Sokszor elgondolkodunk, milyen is ez a mi világunk. Nemegyszer hallottam, hogy az Isten jobban is elrendezhette volna a világ folyását. Miért van ez a sok pusztulás, pusztítás, háború, szerencsétlenség, természeti csapás? Vajon miért büntet bennünket az Isten?

Vannak helyzetek, amikor az ember elnémul. Nem találok magyarázatot. Nem tudom megmagyarázni, miért kell földrengésben vagy tengerárban, szélviharban tömegeknek elpusztulniuk? Nem tudom megmagyarázni,

miért kell idő előtt meghalnia gyógyíthatatlan betegségben gyermekeknek, fiataloknak, életerős embereknek.

Hányan kérdezték az elmúlt két évben: miért büntet bennünket világjárvánnyal az Isten? S hányszor hallom: Ha volna Isten, ha az Isten valóban jó Isten volna, nem következne be ez a kimondhatatlanul sok szenvedés és tragédia.

Miért van ez a sok pusztulás, pusztítás, háború...? (a szerző felvételei)
 
Az evangélista Jézus szavait tolmácsolja: vajon akikre rádőlt Siloéban a torony, bűnösebbek voltak, mint mások? A válasz egyértelmű: a személyes bűnösség és a katasztrófák nem tekinthetők ok-okozati összefüggésben. Annak ellenére sem, hogy a személyes felelősség elől senki el nem menekülhet. Ismerős bizonyára a következő – akár tanmesének is mondható – gondolatsor:
 
Egy szög miatt a patkó elveszett;
a patkó miatt a ló elveszett;
a ló miatt a lovas elveszett;
a lovas miatt a csata elveszett;
a csata miatt az ország elveszett –
máskor verd be jól a patkószeget!
 
Jézus figyelmeztetése az evangéliumban nagyon komoly: Ha nem tartotok bűnbánatot, mind elvesztek.

Mit jelent bűnbánatot tartani? Nagyon leegyszerűsítenénk  a bűnbánatra feszólítást, ha úgy gondolnánk, kenyéren és vízen böjtölünk egy ideig, és akkor minden rendben lesz. Nem.

Át kell alakulnunk. Meg kell változnunk. Mindennap válaszút elé állunk.

Számtalan döntést kell meghoznunk a nap folyamán. Vannak jelentéktelennek látszó, de vannak nagyon fontos döntések is. Választanunk kell: megtegyem? Ne tegyem? Ezt vagy éppen azt tegyem? Így tegyem? Úgy tegyem?

Döntéseinket, választásainkat értékrendünk határozza meg. Sokan vitatkoznak azon, hogy az ember mennyire szabad a döntéseiben. Mennyire határozza meg a származása, a társadalmi körülmények, a neveltetése, az iskolázottsága, a környezete. Az igazi kérdés: Van-e belső iránytűm, vagy mindent a külső vonzások határoznak meg?

Sodródom, vagy a magam útját járom?

Felelős vagyok azért is, ha hagyom, hogy elsodorjanak, de felelős vagyok természetesen azért is, hogy melyik úton járok. A választás felelősségét senki le nem veszi rólam. Nekem magamnak kell elszámolnom minden cselekedetemről.

„Vigyázz a gondolataidra, mert szavakká formálódnak!
Vigyázz a szavaidra, mert tettekké válnak!
Vigyázz a tetteidre, mert szokásoddá lesznek!
Vigyázz a szokásaidra, mert formálják a jellemed!
Vigyázz a jellemedre, mert az irányítja a sorsodat!”
(Talmud)

Értelmesen kell élni. A felelősségteljes élet az értelmes élet.

Jézus példázatot mond a gyümölcsöt nem termő fügefáról. Ki kell vágni. De elgondolkodtató, amit a vincellér mond a gazdának: Várj, légy türelemmel. Körülásom, megtrágyázom, hátha terem majd jövőre! – Ne adjuk fel könnyen. Őrizzük meg a reményt. Legyünk bizakodók. Törődjünk azzal, ami ránk van bízva. És ami nagyon fontos: ne gondoljuk, hogy mi vagyunk, akik napfényt meg éltető esőt hullatunk.

Várj, légy türelemmel...
 
Életünk titkaihoz tartozik az idő. Ami megfoghatatlan, mégis valóság. Ami fölött nem tudunk uralkodni, de fel tudjuk használni. Az idő: ajándék. Siettetnénk sokszor: múljék már el ez a sok szenvedés, gyötrődés. Jöjjön el már végre a béke országa. Van úgy, hogy késleltetnénk: mert félünk, rettegünk a bennünket is fenyegető veszélyektől.

Ne vágasd ki, légy türelemmel! – kérleli a vincellér a gazdát. Körülásom, megtrágyázom… hátha teremni fog.

A gondozás, a gondoskodás mindannyiunk felelőssége. Hogy mi lesz velünk, belőlünk, magunkból, családunkból, népünkből, hazánkból, rajtunk is múlik. Azon múlik, hogy

az ajándékba kapott idővel, ami vissza sose tér, hogyan bánunk, hogyan gazdálkodunk.

Sokszor eljátszom a szavakkal: múlik vagy telik? Egyszerűen hagyom, hogy elszálljon, vagy mindent megteszek azért, hogy teljen? Nem mindegy, hogy mivel telik.

A gondoskodás mindannyiunk felelőssége
 
Húsvét az élet ünnepe. Várjuk. Készülünk rá. Vajon egyszerűen csak szokásból: majd csak elmúlik a nagyböjt… Vagy komolyan vesszük, és itt és most képesek vagyunk

az erőfeszítésre, a lemondásra, a szerényebb, visszafogottabb, fegyelmezettebb életre,

hogy majd a sorsunk jobb legyen?

Ajándékba kapjuk az időt. Nem azért, hogy elmúlassuk. Hanem azért, hogy értelmesen felhasználjuk. Nem azért, hogy mulandó kincseket gyűjtsünk. Hanem azért, hogy mi magunk megváltozzunk, átalakuljunk. S azért, hogy átalakult, elkötelezett életünkkel jobbá, szebbé, igazabbá tegyük a ránk bízott világot.

Elgondolkodtató a példázat arról a bizonyos fügefáról. Még nem vágják ki. Mert megvan a remény, hogy majd teremni fog.