája és omegája, benne a látható, láthatatlan, a tapintható és érezhető, ízlelhető...: összes érzeteink, más színek tükrében is.

Ezt a verset azért választottam, mert benne van a költő sorsa is, és benne van a mérhetetlen szülőszeretet.

A könyvek sorsáról szóló szállóigét csonkán szokták idézni. Az eredeti: pro captu lectoris habent sua fata libelli. Vagyis a befogadó érdeklődése, felkészültsége, érzékenysége szabja meg, hogy egy írásmű „üzenete” milyen mértékű megértésre, megérzésre számíthat.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Tavasz eleje van, amit így várt Petőfi, Derecenben fagyoskodva, 1844-ben.

Tárgyiasult emlékem a kezdet, mint a felejtés
változatos szakadéka az években. Tehetetlen
szoftver a test, és mint puha mélység, úgy fut a program.

Turczi István nagy ismertségnek és elismerésnek örvend úgy itthon, mint külföldön. Bizonyította a nagyszámú magyar és nemzetközi közönség is az eseményen, amelyen a Turczi István költői világa című monográfiát mutatták be az Írók Boltjában.

Igaz, hogy Teri szerint vízben feloldva kellett volna bevenni, de olyan nyavalya rossz íze volt, hogy a végén inkább sörbe kevertem. Mit, mit? Hát a Jókai-könyv hamuját, amit a javasasszony adott, hogy műveltebb legyek. Azt mondta, ha az elégetett könyv maradványait megiszom, reggelre más ember leszek.

Tisztességes neve is volt, mégis így hívta mindenki, egyszerűen csak: Lumumba. A szemébe meg azt mondták, hogy Sanyi bácsi. Merthogy az volt: Sándor, a falu nagy erejű bolondja.

Élőfolyóirat estje keretében ünnepelte a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a magyar széppróza napját az MMA Irodaházában február 17-én délután 4 órától.