„Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,26)
Jézus kijelentése első hallásra meghökkentő, mellbevágó. Jézus ilyet nem kívánhat. Jézus gyűlöletre nem biztathat senkit. Valóban, a gyűlölet Jézustól távol áll.
Szeretetről beszél, egymás elfogadásáról, sőt még arról is, hogy szeressük az ellenségeinket.
Akkor hogyan mondhatja azt, hogy aki nem gyűlöli apját-anyját, feleségét, gyermekeit, egész rokonságát, az nem lehet az ő tanítványa?
Az evangéliumokon egyértelműen végigvonul a jézusi parancs: az új parancs, amelynek a lényege a szeretet. „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,34–35)
Fordítási hiba volna a magyar szövegben? János evangéliumában arról is olvasunk, hogy
aki nem gyűlöli a saját életét, az elveszíti azt. Paradoxon, ellentmondás.
A „gyűlöli életét” kifejezés leginkább a János evangéliumából származó bibliai idézetre utal, amely szerint „aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre”.
Körülöttünk a teremtett világ, minden szépségével (a szerző fotói)
Akkor mi a szándéka velünk az Istennek? Kár volt megszületnünk? Miért van itt körülöttünk a teremtett világ, annak minden szépségével, az apró virágok és a mérhetetlen csillagok csodájával? Vak véletlen játszik velünk, míg végül el nem pusztulunk?
Kivétel nélkül minden embernek választ kell találnia a legfontosabb kérdésre. Ez a kérdés pedig nem más, mint az, hogy „Mi végre vagyunk a világon?”.
Amikor vége a nyárnak, amikor sárgulnak a levelek, az emberben égetően tör föl a kérdés. Vajda János egyik költeményében így fogalmazza meg:
„Valami nagy, rejtett bánat
Fogja el az egész tájat;
Az a bánat, mit az ember
Érez és nevezni nem mer –
Az a nagy bú, amely téged
Vádol, örök nagy természet;
Mely kiégett szivvel kérdi:
Mért születni? minek élni?”
(Sirámok)
Az evangélium: örömhír. Az élet örömhíre.
Erősítő üzenet, amely az élet és halál feszültségében élő embert bátorítja és élni segíti.
Jézus azért jött, hogy életünk legyen. (Jn 10,10) Üzenete bátorító: Nézzétek az ég madarait, a mezők liliomait… A mennyei Atyáról beszél, aki teremtményeit nem arra szánta, hogy eltűnjenek a vak semmiben.
Az Isten az embert szabadnak teremtette. Választani képes az ember a jó és a rossz, az igaz és a hamis között. Végül pedig választhat, hogy az életre vezető útra lép, vagy arra, amelyik a pusztulásba visz.
Szent Benedek a szerzeteseket figyelmezteti: Krisztus szeretetének semmit elébe ne tegyenek! (RB 4,21)
Mi az, amit fontosnak tartok az életben? El tudom-e fogadni, hogy Krisztust követni nem lehet úgy, hogy önző módon élek, áldozatot nem vállalok? El tudom-e fogadni, hogy ki kell szakadnom az ösztöneim és az ingerek által lehatárolt világból? El tudom-e fogadni, hogy nem sodródhatom együtt az árral, hanem józanul végig kell gondolnom az életemet, és határozottan döntenem kell?
Szentföld – ki kell szakadnom az ösztöneim és az ingerek által lehatárolt világból
Mi az, amit az életemben az első helyre teszek? El tudom-e fogadni, hogy Jézus Krisztusban az Isten szól bele az életembe?
Jézus kemény szavait az evangélium szövegéből kiragadni nem szabad.
Az egészet együtt kell értelmezni, a többi kijelentéssel, példázattal együtt.
És figyelni kell a többi evangéliumra is. Jézus üzenetének lényege ugyanaz, még akkor is, ha a megfogalmazásban különbségek vannak. Máté evangélistánál ugyanez a következőképpen hangzik: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám.” (Mt 10,37)
Kivel tartok? Vajon vállalkozom-e arra, hogy Jézust kövessem? Vajon beleragadok-e ennek a világnak az értékrendjébe, vagy képes vagyok Jézus hívására másként jelen lenni ebben a világban, és már most az „odaföntvalókat” keresni?
A gazdag ifjúnak, aki az élet teljességét keresi, Jézus először a törvény megtartásáról beszél:
Tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!
„Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.” Szó szerint ez áll benne: „Tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Máté 19,19) Lukács evangélista egy előkelő emberről ír, aki ugyanezt kérdi. Jézus válasza egyértelmű: „Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat.” (Lk 18,20)
Jézust követni úgy, hogy gyűlölet él bennünk, nem lehetséges. De úgy sem, hogy nem látunk túl az ideig-valókon.
Jézus elkötelezettséget kíván tőlünk. Azonban nagyon félreértenénk, ha azt gondolnánk, hogy ki akar bennünket emelni ebből a világból.
Itt van a helyünk. A világ világosságának mondja tanítványait. Feladatot ad mindannyiunknak. Emberibbé tenni ezt a világot: mindennapi kihívás. Megállítani az embertelenséget, véget vetni a pusztításnak, a gyilkolásnak, véget vetni a háborúknak olyan feladat, amely elől senki nem térhet ki. Felépíteni egy új világot csak úgy lehet, ha számot vetünk az életünkkel. Ha különbséget tudunk tenni igaz és hamis, jó és rossz között. Csak úgy tudjuk emberibbé tenni az életet, ha fenntartás nélkül követjük Jézust. Azt a Jézust, akiben megjelent számunkra az Isten jósága és emberszeretete.
