Akik nem mernek a lelkiismeretük szavát követve cselekedni, a farizeusokhoz, e vak vezetőkhöz hasonlóan inkább előírások bástyái mögé bújnának az élet szolgálata helyett. A gyógyító Jézus megnyitja szemünket a teljesség, az élet felé, s a sötétségen úrrá lesz a világosság.

Emberségében Jézus olyan, mint bárki más. Elfárad, megéhezik, szomjas. Inni kér – egy idegentől. Számára senki sem idegen. Találkozhatunk vele, az élő víz forrásával. Nekünk kell megszólítani őt: Uram, add nekem az éltető vizet!

Az odafönt valókra figyeljetek! – figyelmeztet Pál apostol. Jézus a színeváltozás hegyére hív bennünket is, hogy a hétköznapok kisszerűségét magunk mögött hagyva megsejthessük a lényeget. A meredek úton velünk tart az Úr, aki fölvitte keresztjét a Golgotára. Elindulunk-e vele?

Mielőtt meghirdette az igazságosság, a béke és az öröm országát, Jézus emberként hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett. A nagyböjt a fegyelem, az elkötelezettség próbája, a jó és rossz között választani tanulás, Istennel való kapcsolatunk elmélyítésének ideje.

Éljetek mindenkivel békességben! – buzdítja a filippieket, s minden keresztényt Pál apostol. Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek! Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Követve a Mestert, ne üss vissza, hogy megtörd a gonosz hatalmát.

A régiek számára kőtáblára írt parancsok a cselekedetekről szóltak: ezt ne tedd, emez kötelező. Jézus szívekbe írt parancsa a szándékot célozza. Aki Hozzá akar tartozni, annak a lelkületét kell átalakítania. A gyűlöletnek, a képmutatásnak, mások kihasználásának nincs helye Isten országában.

Hirdetni az Isten Igéjét, a változatlan igazságot: az egyház prófétai kötelezettsége. A keresztény híveknek és intézményeknek jelen kell lenniük a társadalomban, ha kell, akár kritikus hangon is megszólalva. Nem menekülhetünk el a helyről, ahová állítottak bennünket.

A figyelmes olvasó számára a boldogmondásokból mintha Jézus arcképe rajzolódnék ki. Ő az, akinek nincs hová lehajtania fejét, szelíd, tisztaszívű, békességszerző, ő az, aki Istenért szenved. A boldogmondások felszólítanak bennünket arra, hogy azonosuljunk Krisztussal.

Az első tanítványok bizalommal fogadták Jézus meghívását, odahagyva biztos megélhetésüket, mindenüket, követték őt. Ha Jézus ma jelenne meg közöttünk, ma szólítana meg, vajon volna-e bátorságunk tanítványává szegődni? A kereszténység kockázatvállalás, elköteleződés; többé már nem élhetek önmagamnak.

Nem az a kérdés, mit tanít a másik, hanem hogy mindannyian közelebb kerülünk-e hitünk forrásához? Közösség csak elfogadás által jöhet létre. A keresztények feladata a tanúságtétel: jelenlétünkkel, életünkkel közelebb hozni egymáshoz embereket, családokat, nemzeteket.

Szent János és a többi apostol az élet Igéjét hirdette, amely az Atyánál volt, és megjelent közöttünk. Keresztelő János őrá mutatott a Jordán partján, aki majd önmagát feláldozva szerez szabadulást. Ő az Isten Báránya, a szeretett Fiú, akiben az Atyának kedve telik.

Ha az év kezdetén Isten felé indulunk, itt és most meg kell tennünk másra át nem ruházható feladatainkat. Ahhoz, hogy megváltozzon körülöttem a világ, először magamnak kell átalakulnom. Haragosaimmal ki kell békülnöm, bocsánatot kell kérnem mindazoktól, akiket megbántottam.