Kitekintő
Sóbányába tessenek!
Hogy Torda városa önmagában megér-e egy kirándulást, arról változó az utazók véleménye. De hogy a határában lévő sóbánya utánozhatatlan és felülmúlhatatlan turisztikai látványossággá vált az utóbbi évtizedben, abban mindannyian egyetértenek.
Elsötétülhet a Pokol kapuja?
Jó fél évszázada lángol a föld mélyéből feltörő földgáz a türkmenisztáni Kara-kum sivatagban olajkutatás során keletkezett mesterséges darvazai kráterben. Időközben több sikertelen kísérlet történt a tűz elfojtására; a közeljövőben azonban talán sikerrel járnak az erőfeszítések.
Az egykori Pominóc csodatemploma
Hiába keressük Pominóc falvát a Felvidék térképén, úgy tartják, egyszer régen elvitte magával a haragos Vág. Mindössze négy család és hét bárány maradt életben, akik azután Szedmerőc (Sedmerovec – hét bárány) néven a közelben, biztonságosabb, magasabb helyen alapítottak falut.
Béke a Himalája csúcsain?
A BRICS-szövetség tagjaiként világhatalmi ambíciókat dédelgető Kína és India együttműködését régóta gátolják megoldatlan határvitáik, amelyek időről időre feszültté teszik a két állam viszonyát, miközben mindkét fél a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére törekszik.
Csendőrlaktanya a plébánia földjén?
A román Belügyminisztérium Csíkszereda központjához közel csendőrségi kiképzőbázist kíván építeni lőtérrel, gyakorlóterekkel. A telek a kommunista államosítás előtt a csíksomlyói katolikus plébánia tulajdonában volt, amely már 1991-ben visszaigényelte azt, hiába.
Gazdagság, fegyelem és biztonság szigete
Ferenc pápa a koldusszegény Kelet-Timorból érkezik majd a dúsgazdag Szingapúrba, hogy megerősítse az anyagias kereskedőváros lakóinak lelki értékek iránti elkötelezettségét, s a francia és portugál gyökerek miatt hagyományosan megosztott katolikusokat egyesítse a hitben és a küldetésükben.
Nobel-díjas püspök a függetlenségi harc élén
Portugál gyarmatosítók után indonéz megszállással szemben kellett függetlenségéért megküzdenie Kelet-Timor népének. Az erőszakmentes ellenállás vezetője Carlos Filipe Ximenes Belo püspök volt. A korábban helyi vallásokat követő timoriakat paradox módon a muszlim megszállók tették katolikussá.
El a kezekkel az egyházaktól!
Ferenc pápa üzent ezekkel a határozott szavakkal Kijevnek, miután Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa nagy többséggel elfogadta, Zelenszkij elnök pedig aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a moszkvai patriarkátus által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház betiltását.
Szent Jeromos Zalában
Zala vármegye csáktornyai járásában található az ókori Stridón, magyar nevén Stridóvár, horvátul Strigova. Könnyű oda eljutni, Lendva felé (Lendava, Szlovénia) autópálya visz Letenyétől, onnan Muraszerdahelynek (Mursko Središće) vesszük utunkat.
Gyermekjátékok akkor és ma
Többször is volt alkalmam Bécsben alaposan tanulmányozni idősebb Pieter Bruegel Gyermekjátékok című híres festményét, és visszagondolva a gyerekkoromra, nem sok olyan játék van a képen, amivel, vagy amit mi is játszottunk. És még kevesebb olyan, ami most is divatos.
Mintha a pápa látogatott volna a szigetre
Számomra egy közép-amerikai utazás volt a nyár fénypontja. Pintér Gábor érsek, hondurasi nuncius (az Országút rendszeres olvasója) úgy tervezte meg a látogatásom programját, hogy elsőként ne a súlyos szociális problémákkal szembesüljek.
Társnemzetek a Kárpát-medencében
A magyar történelmet nem lehet megírni csupán a magyar etnikum történeteként, s a magyar államiság történetét sem lehet áttekinteni a közös területen osztozó magyarság és a társnemzetek nélkül.
Mit kezdjünk a medvékkel?
Minden alkalommal, amikor újabb medvelábnyomot, elhagyott mackószőrcsomót, vadkamera-felvételen vicsorgó nagyragadozót fedeznek föl Magyarországon, a környezetvédők megünneplik a természet aktuális győzelmét a civilizáció fölött, és leszögezik: az állatok jelenléte nem jelent különösebb kockázatot.
Féloldalas pekingi békebravúr
Évtizedek óta ellenségeskedő országokat, szervezeteket ültetnek egy asztalhoz a kínai fővárosban, megbékélésre ösztönözve őket, nem is sikertelenül. A diplomáciai kirakós türelemjáték legfontosabb elemének helyét azonban még sehogy sem sikerül megtalálni.
Felborulhat a déli-sarki béke
Jelentősen átrendezhetik a globális energiapiacot az Antarktiszon a közelmúltban végzett kutatások. Az orosz Roszgeo geológiai ügynökség az antarktiszi félsziget alatt hatalmas kőolaj- és földgáztartalékot talált, amely a legnagyobb olajtermelők készleteit is túlszárnyalhatja.
Csodavilág régi képeslapokon
Torockó különleges helyet foglal el a magyar képeslaptörténetben. Sokkal több lap jelent meg róla a Trianon előtti és utáni korban, mint más hasonló népességű erdélyi helységről. De vajon mi volt akkor és mi ma az Erdélyi-szigethegységben megbúvó bányavároska népszerűségének a titka?
Magyar könyvkultúra Brüsszelben
A brüsszeli Magyarország Házának Márai Sándorról elnevezett szalonjában rendezték be azt a könyvtárat, amely a magyar irodalom, nyelv és tudományos élet kimagasló képviselőit és eredményeit mutatja be.
Borbáth kapitány a harcban és sáncmunkán
Az erdővidéki Nagybacontól Barót felé autózva Bibarcfalván érdemes megnézni a református templomban talált Szent László-freskókat, s a templom előtti emlékkövet, amely Borbáth László huszárszázados és a Makk-féle összeesküvésben részt vevő helyiek hazaszeretetét hirdeti.
Körséta Pozsony Belvárosában
Egy ideje törekszem arra, hogy a történelmi koronázóvárost Pozsonynak nevezzem, Szlovákia fővárosát pedig Bratislavának. Magyar szerkesztőm kijavít: Pozsony. Ha viszont megkérdezném tőle, hogy a Hviezdoslav térnek mi volt a magyar neve, nem tudná megmondani.
Szlovák választási dilemma
Időről időre felvetődik a választási rendszer módosításának igénye a szlovák belpolitikában, mivel az egyéni választókerületek hiánya hátrányosan érinti a vidéki polgárokat, akik joggal hiányolhatják a helyi érdekek megjelenítését a parlamenti politikában.
Szpík inglis, vagy lemaradsz
Volodimir Zelenszkij elnök aláírta azt a törvénytervezetet, amely az angol nyelvet a nemzetközi kommunikáció hivatalos nyelvévé teszi. Ismerete feltétellé válik számos munkakörben.
A német ipar segélykiáltása
Szenved a versenyképességét korábban az olcsó orosz energiahordozókra is építő német ipar a háború és a szankciók okozta magas energiaáraktól. Helyzetüket tovább nehezíti a Zöldek által irányított, a klímavédelmet középpontba állító gazdaságpolitika.
Szászfehéregyháza hosszú álma
Csak azt mondom, Szászfehéregyházára egyszer el kell menni. El kell menni azoknak, akik szeretnek a múltban utazgatni, mert a Segesvártól negyvenegynéhány kilométerre délkeletre megbújó faluban valamikor a XIX. században vagy még azelőtt megállt az idő.