Hitélet

Kaptató – Zatykó László ferencessel Szent Ferencről
Szerdahelyi Csongor
Kaptató – Zatykó László ferencessel Szent Ferencről

Nyolcszáz éve született a Naphimnusz, amely azóta is örök ihletője a festészetnek, a zeneszerzőknek, újabban a filmművészetnek, legújabban pedig a környezetvédőknek, teremtésvédelmi szakembereknek.

A találkozás ereje
Korzenszky Richárd
A találkozás ereje

Üres a sír. De hol van Jézus? Asszonyok angyali jelenésről beszélnek, azt állítva, hogy él. Őt magát azonban nem látta senki… S akkor megjelenik a bezárkózott apostoloknak. Tamás kedvéért újból. Megmutatja sebeit. Később együtt eszik velük, hogy elhihessék a hihetetlent. Jézus él!

Ferenc vagy I. Ferenc pápa?
Görföl Tibor
Ferenc vagy I. Ferenc pápa?

Egyházfőként Jorge Mario Bergoglio elsőként választotta a Ferenc nevet. Életművének és örökségének értelmezésén kívül az az egyik legfontosabb kérdés, vajon I. Ferenc pápaként marad-e meg az egyháztörténeti emlékezetben – azaz lesz-e valaha II. Ferenc pápa, aki folytatni kívánja, amit ő elkezdett.

Aki egyetemessé tette a katolikus egyházat
Krómer István
Aki egyetemessé tette a katolikus egyházat

Húsvét hétfőn reggel hosszú, súlyos betegség után, életének 89. évében meghalt Ferenc pápa. Az utolsó pillanatig dolgozott egyházáért, a világ békéjéért, a szegényekért. Előző nap még halk hangon Urbi et Orbi áldást adott, a fegyverkezés helyett kiengesztelődést sürgetve a Föld háborúktól gyötört térségeiben.

Boldog vagyok
Szerdahelyi Csongor
Boldog vagyok

Két boldoggá avatást hirdetnek ki ünnepi liturgia keretében itthon és a határon túl a következő hetekben. Bódi Magdi Balaton-felvidéki vértanú munkáslány és Orosz Péter Pál görögkatolikus titkos püspök is a megszálló szovjet hatalom áldozatává vált.

A feltámadás valósága
Korzenszky Richárd
A feltámadás valósága

Békesség! Ne féljetek! A Názáreti Jézus a halálon túlmutató szeretet példáját adta nekünk. Legyőzte halálával a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott. Húsvét a halált legyőző Élet ünnepe.

Szent sír-templom vagy Feltámadás-bazilika?
Benyik György
Szent sír-templom vagy Feltámadás-bazilika?

Ősi kert nyomaira bukkantak a jeruzsálemi Szent Sír-templom alatt. Ez a felfedezés azért érdekes, mert egybevág a János-evangélium tudósításával: „Azon a helyen pedig, ahol megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még nem fektettek senkit.” (Jn 19,41)

Kaptató – Zatykó László: Hősökkel találkoztam
Szerdahelyi Csongor
Kaptató – Zatykó László: Hősökkel találkoztam

Még a szovjet időkben, 1989-ben indult újra a magyarországi ferences rendtartomány kárpátaljai missziója. Nagyszőlősön telepedtek meg, ahol régi hagyománya volt a ferences jelenlétnek, de egykori kolostorukban és templomukban a visszatéréskor még ateista múzeum működött.

Hozsannától a keresztútig: a szenvedés útja
Korzenszky Richárd
Hozsannától a keresztútig: a szenvedés útja

Ingyen kenyeret osztó, a nép szabadságát visszaszerző királyt láttak kortársai Jézusban, ezért ünnepelték bevonulását Jeruzsálembe. Pedig ő világossá tette, hogy országa nem e világból való. A lelkesedés hamar elenyészett, a hozsannából néhány nap múlva „Feszítsd meg!” lett.

Léted világít
Korzenszky Richárd
Léted világít

Eluralkodni látszik a gonoszság a magát felvilágosultnak képzelő világon. Úton-útfélen gyűlölettől izzó szónoklatokat hallunk, s a világ hatalmasai képtelenek véget vetni a gyilkos háborúknak. De Jézus legyőzte a halál sötétségét, s arra hív, hogy hozzá igazítsuk életünket.

Templomi játékok
Pálffy Lajos
Templomi játékok

A gyerek ott játszott, ahol csak tudott, akkoriban, a szürke hetvenes években is, és minden kis időt felhasznált a játékra. Így tettünk mi is, amikor jó félórával az esti szentmise, a ministrálás kezdete előtt már ott voltunk a málló vakolatú, erősen vizesedő templomocskánál.

Tettre kész, erős lelkű hitvalló
Várszegi Asztrik
Tettre kész, erős lelkű hitvalló

Nyolcvan éve szenvedett vértanúságot báró Apor Vilmos győri megyés püspök (1892–1945). Az üldözöttek mindenkori rendíthetetlen védelmezője nőkre vadászó részeg szovjet katonák útját állta el, amikor a végzetes géppisztolysorozat érte.

Mesterképzésen a Keleti Akadémián
Zatykó László
Mesterképzésen a Keleti Akadémián

Különböző szovjet papkínzó/papképző helyeknek, börtönöknek, Gulag-táboroknak volt a gyűjtőneve a Keleti Akadémia. Professzorai mind aranydiplomások: tudományuk aranyat ért, a szenvedés tüzében edzett aranyat, melynek fénye áthatolt a legszennyesebb ködökön is.

Mindig van visszaút
Korzenszky Richárd
Mindig van visszaút

Jézus nyilvános bűnösökkel találkozva nem a bűnt helyesli, hanem fölemeli az embert, hogy megtérjen és éljen. Mindenkinek helye van az Isten országában, aki őszintén megvallja vétkét. Bármennyire mélyre süllyedt is előzőleg, visszafogadja az Úr.

Gyógyító mártír
Benyik György
Gyógyító mártír

Salernóban járva bukkantam Szent Máté evangélista sírjára, és mivel életéről csak azt tudtam, ami az evangéliumból megismerhető, érdekelni kezdett, miként kapcsolódik össze a város, az evangélista és a gyógyítás.

A fügefa üzenete
Korzenszky Richárd
A fügefa üzenete

Önmagamban kevés vagyok, mindannyian keressük helyünket a világban. Időt kapunk ajándékba, hogy életünk ne legyen terméketlen. Törődnünk kell egymással, gondoskodni gyermekeinkről, idős rokonainkról, a rászorulókról. Életünk a másik embert szolgálva teljesedik ki.

Mester, jó itt lennünk
Korzenszky Richárd
Mester, jó itt lennünk

Jézus bennünket is hív, mint a három kiválasztott tanítványt, akik számára a Tábor hegyén feltárul az Ő valóságának mélysége. Nem sokkal később, a Getszemáni-kertben mégis elalszanak, magára hagyva a halálfélelemmel küzdő Mestert. De ő mindenkinek kezet nyújt, hogy vele járjuk életünk útját.

Akit Isten vezető szerepre jelöl ki
Gazdag Zsuzsanna
Akit Isten vezető szerepre jelöl ki

Bár a templom a „természetes közege”, a sokat utazó Szemerei János evangélikus elnök-püspökkel, a Nyugati Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetőjével székhelye, Győr és a főváros között közlekedő vonaton beszélgettünk.

Nagyböjt: készület az élet ünnepére
Korzenszky Richárd
Nagyböjt: készület az élet ünnepére

Porból lettél, és visszatérsz a porba – a hamvazkodás jele intés arra, hogy nem vagyunk urai e világnak. A megújulás, megtisztulás, megtérés szent időszaka vár ránk. Fölösleges megkötöttségeinktől szabaddá válva a Lélek örömével várhatjuk a szent húsvétot.

Egy történész szerzetes utazásai
Pálffy Lajos
Egy történész szerzetes utazásai

Somorjai Ádám bencés szerzetes, jeles történész legújabb, a Napkút Kiadónál megjelent Állítható, vitatható, vitatandó című könyvében úti élményeinek is szentel egy fejezetet. Ebben a beszélgetésben az utazó történész-szerzetessel ismerkedhetünk meg.

Szívének jó kincséből jót
Korzenszky Richárd
Szívének jó kincséből jót

Napjaink erkölcsi relativizmusa felszámolta a közös értékeket. Önzésből nem születik közösség, így sok magába záruló ember elviselhetetlennek érezve önként dobja el az életet magától. Ideje az igazi megtérésnek: a hazugságtól, gyűlölködéstől elfordulva, a szíveket vizsgáló Úrhoz odafordulva.

Csöndben, hűségesen
Krómer István
Csöndben, hűségesen

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek lett a kommunizmus évtizedeinek üldözése közepette és ellenére hűségesnek megmaradt papok, szerzetesek életáldozatának elismerését és megismertetését célzó, Gyurkovics Tibor és Horváth Béla által alapított Parma Fidei – Hit Pajzsa-díj idei kitüntetettje.

Miképpen mi is megbocsátunk
Korzenszky Richárd
Miképpen mi is megbocsátunk

Életünk egyik legnagyobb kihívása az ellenségszeretet parancsa. Ne harcoljunk azok ellen, akik ellenünk törnek? Áldást mondjunk azokra, akik átkoznak bennünket? Jézus követői a kizökkent világot próbálják ezáltal a helyére tenni, azok megváltozásáért imádkozva, akik gyűlölik őket.