A kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) az 1950-es évek közepe óta hegemón szereplője a japán politikának. Ám miután a modern japán történelem legbefolyásosabb kormányfője, Abe Sinzó 2020-ban lemondott, majd 2022-ben meggyilkolták, az ország kormányválságok hosszú során ment keresztül. A világrendi változások, az orosz–ukrán háború, a Kínával való egyre feszültebb viszonyon kívül a világjárvány és az egy évvel eltolt olimpia pénzügyi terhei csak rontottak a helyzeten. A kihívások között az LDP belső egysége elkezdett megbomlani, a társadalom szemében a pandémiát és a migrációs kérdéseket is rosszul kezelték. A miniszterelnökök pedig jöttek-mentek szépen sorban.

Mérsékeltebb megközelítést és a globális folyamatok miatt jelentősebb biztonsági fókuszú politikai vezetést hozott a 2021-es, előrehozott választáson győztes Kisida Fumio, bár a lassú növekedésből fakadó gazdasági nehézségek továbbra is fennálltak. 2022-ben az orosz–ukrán háború miatt a japán kormányzat újra tudta szervezni és az új kihívásoknak megfelelően átgondolni védelmi kapacitásait, doktrínáit és erőforrásait. Új nemzetbiztonsági stratégiát, nemzeti védelmi stratégiát és védelmi fejlesztési programot fogadott el.

Katonai ellentmondás

Technológiailag és katonai kiadásait tekintve Japán a világ egyik legerősebb „haderejével” rendelkezik, ugyanakkor alkotmányosan nem tarthat fenn hadsereget, csupán önvédelmi erőt. Az 1947-ben hatályba lépett, amerikai közreműködéssel készült alkotmány híres kilencedik cikke kimondja, hogy az ország lemond a háborúról mint szuverén jogról, nem tart fenn ilyen potenciállal hadsereget, a Japán Önvédelmi Erők kizárólag az ország területének védelmét szolgálják, és a hagyományos olvasatban katonáik nem is vehetnek részt külföldi hadműveletben. A cikkelyt még Abe Sinzó alatt újraértelmezték, lehetővé téve az úgynevezett kollektív önvédelem nevében a nemzetközi fellépést, a 2022-ben elfogadott jogszabályok pedig ezt a tágabban értelmezett lehetőséget még tovább bővítették, bevezetve például az „ellencsapásmérő képesség” fogalmát is.

Geopolitkai, belpolitikai kihívások

Fumio kormánya végül korrupciós ügyek és a párton belüli feszültségek miatt bukott meg 2024-ben. Utódja, Isiba Sigeru a gazdasági nehézségek folytán újabb előrehozott választást kezdeményezett, amelyen azonban pártja elveszítette parlamenti többségét, koalíciós partner ide vagy oda, és csak kisebbségi kormányt alakíthatott. A külső körülményeket és a belső gazdasági problémákat azóta is tovább nehezíti Kína egyre rámenősebb külpolitikája a régióban: a japánok mindinkább aggályosnak tartják a kínaiak területszerzéseit a térség vitatott helyein, illetve országukban föld- és ingatlanvásárlásaikat.

Az Abe-árva

Donald J. Trump vámpolitikája nemcsak a világot, Japánt is megrázta: első körben a huszonöt százalékos vámokat sikerült ugyan tizenöt százalékra lefaragni, de a szavazópolgárok a 2025. júliusi felsőházi választáson kifejezték elégedetlenségüket a kormányzó párttal szemben, így a párt történetében a legkevesebben adták rá voksukat. A nehéz belpolitikai helyzet, a vámtárgyalások „sikertelensége” és a választási veszteség okán, illetve a viszonylag friss pártok, mint a Szanszeitó, megerősödése miatt, Isiba lemondott mind a kormányfőségről, mind a párt vezetéséről. A Liberális Demokrata Párton belüli választást Takaicsi Szanae nyerte meg, akit nem sokkal később az ország első női kormányfőjévé neveztek ki.

A politikusnő már többször versenybe szállt a pártelnöki címért. Keménykezű munkamoráljával és Abét idéző politikai és gazdasági hitvallásával már korábban hírnevet szerzett. Lehetőséget most a politikai versengés még inkább jobbra tolódása és a párton belüli bizonytalanság miatt is kapott. A párt klasszikus koalíciós partnere, a Komeito huszonhat év együttműködés után ki is szállt a szövetségből, elsősorban a jobbra tolódást és a szerintük egyre populistább retorikát kritizálva. Ezért Takacsi az – európai mércével szélsőjobboldalinak tekinthető – Japán Innováció Pártjával (Nippon Ishin no Kai) lépett koalícióra.

Hatalomra kerülése a férfiak dominálta japán társadalomban önmagában óriási sikernek számít, de az „Abe-árvának” is nevezett politikus inkább radikális programja révén állhatott az élre: ígért gazdaságélénkítést, a megélhetési válság kezelését és a kínai, vietnámi és dél-koreai bevándorlás okozta társadalmi zavarok enyhítését, a japán kulturális örökség megőrzését, az ország nemzetbiztonságának, szuverenitásának fokozott védelmét.

Feszültség Pekinggel

Takaicsi nem hazudtolta meg serény hírnevét: előrehozta a katonai kiadások GDP-hez viszonyított kétszázalékos arányának elérését 2026 tavaszára. Látványos fogadást rendezett Donald J. Trump amerikai elnöknek, akivel minden jel szerint megtalálta a közös hangot. A „Japán visszatért” jelszóval kifejezésre juttatta, hogy országa ismét tevékenyen kívánja kivenni venni részét a nemzetközi viszonyok alakításából. 2025. november 7-i parlamenti bizottsági felszólalásával pedig megrengette a történelmileg amúgy is feszült japán–kínai kapcsolatokat, azt állítva, hogy ha Kína Tajvant blokád alá helyezné, az Japán számára a túlélést veszélyeztető helyzetet teremtene, ami kollektív önvédelmet, az önvédelmi erők bevetését is indokolhatná.

A beszédre Kína élesen, hamar reagált, és a két ország közötti viszony fagyossá vált. Peking a szokásos módon először a turistáin keresztül lépett: a kínai külügyminisztérium azt javasolta állampolgárainak, tegyenek le japán útitervükről, és így pár nap alatt több mint félmillió repülőjegyet mondtak vissza. Ugyancsak nem számított meglepetésnek a tengeri halak importjának újbóli tiltása – erre 2023-ban került előzőleg sor, amikor Kína a sérült és leszerelt fukusimai atomerőműből származó szennyvíz tengerbe engedése ellen tiltakozva állította le a japán termékek vásárlását. A gazdasági lépéseken kívül komoly diplomáciai kirohanásokra is alkalmat adott a felszólalás, jóllehet a japán kormányfő Kína-kritikus retorikája aligha lephette meg a kínaiakat. Ráadásul a kínai kommunikációs csatornákat, a közösségi médiát azonnal elárasztották az ellenséges hangú viszonválaszok. Mindez azt a kérdést is felveti, hogy Kína akár készülhetett is a Japánnal szembeni feszültség ilyetén kiélezésére.

Történelmi okokra, főként a második világháború alatti japán megszállásra és atrocitásokra megy vissza a két ország közötti ellentét. Ezek gyakori mai nacionalista-ideológiai megítélése mindkét fél részéről komoly nézeteltérésekhez vezetett és vezet.

Tajvan

A kommunista Kínától politikailag is elszakadt sziget kulcskérdés mindkét fél szemében. Kína számára egyfajta vörös vonal a tajvani kérdéskör, mivel nem ismeri el a sziget semmilyen önállóságát, és feltett szándéka kiterjeszteni rá teljes fennhatóságát. Japán viszont árgus szemekkel figyeli a fejleményeket, de nem ideológiai, hanem inkább stratégiai-biztonsági-földrajzi tekintetben tartja kívánatosnak Tajvan voltaképpeni önállóságát: ha ugyanis Kína magához csatolja azt, lényegesen szabadabban mozoghat a Japántól délre fekvő tengeri térségekben, további vitatott szigeteket szerezhet meg, fenyegetve a japán érdekszférát és gazdasági-biztonsági övezetet. Ezért rögzült mélyen a japán biztonság- és geopolitikai gondolkodásban a Takaicsi által is emlegetett tétel, hogy Tajvan biztonsága voltaképpen egyet jelent Japán biztonságával.

Nacionalizmus

Az egymásnak feszülés többnyire nacionalista érzetű háttere mindkét országban széles körű támogatást élvez. A japánok úgy érezték, a tételnek a nyílt kimondása azt jelenti, hogy Japán nem hagyja magát többé elnyomni, kiáll érdekei mellett, és biztonsága többé nemcsak az Egyesült Államok nukleáris védőernyője és a Japánban állomásozó nagyjából több mint ötvenezer katonája – legnagyobb külföldi kontingense – árnyékában gondolható el. A Takaicsi-beszéd utáni hetekben a kabinet több olyan kijelentést is tett, amelyben korábban tabunak számító témákat vetett föl (saját atom-tengeralattjárók beszerzése, fejlesztése, rakétarendszerek telepítése a Tajvantól nagyjából száztíz kilométerre eső Jonaguni-szigetre, illetve a CIA mintájára megalakítandó Nemzeti Hírszerző Ügynökség). Ezek aligha enyhítették a japán–kínai feszültséget, de annál inkább növelték a miniszterelnök és a legnagyobb kormánypárt népszerűségét.

Választási diadal

Takaicsi ezt a népszerűséget kihasználva előrehozott választásokat írt ki, hogy a Liberális Demokrata Párt számára biztos többséget teremtve el tudja fogadtatni a célokat megvalósítani képes költségvetést és a gazdaság élénkítéséhez szükséges törvényeket. A rövid, csupán tizenhat napos kampány alatt a politikusnő egyebek között az ország ritkaföldfém-függőségére is kitért, jelezte, hogy megkezdték a Minamitori-sziget közelében a mélytengeri bányászati kísérleteket, hogy a kritikus ellátási láncokat diverzifikálják, és csökkentsék a kínai dominanciát.

Látványosan egymásra talált a két vezető Trump tavalyi japán látogatásán (fotó: The White House, közkincs / Wikimédia)

 

 

Mérföldkőnek számít a februári választás a japán belpolitika történetében: Takaicsi Szanae pártjának elsöprő, a második világháború utáni japán történelemben példátlan, kétharmados győzelme nem csupán arra adott felhatalmazást, hogy folytassák az elmúlt hónapok politikáját, hanem a párton belüli erővonalakat is átalakította: rég nem látott stabilitás lehetőségét előrevetítve. Fontos volt társadalmi-modernizációs szempontból az első női miniszterelnök ilyen arányú sikere. Jelentőségteljes a választási eredmény biztonságpolitikai vetülete is, bár pontosan nem lehet tudni, Takaicsi miként képzeli el Japán biztonságát a térségben. Nem kétséges, hogy a győzelem a pacifista hagyománytól való további elmozdulást segíti elő: a választók a globális-regionális viszonyok közt aktívabb biztonságpolitikát várnak el. A választási diadal külpolitikai olvasata mégsem egyértelmű. A Kínával szembeni kritikus fellépés ugyan elnyerte a japán társadalom tetszését, de az ország számára nemkülönben fontos, hogy az Egyesült Államok biztonsági garanciái is a térségben maradjanak. Ennek elérésére, vélhetően a legutóbbi és a majd elkövetkező Takaicsi–Trump-találkozó után márciusában a miniszterelnök asszonyt továbbra is kiemelten képesnek tartják majd a szavazók. Felmerült, hogy a győzelem önállóbb biztonságpolitikai stratégia kialakítását is eredményezheti, melynek kezdeti lépéseit már láthatjuk akár az európai SAFE- programba való csatlakozási kérelem kapcsán, amivel Japán lenne a második nem európai állam, amely saját iparának segítségével, az európaiakkal együttműködve tudná felépíteni védelmi képességeit. Erre viszont jelenleg egyedül Japán nem képes – ebben a tekintetben hasonló cipőben jár Európával.

Nem szabad elmenni a gazdasági realitások: a munkaerőhiány, a lassú növekedés, az öregedés, a migráció problémái mellett sem, amelyeket az amerikai–izraeli beavatkozás Irán ellen csak tovább fokozott, miután Irán lezárta a Hormuzi-szorost. Ezekkel mind-mind szembe kell néznie a kabinetnek, miközben a Donald Trump által újonnan kivetett alapvámok az eddigi vámok mellett a globális kereskedelmi ellátási láncokat veszélyeztetik, a Kínával fennálló vita pedig kőkeményen kihat a gazdaságra, legyen szó turizmusról vagy más szektorokról egyaránt.

A magát Abéhoz hasonlító Takaicsi tehát új korszakot nyithat Japán történetében. Csakhogy ezt egy jóval bizonytalanabb és kiszámíthatatlanabb világban kell elérnie, mégpedig azzal a Kínával szemben, mely már kereste a Japánnal való szembenállás
lehetőségét.

 

Lapzártánk után: Takaicsi viszonzásul Washingtonba utazott, az iráni háború miatti komoly nézeteltérések ellenére a személyes jó viszony megmaradt.

Györgyi Dávid a PTE hallgatója, Vörös Zoltán az oktatója, mindketten az Indo-Csendes-óceáni Kihívások Kutatócsoport tagjai

Nyítókép: A második Takaicsi-kormány megalakulása 2026 februárjában (fotó: Cabinet Public Affairs Office, CC BY 4.0 / Wikimédia)