Fordítás – a nyelvek iránti szeretet

A manilai Magyar Nagykövetség s az Ateneo de Naga egyetem könyvkiadójának együttműködésében jelent meg a Hindi Pasisiil Ang Pagsibol, azaz A virágnak megtiltani nem lehet című antológia, mely Petőfi Sándor versei mellett Arany János, Vörösmarty Mihály, Ady Endre és más magyar költők műveit kínálja a Fülöp-szigeteki olvasóknak. 

Valószínűleg az is hozzájárult a könyv sikeréhez, hogy fordításokról van szó. A Fülöp-szigeteki emberek számára ugyanis nagyon fontos, hogy itt különböző nyelvek élnek együtt. Az itteniek ezeket a nyelveket önmagukban értéknek tartják, létezésük számukra a szabadság jele. Ezért örülnek annak, hogy az olyan kis nyelv, mint a magyar, önálló irodalommal rendelkezik. A nyelvek iránti érzékenységüket erősíti, hogy az oktatás és az államigazgatás szinte kizárólag angolul folyik, különösen az általános iskola első osztályai után. Vagyis a szüleiktől tanult nyelven, mely önazonosságukat is jelenti, alig tudnak hivatalos ismereteket szerezni, vagy ügyeket intézni. Talán kivételek ez alól a főváros közelében élő tagalog nyelvűek, mert az ő anyanyelvük majdnem ugyanaz, mint az angol melletti másik hivatalos nyelv, a filippinó. Tehát ők ügyintézésben és olykor az oktatásban is használhatják anyanyelvüket, de a Fülöp-szigetekiek legnagyobb részének ez nem adatik meg. Amennyire praktikus a nemzetközi érintkezésben, hogy mindenki tud angolul az iskoláztatás révén, épp annyira szomorú, hogy a szülőktől tanult nyelvet a mindennapi beszélgetésnél magasabbrendű kommunikációra alig lehet használni.

Mivel szigeteken élünk, a földrajzi határok sokkal markánsabbak, azaz a globális kultúra terjedése előtt nem különösebben mosódtak össze a nyelvek. Ma már azonban a kisebb népcsoportokhoz tartozók között egyre érezhetőbb a nyelvhalál gondolata. A kisebb nyelveket sokszor lenézéssel tekintik, beszélői lassanként teljesen elhagyják. Thomas N. Headland tanulmánya harminc veszélyeztetett Fülöp-szigeteki nyelvről ad számot, melyek közül kettőnek írásbelisége is van. A nyelv tehát a szabadság jelképe, különösen a kisebb nyelvek beszélői számára, ha öntudatosan vállalják. A kis Magyarország sokaknak ismeretlen nyelvén író, annak szabadságáért harcoló Petőfi ezért vált ki mély rokonszenvet a legtöbb Fülöp-szigeteki emberekben.

Érdemes áttekinteni a fenti érzelmek számszerű hátterét. A besorolás módjától függően 130-195 nyelvet tartanak számon a Fülöp-szigeteken. Ezek szinte mindegyike őshonos maláj-polinéz nyelv. Az 1987-es alkotmány a filippínót, a Manila környékén használt tagalog nyelv szabványosított változatát jelöli meg nemzeti nyelvként, mely az amerikai angol mellett hivatalos nyelvként is szolgál. A gyakorlatban főleg szóbeli kommunikációra és népszerű programokra használják, míg az oktatás és az államigazgatás többnyire angolul működik. Ezért időnként találkozhatunk filippínókkal, akik önként választják az angolt gyermekeik anyanyelvének. A hivatalos nyelvek mellett léteznek regionális nyelvek, melyek hivatalos kisegítő státust kapnak ott, ahol beszélik őket. Ezek közül a következő négy Fülöp-szigeteki nyelv büszkélkedhet több mint ötmillió anyanyelvűvel: tagalog, cebuano, ilocano, ilongo. Az első és a második beszélői együttvéve a Fülöp-szigetek lakosságának körülbelül a felét teszik ki. További hét nyelv rendelkezik egy- és ötmillió közötti számú anyanyelvi beszélővel: bicolano, waray, kapampangan, pangasinan, maguindanao, maranao, tausug. A regionális nyelvek szabályait azonban, a filippínótól eltérően, intézményesen nem határozzák meg, vagyis ezek spontán módon fejlődnek. Mint látható, az említett nyelvek közül legalább egyet a szigetország lakosságának több mint kilencven százaléka beszéli anyanyelveként. A többiek sokszor egészen kis létszámú anyanyelvi beszélőként tanulnak meg nyelveket a szüleiktől.

A virágnak megtiltani nem lehet – Fülöp-szigeteki nyelven  Fotó: A szerző fotója

 

Gondolat – A szabadság iránti vágy

„Petőfit úgy mutattuk be, mint a magyar Rizalt, ezért figyeltek fel rá a Fülöp-szigetekiek” – magyarázza dr. Tóth Titanilla nagykövet asszony. A kötet utószavában így ír: „Látnok művész volt, aki tollát eszközként használta arra, hogy harcoljon a szabadságért, demokráciáért és nemzeti önazonosságért. Munkái által a magyar irodalom és kultúra szimbólumává vált, írók és művészek nemzedékeinek ihletőjévé.” Ezekért küzdött az író José Rizal (1861–1896) is, a Fülöp-szigetek nemzeti hőse, aki nagy tiszteletnek örvend a szigetországban. Kivégezték a gyarmatosítók, de emlékét minden főiskolán és egyetemen heti háromórás kötelező tárgy ápolja. Ő jut eszébe a Fülöp-szigeteki olvasónak, amikor Petőfi verseit olvassa.

Hasonlóan a magyar szabadságharchoz, sokan járultak hozzá a XIX. század végének Fülöp-szigeteki nemzeti forradalmához. Ott voltak az egyszerű nép fiai, például Andres Bonifacio, a gyermekmunkásból lett forradalmár, vagy Tandang Sora (eredetileg Melchora Aquino), aki soha nem járt iskolába. A felszabaduló ország alkotmányos rendjét vázolta fel Apolinario Mabini, a szegénysorból feltörekedett jogász. De ott küzdött a politikus családból származó Emilio Aguinaldo tábornok, a jogász és újságíró Marcelo H. Del Pilar, a festő és szobrász Juan Luna.

Közülük a filippínó nemzettudat mégis José Rizalt emeli ki. A spanyol gyarmatosítókkal szembeni ellenállás értelmiségi vezetője regényekkel küzdött a diktatúra ellen. Nemcsak leírta és bemutatta kora jellemző vonásait, hanem történeteivel leleplezte az elnyomók arroganciáját. A nemzeti gondolkodó, író és polihisztor eredeti hivatása szerint szemészorvos volt, de nemzete felszabadítása érdekében író lett, így vált a politikai reformmozgalom kulcsfontosságú alakjává. Írásai ösztönözték a fegyveres felkelést. Döntő szerepet játszott a nép öntudatra ébredésében. Hitt az irodalmi alkotások mozgósító erejében. Ezek emelték fel, s öntöttek erőt azokba is, akik fizikai munkával keresték a kenyerüket. Bár aktívan nem vett részt a forradalom előkészítésében vagy lebonyolításában, ma mégis annak szellemi atyjaként tartják számon.

Kezdeményezés – az országimázs erősítése

Nagykövet asszony elmondása szerint a kezdeményezést a Petőfi Irodalmi Múzeumból indította el, mely a szakfordítások anyagi hátterét is biztosította. A nagykövetség örömmel mondott igent a meghívásra, hiszen újraindítása óta mindkét eddigi nagykövet (dr. Bencze József és dr. Tóth Titanilla) fontosnak tartotta, hogy a diplomáciai kapcsolatok ápolása külkereskedelmi és kulturális kapcsolatokat is eredményezzen, hiszen a Fülöp-szigeteknek nagy szükségük van pozitív országimázsra. Különösen ebben a feltörekvő délkelet-ázsiai térségben! Emellett a könyvkiadás jó alkalom a két ország, Magyarország és a Fülöp-szigetek közötti diplomáciai kapcsolatok ötvenedik évfordulójának megünneplésére. Magyarország neve eddig sem volt ismeretlen, még ha sokan nem tudták is, hogy pontosan hol helyezkedik el az ország. Többnyire amerikaiak által közvetített ételnevek élnek a köztudatban: magyar kolbász, magyar kenyér és hasonlók.

A könyv összeállítása érdekében a nagykövetség felvette a kapcsolatot az ország középső részén, Bikol tartományban működő, Ateneo de Naga nevű jezsuita egyetemmel. Az univerzitás oktatói találtak fordítókat, akik a magyarról angolra fordított verseket vették alapul a hat különböző nyelvre történő fordításhoz. Ezekből egy a hivatalos nyelv, a filippínó. Két további nyelvet pedig „makronyelvként” tartanak számon: a minasbatét (680 ezer beszélővel), illetve a bikolanót (2,5 millió beszélővel). A másik három nyelv a bikoli makronyelv déli csoportjának mikronyelveihez sorolható. Ezek nem képeznek önálló nyelvet, viszont egyszerű tájszólásnál mégis többek. Őket komolyan fenyegeti a nyelvhalál veszélye.

A szerkesztők kiemelkedő irodalmi-kulturális személyiségek. Kristian Sendon Cordero költő, novellista, műfordító és filmrendező Bikol tartományban él. Már régóta foglalkoztatja a nyelvek és a kultúrák sokszínűsége. Három Fülöp-szigeteki nyelven írt versesköteteivel jelentős irodalmi díjakat nyert. A Masbate tartományban született Enrique S. Villasis költő és forgatókönyvíró a verseken kívül televíziós műsorokat is készít. A nagai egyetem irodalmi tanszékét vezető jezsuita lektorálta és hagyta jóvá a fordításokat. A versantológiát a Magyar Nagykövetség különböző könyvvásárokon népszerűsíti és értékesíti.

Folytatás – a szigetvilág középső részéért

Nagy reményeket fűz a következő kötet megjelentetéséhez is a nagykövetség, mellyel a szigetország középső részének nyelveit kívánják középpontba állítani. Lévén, hogy éppen ott, Cebuban dolgozom, felkértek, hogy kutassam fel a lehetőségeket. Mivel verbita iskolánk, a San Carlos Egyetem élen jár a helyi kultúra támogatásában, bizonyára találok majd fordítót és lektort is. Ismét hat nyelvre gondolunk. Legfontosabb ezek közül a cebui nyelv lenne (25 millió beszélővel), melynek változatai (például a szomszédos Bohol-szigeten beszélt nyelv), illetve rokonai (főleg az ilongo és waray) jöhetnek majd számításba. Milyen öröm, hogy kultúránk és küzdelmeink a világnak e távoli táján is elismerést aratnak és rokonszenvet keltenek.