Jézus kora reggel az Olajfák hegyén van, csendben, magában. Onnan megy a templomba, hogy tanítsa az embereket. Látszólag jelentéktelen az evangélistának ez a megjegyzése, ez a bevezetés a történethez, amit majd elbeszél. Számomra azonban elgondolkodtató: az Olajfák hegyén Jézus többször jár, imádkozik a hegyen. Többször olvassuk az evangéliumokban:
mielőtt tanítana, gyógyítana, csendben, egyedül, elmélyedve imádkozik.
Miután tanítja az embereket, azok, akik mindig mindenkinél mindent jobban tudnak: az írástudók és a farizeusok próbára akarják tenni (Jn 8,1–11). Jézus valamiképpen nyugtalanítja őket. Zavarja őket Jézus egész lénye, tanítása, viselkedése. Jó volna háttérbe szorítani, próbára tenni.
Egy asszonyt házasságtörésen érnek. Odaviszik Jézus elé. A törvényre hivatkoznak, mely szerint az asszonyt halálra kell kövezni. Meglehetősen kegyetlen módja ez a kivégzésnek. Ráadásul nem elég hozzá egyetlen ember. Kettő is kevés. Többre van szükség, egy csoportra, amelyik az igazság nevében képes arra, hogy gyilkoljon.
...az igazság nevében gyilkoljon (a szerző felvételei)
A házasságtörésen ért asszony helyzete meglehetősen kínos. Alighanem szerette volna, hogy ne váljék nyilvánvalóvá, amit tett. Jó lett volna, ha titokban marad. De nem, tetten érték. Mindenki előtt kitudódott. A lelkiismerete bizonyára nyugtalanította, s ehhez még hozzájön az is, hogy most megszégyenül. De ez sem elég: a törvény értelmében kegyetlen halál vár rá.
Ezt az asszonyt vezetik Jézus elé. Jézust próbára teszik: vajon a törvény, a mindenkire kötelező törvény szerint gondolkodik-e vagy sem. A törvény szerint meg kell kövezni az asszonyt. Ő, a sokak által szívesen hallgatott tanító, a Mester, aki a vakoknak visszaadta a látást, a sántáknak a járást, most vajon szembefordul-e a törvénnyel?
Jézus lehajol és ujjával ír a földre. A zajongás talán elcsendesül. Az asszony rémülten, remegve áll: tudja, hogy halál vár rá. A többiek pedig kíváncsian néznek:
most mit fog mondani Jézus, az ács fia? Az, aki egy számukra érthetetlen országról beszél, amelyben mindnyájan testvérek,
és amelynek alapelvei között ott van, hogy bocsássatok meg egymásnak, mert akkor fognak nektek is megbocsátani. De hát erre a botrányos vétekre nincs bocsánat. A törvény egyértelműen rendelkezik.
Azután újra kérdik: Mit szólsz hozzá?
Erre a válaszra nem számítanak: Az vesse rá az első követ közületek, akinek nincs bűne…
Újra csönd. Alighanem a dühük csillapodik, mert mindenkiben föltámad valamiféle szégyenérzet. Ki meri vállalni, hogy mentes minden bűntől Isten és ember előtt?
Az emberek lassan, csendben elsomfordálnak. A vének tűnnek el legelőször.
Jézus egyedül marad, a csoportosulás megszűnt. Ott áll vele szemben az asszony, félve-remegve, aki fölött az emberek már kimondták az ítéletet.
– Hol vannak a vádlóid? – kérdi Jézus. – Senki sem ítél el téged?
Az asszony körülnéz, döbbenten látja, hogy senki sincs körülötte. Pedig alighanem tudott volna ő is mondani ezt-azt a feldühödött emberek közül nem egyre. Hiszen itt szinte mindenki ismerős.
– Senki, Uram.
Jézus válasza meglepő. Kár, hogy nem hallják, akik őt próbára akarták tenni.
Mert amit mond, nem csak ennek a házasságtörő asszonynak szól. Mindenkinek. Nekik is. Sőt: nekünk
is, mai embereknek.
– Én sem ítéllek el téged! – mondja. És a kijelentés második fele nagyon súlyos:
– Menj. De többé ne vétkezzél!
Mi is történt? Nem azt mondta Jézus, hogy asszony, ne törődj vele, nem érdekes, amit tettél. Nem azt mondja, hogy ez nem is igazán bűn, és számtalanszor előfordul a világban. Most éppen veled történt, ne nyugtalanítson. Semmiség az egész…
Jézus nem azért jött, hogy elítéljen, hanem azért, hogy életünk legyen. Ezt a bűnös asszonyt nem megkövezi, hanem fölemeli. Aki úgy érezte, hogy vége mindennek, most lehetőséget kap az életre. Menj! – mondja neki. És ugyanilyen határozott, amit hozzáfűz: – De többé ne vétkezzél!
Jézus egyértelműen elítéli a vétket. Ugyanakkor irgalommal fölemeli a bűnöst. Azt akarja, hogy éljen.
A mai világ is tele van farizeusokkal, ugyanúgy, mint Jézus idejében.
A mai világ farizeusainak egy része nem akar tudni a bűnről.
Jézus korának farizeusai mindenek fölé helyezték a törvény betűjét. A mi korunk farizeusai mindenek fölé helyezik az ember szabadságát. Jézus korának farizeusai számára kellemetlen volt a Mester, Jézus, aki megbocsátást és irgalmat hozott azoknak, akik megváltoztatják az életüket. A mi világunk farizeusai számára kellemetlenek, nemkívánatosak azok, akik Jézus nevében hirdetik, hogy van különbség jó és rossz között. Kellemetlenek, nemkívánatosak, akik ki merik mondani, hogy nincs joga az embernek ahhoz, hogy kioltsa a másik ember életét.
Bár a törvény előírja, hogy meg kell kövezni a bűnöst,
Jézus új törvénye felülírja a mózesi törvényt.
Mindnyájan testvérek vagyunk. És mindannyian esendők és bűnösök is. Mindannyian rászorulunk az irgalomra. Arra, hogy felemeljenek bennünket. Mindannyian jövőt, életet szeretnénk: el kell fordulnunk őszintén mindattól, ami pusztítja az életet, ami szemben áll az Isten teremtette világ rendjével. Nem szabad, hogy elsodorjon bennünket egy „szép, új világ” Istent ismerni nem akaró, az emberi kapcsolatokat becsülni és tisztelni nem óhajtó hamissága.
Őszintén szembe kell néznünk önmagunkkal. És őszintén ki kell mondanunk:
„Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön.”
S akkor mi is hallhatjuk: Menj, de többé ne vétkezzél!
