Egyszer megkérdezték tőlem, vajon Betlehemben van-e betlehem? Betlehemben mindig karácsony van azoknak, akik elzarándokolnak erre a szent helyre. Karácsony ünnepén természetes, hogy karácsonyi liturgia van: televíziós közvetítések segítségével követni lehet a szent cselekményt,
a születés helyét jelző csillag ilyenkor mindenki lelkében fényesebben ragyog.
Nehéz szavakkal elmondani, mit érez az ember, amikor hosszas sorban állás után eljut a csillaghoz. Letérdel, leborul, megérinti, megcsókolja. Találkozik ilyenkor az emberben az ég és a föld. Talán még azokban is, akik nem zarándokként, hanem turista kíváncsisággal jönnek ide.
Mert valaminek történnie kellett, nem szép legenda vagy mese az evangéliumokban olvasható születéstörténet. Mélységes jelentése van a távolról érkező napkeleti bölcsekről szóló evangéliumi elbeszélésnek. Távolról, a csillagot követve érkeznek. Tudni szeretnék, hol születik a Messiás. Ezért
megtesznek mindent, amit ember megtehet. Útra kelnek, vállalnak fáradságot, hittel járják az utat.
Meg is kérdezik, az Írások ismerői meg is válaszolják: a júdeai Betlehemben kell születnie.
A csillag tovább vezeti őket, és megáll a hely fölött, ahol a gyermek született. (Mt 2,1–12)
Ők pedig leborulnak. Ajándékokat adnak át: aranyat, tömjént és mirhát. Aranyat a királynak, tömjént az Istennek és mirhát, mintegy előre jelezvén, hogy akit királyként és Istenként tisztelnek, emberségében szenvedni fog.
S más úton térnek vissza hazájukba.
Aki egyszer Jézussal találkozott, az nem járhat már többé ugyanazon az úton.
Életem nagy ajándéka, hogy többször járhattam a Szentföldön. Végigjárhattam azokat a helyeket, amerre Jézus élt, tanított. Mélységesen megérintett, amikor először teljesült a vágyam, hogy eljussak a Szentföldre.
Leborulhattam a Születés bazilikájában Betlehemben,
imádkozhattam a színeváltozás helyén, a Tábor hegyén. Megérintettem a Jordán vizét, amelyben Jézus bemerítkezett. Voltam azon a hegyen, ahol kősivatag veszi körül az embert. Ahol Jézust emberségében megkísértette a sátán. Megrendülten érintettem a homlokomat a Szent Sír kövéhez. Járhattam Emmauszban, együtt énekelhettük: Ne feledd, hogy Krisztuson nem vett erőt a halál…
Karácsony az élet ünnepe. A halandó ember az élet teljességére vágyakozik. Jézusnak meg kellett születnie, hogy velünk, emberekkel közösséget vállalhasson, hogy
őbenne megtapasztalhassuk az Isten jóságát és emberszeretetét.
Nagy szükségünk van erre a megtapasztalásra. Mert eredendően hajlamosak vagyunk arra, hogy önzésünkben ne az életet szolgáljuk, hanem pusztítsunk.
Hová rohansz, őrült emberiség?
Friss még bennem az élmény a legutolsó szentföldi útról. Zuhogott az eső, bokáig ért a víz, az emberek tolongtak, átázva álltunk a sorban, hogy lejussunk a barlanghoz, a születés helyéhez. Nem számított, hogy vizesek vagyunk. Szívünkben ott volt a vágy, hogy leboruljunk a születés helyét jelző csillag előtt. Voltak, akik nem tudták visszatartani a könnyeiket. S amikor kijöttünk a templomból, odakinn már sötét volt. Igaz, a téren már karácsonyi díszek, mindenféle csecsebecsék világítottak. Az eső már nem zuhogott, az árusok harsány kiáltásokkal próbálták eladni a betlehemi portékát, fából faragott betlehemi figurákat, pásztorsípot, táskát, miegymást. De sokkal erősebb volt bennünk az a fényesség, amit magunkkal hoztunk a születés barlangjából. Ez a fény, a Világ Világossága átjárta szívünket-lelkünket.
Erre volna szüksége ennek a háborúskodó, gyilkolásból pénzt remélő, önpusztító világnak. Szüksége volna arra, hogy átmossa a felülről jövő eső, amely a Szentföld szinte mindig szikkadt földjének igazi áldás. A mi szikkadt,
megkeményedett lelkünket kellene, hogy meglágyítsa az Isten kegyelme: „Harmatozzatok, egek, felülről…”
És nem kellene félni semmi fáradságtól, semmi erőfeszítéstől. Rá kellene jönnünk, hogy nem attól lesz béke bennünk, hogy megpróbálunk pusztításból anyagi gazdagsághoz jutni. Bármennyire messze vagyunk is Jézustól, akiben az Isten jósága és emberszeretete kézzel fogható valósággá vált az emberiség számára, el kell indulnunk őfelé.
„Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…” – sóhajtja Ady.
A karácsonyi történet nem mese. Jézus születése történeti valóság. A kereszténység üzenete, amely
Jézus tanítása, kiállta kétezer év próbáját.
Mindazokban valósággá vált, hogy az élet erősebb, mint a halál, akik vették a bátorságot, hogy útra keljenek és leboruljanak Jézus előtt, aki Betlehemben született, aki tanítványokat gyűjtött maga köré, és meghirdette az Isten Országát. És nagyon határozottan kijelentette: Eddig, és ne tovább! Forduljatok meg! Változtassátok meg az életeteket!
Ha vásári ünneppé alacsonyítjuk karácsonyt, elmulasztjuk azt a lehetőséget, hogy valóban békét teremtsünk. Tele vagyunk szorongással: félünk a háborútól, félünk a betegségtől, félünk attól, hogy vállaljuk egymást, társainkat, hazánkat. Nem tudunk mit kezdeni az életünkkel. Azt vesszük észre, hogy az évtizedek elrohannak a fejünk fölött. S közben nincs időnk arra, hogy igazán éljünk.
Mert bálványimádókká váltunk. Istenítjük a technikai fejlődést, istenítjük a hatalmat, istenítjük a pénzt,
pillanatnyi gyönyöröknek élünk, ahelyett, hogy elfogadnánk azokat a távlatokat, amelyeket a Betlehemben megszületett Jézus mindannyiunk számára feltárt.
Amikor kisgyerek voltam, megcsodáltam a templomunkban felállított betlehemet. Érdekesek voltak a figurák: jászol, kisgyermek, Mária, József, a pásztorok, majd a napkeleti bölcsek. Amikor az afrikai missziók számára pénzt gyűjtő persely figurája, egy néger kisfiú, meghajtotta a fejét, ha beledobtuk a pénzt, kíváncsiak voltunk: ha megint beleejtünk egy kétforintost, vajon ismét köszönni fog? Köszönt. Most attól tartok,
a világ másik részén kell majd gyűjteni arra, hogy az elpogányosodott európaiaknak hirdessék karácsony örömét.
Eltűnődöm ebben az elkereszténytelenedett világban, amikor a karácsony ünnepe vásári és gasztronómiai eseménnyé válik – persze a szeretet ünnepének is mondják –, vajon ki fog bennünket visszatéríteni arra az útra, amely Jézus jászolához vezet? Arra, amelyen a pásztorok jártak, sietve menvén, hogy lássák, amiről hírt kaptak. Arra, amelyen a csillag vezetésével a napkeleti bölcsek jártak. Hogy mi is eljussuk. Célba érjünk. És az örömhír hirdetőivé váljunk.
