Szerző: Korzenszky Richárd
A visszaút reménye
A Biblia legismertebb példabeszédének mindhárom szereplője lehetnénk: a helyét kereső, s közben tévutakat járó ifjú, a visszatérést fájdalmas reménnyel váró szülő és a saját érdemétől eltelt, féltékeny testvér. De átélhetjük azt is, hogy a megbocsátás önnön lelki békénk záloga.
Ajándékba kapott idő
Nap mint nap választanom kell: sodródom-e a világgal, vagy a magam útját járom. Van-e belső iránytűm, vagy külső vonzerők határoznak meg? A bűnbánatnak életünk átalakításához kell vezetnie, hogy a magunk elkötelezett életével jobbá, igazabbá tegyük a ránk bízott világot.
Fölmenni Jézussal a hegyre
A kereszténység kemény hegymenet, ha komolyan vesszük. A Tábor hegyén nagyon jó volt a három tanítványnak. De a Golgotára vajon készek vagyunk-e fölmenni ővele? Mert Jézus ezt is mondja: „Ha valaki követni akar, vegye föl naponta a keresztjét.” Van-e bátorságunk hozzá?
A kísértés valósága
A húsvét előtti negyven nap során komolyan szembe kell néznünk önmagunkkal. A kísértés lényege az arányok összezavarása. A bűn aránytévesztés: magunkat gondoljuk a világ urának. Istenítjük az e világit, Istenről pedig nem vagyunk hajlandók tudomást venni.
Nyissuk meg szemünket a Fénynek!
Kitágult a világ, ám ismereteink gyarapodásával nem feltétlenül lesz tisztább a szívünk. Nemzedékek összegyűjtött bölcsessége védhet meg az elvakultságtól; kérdés, nyitottak maradunk-e a tanulásra? Néha még tanítványai is kemény beszédnek mondták a Mester szavait.
Igazságból fakadó tettek
A Jézus által elvárt feltétel nélküli szeretet – „Adjatok kölcsönt, nem várva viszonzást!” – e világnak gondolkodásmódja szerint értelmetlen. Az ember akkor képes felülemelkedni önmagán, tud irgalmas lenni embertársával, ha belátja: maga is irgalomra szoruló, törékeny ember.
Élményeimből áll össze életem
Régi fotók, fiókban patinásodó emlékkacatok: íme történetünk, vagy inkább személyes történelmünk, amik összességéből a nagy történelem áll össze. Az illanékony jelen marasztalásáról ír szívhezszólóan a szerző.
A szolgálat boldogsága
Jézus helyreállítaná az emberi kapcsolatok Isten teremtette rendjét. Az evangélium nem a szegénységet dicséri, hanem a földi kincsekhez való ragaszkodást ítéli el. Életünknek a másokért vállalt szolgálat ad értelmet. A békességszerző Jézusért az üldöztetést is érdemes vállalni.
A Te szavadra megteszem!
Hiteles szavakat keresünk, a mai világunkban ritka hiteles embereket. A csodálatos halfogás története a bizalom és a remény története. Ha Jézusra merjük bízni magunkat, átalakul az életünk. Nem számít az sem, ha eddig hiába fáradoztunk. Az számít, bízunk-e Benne.
Senki sem próféta…
Az egyháznak állást kell foglalnia súlyos, vitatott társadalmi kérdésekben. Szólnia kell a pénz uralmának kiszolgáltatott tömegekről, a fenyegetett kulturális identitásról, az emberi élet tiszteletéről. Szembesít az igazsággal, ezért fogadja el olyan nehezen a világ.
Az élet Igéjét hirdetjük
A szónak ereje van. A nyelv közösséget teremt és megtart. Önmagából kifordult nyelvünkben egy szétesett ország lelkiállapota sajog. Az Isten szava teremtő erő, megítéli a szív gondolatait, átalakít, szabadulást hoz.
Ha élni tud, minket is éltetni fog
Az 2021. Országút évi irodalmi díját esszé kategóriában Korzenszky Richárd írása nyerte el – a tavalyi évben ez volt portálunk legolvasottabb értekezése.