Vannak hetek az év folyamán, amelyek valamiképpen fontosabbak, mint a többi. Ilyen hét a nagyhét, húsvét ünnepe előtt. Készülünk rá. A napok már hosszabbodnak, rügyeznek, virágoznak – vagy talán már el is virágzottak – a fák. Várakozással teli az egész természet. Itt a tavasz. Mögöttünk a tél, a fagyok fölengedtek, mindenki sóvárog az éltető napsugár után.
Tele van titokkal körülöttünk minden. Ünnepelni szeretnénk. Örülni az életnek. Magunk mögött hagyni fájdalmat, reménytelenséget.
A keresztények fölidézik azt az eseményt, amikor a Mester, Jézus az ünnepre fölmegy Jeruzsálembe. Bevonul szamárháton, egyszerűen, de úgy fogadják, mint egy királyt. Ujjonganak, tele vannak várakozással Jézus kortársai. Talán most következik be, amire vártak: szabadság, függetlenség. Megszabadulni az idegen hatalomtól… De valami más történik.
Jézus kortársai nem felejtik, hogy őseik kiszabadultak a fogságból. Megünneplik, ahogyan illik, ahogyan a hagyomány megkívánja.
A féltékenység, a hatalomféltés minden korban jelen van. Kicsoda ez az ember? Ki ez a Jézus? Sokan figyelnek, hallgatnak rá. Miféle ország van készülőben? Félnek tőle. Felforgató. Valami mást akar, de ki tudja, hogy mit. És megvádolják, hogy királlyá akarja tenni magát. Pedig világosan beszél: az Ő országa nem ebből a világból való. És mégis: valamiért félnek tőle.
Amikor elfogják, mert hát az ilyen nem járhat szabadon, nem számít, hogy hány emberen segített. A hatalomféltésnél kevés veszélyesebb jelenség van a világon. Inkább egy igazi rablót, gonosztevőt bocsátanak szabadon az ünnep alkalmából, őt pedig halálra adják. Ki kell végezni. Keresztre vele!
A világtörténelem egyik legtöbbször fölelevenített drámája ez: elítélés, megkínzás, keresztre feszítés, sírba tétel.
Mit érezhettek azok, akik tudták, hogy nem igaz a vád, mégis együtt kiáltották a fölhergelt tömeggel, hogy „Keresztre vele!” Hol volt, ha volt, a lelkiismeretük?
Ma is kérdezhetjük kiélezett helyzetekben, amikor dönteni vagy választani kell: Hol van a lelkiismeret? Merek-e kiállni az igazságért, vagy hagyom, hogy elsodorjon valamiféle hangzatos ideológia?
A húsvét előtti hét az elcsendesedésre, a lelkiismeret-vizsgálatra ösztönöz. Hívőt és nem hívőt egyaránt. Megtisztulás nélkül nincs igazi ünnep. Fájdalmak, szenvedések nélkül nem tud igazán emberré érni az ember. Nem futhatok el a szenvedés elől. Nem kábíthatom el magam, bármennyire kínálkozik is a menekülés lehetősége, hogy ne törődjem semmi mással, csak a pillanatnyi élvezetekkel.
Téved, aki azt gondolja, hogy a szenvedésnek önmagában van értéke. Testi-lelki szenvedést elviselni csak akkor lehet, ha van vízióm, elképzelésem, vágyam egy jobb, egy teljesebb életről.
Húsvét az élet ünnepe. A fény győzelme. Az élet győzelme a halál fölött.
Aki nem vállalja az áldozatot, hiába várja az élet kiteljesedését.
Weöres Sándor írja:
Születek születni.
Meghalok meghalni.
Születek meghalni.
Meghalok születni.
(Talizmán)
