Isten létének kérdése nem hagyja nyugodni az embert. Az élet válságos időszakaiban az istentagadó is elbizonytalanodhat hitetlenségében, de meginoghat a hívő is. Növeld bennünk a hitet! – kérik Jézust az apostolok, aki válaszul hívja őket: jöjjetek utánam!

A koldus Lázárról szóló példabeszéd arra figyelmeztet: nem lehetünk közömbösek a világ nyomorúságaival szemben. Az igazi Krisztus-követésnek társadalmi következményei vannak. Az elesettekkel, elhagyatottakkal való szolidaritás, testvériség nélkül nincs kereszténység.

Korunk embere jobbára csak pillanatnyi csoportérdekeken alapuló szabályokat ismer, nehezen fogadja el a világ természet adta rendjét. Senki nem szolgálhat két úrnak: vagy az élet Urát választom, vagy az anyagi világ látszatértékeibe helyezem bizalmamat.

Jézus sok kortársát megbotránkoztatta azzal, hogy az írott betűnél fontosabbnak tartotta a segítségre szoruló embert. Kereste, aki elveszett, s közösséget vállalt a vétkesekkel. Újjá akarja teremteni; önzetlen, egymást elfogadó nagy családdá formálni a világot.

Életünk ajándék, amivel értelmet és szabad akaratot kaptunk. A választás lehetőségét és felelősségét az ideig-óráig tartó és a soha el nem múló értékek között. A hatalom és a szeretet közötti dönteni tudás, az értékes és értéktelen megkülönböztetésének kulcsa a nevelésben van.

Nem látványos, magamutogató, hanem feltűnés nélkül szolgáló egyházra van szüksége a világnak. Nem maradhatunk közömbösek mások nyomorúságával szemben. Legyen szemünk azokra, akikkel senki sem törődik. Jézus-követő életünk az önzetlen odaadásban válik teljessé.

A kereszténység nem vallásismeret vagy hagyományok ápolása, hanem naponta megújítandó személyes kapcsolat a végtelen Isten és a véges ember között. Elkötelezettség, kereszthordozás, erőfeszítés. Törekedjünk bemenni a szűk kapun, az ítéletet pedig bízzuk az Úrra.

Az egymással osztozó, a teremtés rendje mellett kiálló keresztények nyugtalanítják az individualizmus és relativizmus világát, amelyben a hatalomvágy és a birtoklás vágya uralkodik. Jézus az ellentmondás jele, mert életünk radikális megváltoztatását kívánja.

Mindig készen kell állnunk a számadásra. Nem a felelősségre vonástól rettegve, hanem lelkiismeretünk szerint a legjobbra törekedve, adottságainkat mások javára használva. Soha nem lehetünk elégedettek magunkkal, a tökéletesedés életre szóló feladat.

Jézus példázata a csűrét nagyobbító mohó emberről időszerűbb, mint valaha. A háborúig fajuló önzés világában utódainknak inkább biztos értékrendet kellene átörökítenünk, olyan életstílust, amelyet nem a birtoklás irányít; versengés helyett a szolidaritás készségét.

Eluralkodik a káosz, ha az ember a világ urának gondolja magát. Az isteni rendhez való visszatérést kérjük, azt imádkozva, hogy szenteltessék meg a Te neved. Az élet teljessége után vágyakozva az igazságosság, a béke és az öröm országát kell jelenvalóvá tennünk a világban.

Az Úr napjának megszentelése kikopott az életünkből. A világ rendjéhez egyensúlyt kell teremtenünk az életünkben tevékenység és szemlélődés között. Imádkozzál és dolgozzál: ahhoz, hogy erőd legyen a tevékenységhez, erődnek kell lennie a nyugalomhoz is.