…hogy szeretek takarékoskodni. Erre nevelt az élet; ha fellengzősen akarnám mondani, a székelyeket soha nem kényeztette el a sorsuk, mindennek megvolt a helye és szerepe.

Az egész világ hitvány, köpönyegforgató és a jóindulat a kakukktojás. Így már könnyebb, csak én nem vettem észre a magától értetődőt. Hiszen nincsen ember, aki a másiknak jót kíván, nincs olyan, aki ne örülne a szomszédja kárának.

Nem tudok olvasni, mert a szomszédban megint ordít a kopasz, dagadt fickó, hogy megöllek, te k.rva, megöllek, te mocskos ribanc. Minden szó tisztán hallatszik, a tízemeletes betonfalai úgy viszik a hangot, mintha nekem mondaná, hogy most megdöglesz.

A folklórnak – a magyarnak is – káprázatosan sokoldalú alakja a garabonciás, ez a hol angyalt, hol ördögöt mintázó csalfa tünemény. Gyerekkorunk aszúval terhes szőlőhegyének is sokszor várt és csak ritkán megjelenő örökké kamasz szelleme volt.

Vallomásos líra. Avantgárd. Népies szürrealizmus. Radikális eklektika. Megannyi jelzővel illeték már a költészetét. Számos műfajban alkot: költő, író, drámaíró, dramaturg, tanár. Február 14-én ötvenedik díjazottként vehette át a Balassi Bálint-emlékkardot. Zalán Tiborral beszélgettünk.

Több izgalmas rendezvény keretében is ünneplik az írók és az olvasók a magyar széppróza napját.

Negyven éven keresztül magyar irodalmat, történelmet, művészettörténetet tanított a budai József Attila Gimnáziumban. Elegáns szellem. Hivatásának mestere. Tanári hitvallásával és egykori diákja megrendítő szavaival köszöntjük Vasbányai Ferenc tanár urat kilencvenedik születésnapján.

Az ellenséges, trágár beszéd, de még a gonosz gondolatok is rombolják azt, aki gondolja és kimondja őket, és azt is, aki hallja a negatív megnyilatkozásokat. 

Ezek a fiatalok...? Meg ezek az öregek...! Három rövid, elgondolkodtató írás a mai ifjakról, öregekről, sőt, arról is, hogy van azért kapcsolódás a generációk között. 

Már nem vagy meztelen, még ruhátlanul sem. Száraz vagy mindenütt, amilyen a bor, amit ittál. Érdes a szájpadlás utánad, mégis csiszolatlanul csordul a szó, ahogy titkos gondolat gerjed mozdulattá a testmelegben.

Ami 1916-ban egy magyar cselédlány, és egy 1987-es, vagy akár egy mai nyugaton bébiszitternek állt lány sorsában közös - nos, azt találják ebben a tárcanovellában. Voltak-e, vannak-e kiutak szorongató, kiszolgáltatott léthelyzetekből? 

A nap első sugara megcsiklandozta az orromat. Aprót prüszköltem és ébren voltam. Magam hevertem a kastély tetején, a fákon egy-egy madár pittyegett. A kastély magasabb volt a fáknál, de nálam senki sem.

Fekete pontokból áll össze a pillanat, amikor petyegtetem a betűket ehhez a szanaszét futó gondolatfolyamhoz. Egyetlen piros fény világít, ki tudja, honnan, ki tudja, minek. Gyertyát gyújtok, ötvenet, vagy inkább ötezret, hogy ma biztosan idetaláljon a Teremtő.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli egyik legsokoldalúbb tudósunk és művészünk: matematikus, rovásírás-kutató, költő, műfordító, húsz idegen nyelven beszél, világutazó, örökifjú alkotó, akit a fiatalok az Irodalmi Jelen-standjánál az Ünnepi Könyvhéten tágra nyílt szemekkel hallgatnak.

Súlyos következményekkel járhat az egész nemzetre nézve a Föld belső, szilárd magjának elváltozása, amelyet magyar tudósok vettek észre. Kérdéseinkre Huntzfut András, az újonnan alakult szakmai válságstáb szóvivője válaszolt.