Jézus sok kortársát megbotránkoztatta azzal, hogy az írott betűnél fontosabbnak tartotta a segítségre szoruló embert. Kereste, aki elveszett, s közösséget vállalt a vétkesekkel. Újjá akarja teremteni; önzetlen, egymást elfogadó nagy családdá formálni a világot.

Életünk ajándék, amivel értelmet és szabad akaratot kaptunk. A választás lehetőségét és felelősségét az ideig-óráig tartó és a soha el nem múló értékek között. A hatalom és a szeretet közötti dönteni tudás, az értékes és értéktelen megkülönböztetésének kulcsa a nevelésben van.

Nem látványos, magamutogató, hanem feltűnés nélkül szolgáló egyházra van szüksége a világnak. Nem maradhatunk közömbösek mások nyomorúságával szemben. Legyen szemünk azokra, akikkel senki sem törődik. Jézus-követő életünk az önzetlen odaadásban válik teljessé.

A kereszténység nem vallásismeret vagy hagyományok ápolása, hanem naponta megújítandó személyes kapcsolat a végtelen Isten és a véges ember között. Elkötelezettség, kereszthordozás, erőfeszítés. Törekedjünk bemenni a szűk kapun, az ítéletet pedig bízzuk az Úrra.

Az egymással osztozó, a teremtés rendje mellett kiálló keresztények nyugtalanítják az individualizmus és relativizmus világát, amelyben a hatalomvágy és a birtoklás vágya uralkodik. Jézus az ellentmondás jele, mert életünk radikális megváltoztatását kívánja.

Mindig készen kell állnunk a számadásra. Nem a felelősségre vonástól rettegve, hanem lelkiismeretünk szerint a legjobbra törekedve, adottságainkat mások javára használva. Soha nem lehetünk elégedettek magunkkal, a tökéletesedés életre szóló feladat.

Jézus példázata a csűrét nagyobbító mohó emberről időszerűbb, mint valaha. A háborúig fajuló önzés világában utódainknak inkább biztos értékrendet kellene átörökítenünk, olyan életstílust, amelyet nem a birtoklás irányít; versengés helyett a szolidaritás készségét.

Eluralkodik a káosz, ha az ember a világ urának gondolja magát. Az isteni rendhez való visszatérést kérjük, azt imádkozva, hogy szenteltessék meg a Te neved. Az élet teljessége után vágyakozva az igazságosság, a béke és az öröm országát kell jelenvalóvá tennünk a világban.

Az Úr napjának megszentelése kikopott az életünkből. A világ rendjéhez egyensúlyt kell teremtenünk az életünkben tevékenység és szemlélődés között. Imádkozzál és dolgozzál: ahhoz, hogy erőd legyen a tevékenységhez, erődnek kell lennie a nyugalomhoz is.

Tiszteletre méltó dolog elmenni a világ másik végére, hogy ott segítsünk, de az irgalmas szamaritánusról szóló példázat arra int, ne hagyjuk cserben az utunkba esőket: hozzátartozóinkat, szomszédainkat, azokat, akik a környezetünkben szükséget szenvednek.

Isten Országának már a meghirdetése is ellenséges világban történt. Az istentagadó rendszerben azonban világosabb volt az irány: szemben az árral! Mára minden összekuszálódott: gyakran báránybőrbe bújt farkasok próbálják Jézus tanítványait a saját érdekeik szerint fölhasználni.

Vándorok vagyunk ezen a földön, mint Mesterünk, akinek nem volt hová lehajtania a fejét. Jézus nem akarja ráerőltetni magát senkire, de tanítványaitól azt várja, hogy ne hátra tekingessenek, hanem kövessék Őt egy igazságosabb és testvériesebb világ építésében.