A divide et impera jegyében az osztrák kormány és hadvezetés által a magyar felelős minisztérium ellen fellázított erdélyi román parasztok tízezres serege 1849 januárjában egy éjszaka elözönlötte a védtelenül hagyott
Nagyenyed városát, kirabolták, felgyújtották, s a kezükbe került magyarokat a csecsemőtől az aggastyánig elborzasztó kegyetlenséggel legyilkolták.
A megöltek száma nyolcszázra rúgott, s ugyanannyian lelhették halálukat menekülés közben a szokatlanul kegyetlen, mínusz húsz fokos hidegben. A mócvidéken és a közeli településeken ezekben a hetekben megölt magyarok száma elérte az ötezer főt, ami jóvátehetetlenül megváltoztatta a vidék etnikai összetételét.
A felkelőknek valószínűleg parancsba volt adva, hogy ne bántsák a szászokat, akiknek nagy része békésen elhagyta a várost, a román felkelőktől olcsón megvásárolt, rabolt vagyont számtalan megrakott szekérrel magukkal szállítva a közeli szász falvakba és városokba.
A református és evangélikus templomokat feldúlták, az orgonát, úrasztalát, padokat, ablakokat összetörték,
az értékeket és liturgikus eszközöket szétosztották maguk között, a református levéltárat teljesen megsemmisítették,
majd a tribunok keresztüllovagoltak a két templom belsején. Amit nem tudtak elvinni, azt elpusztították vagy felgyújtották. Feldúlták a vármegyeházát, különös gondot fordítva a levéltár teljes elpusztítására.
A Bethlen Kollégium épülete még 1867-ben is romokban állt (forrás: János Greguss, Public domain, Wikimedia Commons)
Jékely Zoltán, a város szülötte így emlékezik a tragikus napokra:
Mert háromízben zúgott ránk az átok,
romban hever a szellem csarnoka
(…)
Hát ezt érdemli ez az árva nemzet,
hogy fája ne gyümölcsözzék soha,
s hogy bár kiömlött véréből teremnek,
másé legyen a bor, a gabona?
S a könyveket, melyeket úgy hozának
száztornyú városokból fiai,
kódexeket, mappákat, bibliákat
írástudatlan horda írtsa ki!
Számos becsületes enyedi román ember segített elrejtőzni vagy elmenekülni a magyaroknak, vagy visszatartották nemzettársaikat a gyilkolástól.
Több román lakásban húszan–hatvanan voltak menekülő magyarok, „menekültjeit mindenik rejtegette, védelmezte,
a ruhátlannak csupasz testére ruhát adott s élelmezésükről gondoskodott. Főleg az oláhnék viselték magukat emberiesen.” Egy több ezer főt számláló magyarlapádi román csapat visszautasította a mészárlásban való részvételt, és a táborban maradt.
A Vártemplom 1907-ben (Fortepan, adományozó: Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége)
Ioan Raţiu-Baţiu, a mészárlás elrendelője, aki Axente Sever néven vonult be a román panteonba, magas osztrák kitüntetések birtokosaként, tisztes évjáradék haszonélvezőjeként nyolcvanöt éves kort ért meg boroskrakkói birtokán. Szülőfaluja rendszertől függetlenül a nevét viseli, Nagyenyeden iskolát és utcát neveztek el róla, s szobrot emeltek a tiszteletére.
A román történetírás elhallgatja vagy relativizálja a rombolást és a gyilkosságokat. Ștefan Pascu akadémikus monográfiája szerint
„csak kisebb rablások történtek, melyeket főként a szászok követtek el”.
Arne Franke német történész szerint „a városban néhány épület megrongálódott a magyar felkelők és a császári hadsereg közötti harcok közben”. Marius Diaconescu szerint csak annyi történt, hogy románok „felgyújtották a kolostort, és megsebesítették a papot”. Vasile Bologa történész nem tagadja a történteket, és helyrehozhatatlan hibának tartja a kollégiumi könyvtár pusztulását, azonban az áldozatok számát túlzásnak tartja, a pusztítást stratégiai okokkal magyarázza, továbbá a magyarok „barbár terrorjára” való visszavágásnak tekinti. Silviu Dragomir szerint ezzel
„a románok megfizettek az előző századokért a magyaroknak”.
Közel hetven éven keresztül, az 1989-es rendszerváltásig még említeni sem volt szabad a vérengzést, 1994 óta tartanak ismét megemlékezéseket Enyeden. 2011-ben
restaurálták az áldozatok emlékművét, amelynek újraavatásán részt vett Horațiu Josan román polgármester is.
2017-ben emlékművet állítottak a mártíroknak a kollégium udvarán, 2018-tól pedig minden évfordulón fáklyás felvonulással emlékeznek.
Romokbul rom felett
Újult város népe,
Csöndesen évenként
Elsírja a könnyét
S megvigaszul önként.
(Váró Ferenc: Enyed a szobor helye)
A megemlékezéseken rendszeresen részt vesz a város polgármestere, előbb Oana Badea, majd Dragoș-Ionuț Crișan. Oana Badea három éve így fordult az emlékező enyedi magyarokhoz: „Jó pár éve önök mellett vagyok ezen az eseményen, és azzal a hittel teszem, hogy így lehet jövőt építeni. Mindaz, ami történt, egy lecke arra, amelyet nekünk, enyedieknek meg kell tanulnunk azért, hogy mi jobbak legyünk.” Lőrincz Helga volt alpolgármester mindkét népre utalva hangsúlyozta:
„Ez a város a miénk, akik belakjuk. Isten kegyelméből meg tudunk bocsájtani, megemlékezünk arról, ami történt, de nem felejtünk,
mert akkor gyökértelenné válnánk.” Ma Enyed jó példája az együttélésnek, hangsúlyozta, és megköszönte Badea polgármester asszonynak, hogy mindig a helyi magyar közösség mellé áll. „Nagyenyeden békésen és nyugodtan élnek az emberek, s Lőrincz Helga azt kívánta, hogy ez nagyon sokáig így maradjon.
A Vártemplom 2018-ban (forrás: Zinneke, CC BY-SA 3.0, Wikimedia Commons)
Ladányi Árpád Csaba, a Fehér megyei RMDSZ elnöke szerint az egykori borzalmakért a mai románság nem vonható felelősségre, ugyanakkor
a megbékélés csak akkor válhat teljessé, ha a gyilkosokat nem fogják többé nemzeti hősként magasztalni:
„Számunkra elfogadhatatlan és kegyeletsértéssel felérő az, hogy Axente Severnek itt, Nagyenyeden szobrot állítottak, és iskolát, utcát neveztek el róla. Remélem, hogy román barátaink ezt mihamarább meg fogják érteni.”
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg idén Lészai Róbert, a Bethlen Gábor alapította híres kollégium iskolalelkésze:
„Ha békességet akarunk, akkor a gyilkosoknak nem szobrokat kell állítani, utcákat szentelni és iskolákat elnevezni róluk,
hanem tisztán kell látni, és megemlékezni minden évben a mi múltunkról.” Crișan polgármester hangsúlyozta: „Csak a történelmi igazság vállalása és minden érintett fél fájdalmának elismerése által építhetünk bizalomra alapozott jövőt. A megbékélés útja nem mindig könnyű, de szükséges. A megbékélés párbeszédet, empátiát és őszinte szándékot jelent a múlt hibáiból való tanulásra; azt jelenti, hogy a szenvedést tanulsággá, az emlékezetet pedig a béke alapjává alakítjuk.”
Galambfalvi Angyalka, a kollégium igazgatóhelyettese örömét fejezte ki, hogy a nagyenyediek a történelem súlyos tragédiái ellenére is képesek a megbékélésre és az összefogásra. „Hálával és felelősségtudattal tekintünk arra
a példamutató megbékélésre, amely Nagyenyeden és Erdély-szerte is reményt sugároz.
Erőt és hitet ad a jövő nemzedékeinek, bizonyítva, hogy a múlt fájdalmai ellenére is lehet a béke és a közös jövő építésének útját választani.”
Nyitókép: Fáklyás megemlékezés az áldozatok emléktáblájánál (fotó: Kiss Gábor/MTI)
