Velem pont ő értette meg, mi is az a költészet, még gyerekként. Egy azóta elfeledett című, délelőtti tévéműsorban beszélt (mintha tán más gyerekeknek, akik körülötte üldögéltek). Weöres Sándortól vett példát mondott, egy megárvult kislány szavait idézte, aki számára az édesapja csak egy fénykép maradt. Így hangzott: „Az én apám nem olyan, mint másé, csak elöl ember, hátul papíros.” Én pedig egyszerre ráéreztem: megfoghattam a megfoghatatlant. 

Persze, nyilván nem ez a legnagyobb tette pályája során, bár, ha csak páran jártak úgy, mint magam, akkor mégiscsak számottevő.

1927. november 19-én Tiszasásváron született (akkor Csehszlovákia, ma Ukrajna). 1947 és 1951 között magyar–német szakon végez a Pázmány Péter Tudományegyetemen Budapesten, sokáig Eötvös-kollégistaként. 1955-től az Európa Kiadó lektoraként, majd főszerkesztőjeként működött.

Versei a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentek meg elsőként.

A Kárpátaljai Kör elnöke, 1992-től alapító tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, 1998 és 2008 között a testület ügyvezető elnöke volt. Szerkesztőként vagy szereplőként rendszeresen megjelent a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban. Hosszú időn át szerkesztette az Unikornis Kiadó sorozatát, A Magyar Költészet Kincsestárát.

Kiemelkedő képességű és elhivatottságú pedagógus, egyetemisták nemzedékeit oktatta.

Esszéistaként is maradandót alkotott, amely műfordítói tevékenységéről is elmondható. Például az ELTE világirodalmi tanszékén tartott hamar népszerűvé váló műfordítói szemináriumot, amely később egyfajta költői mesterkurzussá lett. Tanítványai között a kortárs magyar irodalom olyan jeles képviselői voltak, mint N. Kiss Zsuzsa, Ferencz Győző, Imre Flóra, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Bódis Kriszta, Imreh András, Vörös István, Lackfi János, Kemény István, Kun Árpád, Kőrizs Imre, Papp Gábor Zsigmond, Payer Imre, Szabó Szilárd, Vadász Géza, Bartis Attila, Babarczy Eszter, Szlukovényi Katalin, Zsávolya Zoltán és Kappanyos András.

Költőként a „ritkán szólók” közé tartozott. 1948-as cenzori elhallgattatás után csak 1969-ben jelent meg kötete, a Sárangyal. Későbbi könyvei közül legjelentősebbek az 1986-os Fellobban, elhomályosul, és a 2007-ben napvilágot látott Az egyetlen lehetőség című, válogatott költeményeit tartalmazó könyve. Költészete szikár, puritán, sűrű anyagú verseit, amelyeknek állandó tárgya a teremtés, szigorú fegyelemmel formálta meg.