Jézus kimerült és levert tömeget lát. Olyanok az emberek, mint a pásztor nélküli juhok. (Mt 9,36–10,8)

A pásztor gondoskodik a juhokról. Törődik velük. Nem mindegy számára, mi történik a nyájjal.

Kétezer évvel azután, hogy apostolait örömhírével, az élet üzenetével az emberek közé küldte,

mi volna most Jézus véleménye, látván a mai világot,

a mai úgynevezett fejlett világot?

Akkor azzal a feladattal küldte az apostolokat, hogy hirdessék: elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsanak meg betegeket, űzzenek ki gonosz szellemeket, támasszanak föl halottakat.

A feladat ma sem lehet más. Az emberek ugyanúgy elcsigázottak, kiábrándultak, reménytelenek, céltalanok.

A juhok tudják az irányt. Nem maguktól, bár az ösztönük is sokat segít. Ott van a pásztor, aki előttük jár, akit követni lehet, aki ismeri a juhokat és a juhok is ismerik őt, figyelnek a hangjára.

... mint a pásztor nélküli juhok (a szerző felvételei)

 

Sokszor halljuk: vesztébe rohan ez a világ. S ha alaposabban körülnézünk, egyet kell értenünk azokkal, akik tele vannak aggodalommal. Nem látják a jövőt. Reménytelennek érzik a fáradozásaikat. Úgy látják, hogy minden jó törekvés kudarcba fullad. Mintha úrrá lett volna mindenek fölött a gonosz.

Mintha valami megfoghatatlan átok ülne a világon. Széthúzás, ellenségeskedés, pusztítás, kirekesztés, megbélyegzés:

ez a mindennapos tapasztalatunk. Így van ez a hétköznapi életben, az emberek kisebb közösségeiben is: családok esnek szét, barátságok bomlanak fel, ember embernek farkasa lett, az egyéni érdek mindenek fölött… Pusztul a természet, hegyoldalakat kopasztanak meg, állatok, madarak élettere szűkül, az élővilág sokszínűsége egyre szegényesebbé válik.

Ezzel párhuzamosan az emberek életkörülményei is megváltoznak. Mert hiába száguldozunk vagyonokat érő luxusautókon, hiába építünk tetszetős lakóparkokat, hiába rendezzük be lakásainkat a legújabb technikai csodákkal, boldogsághiányban szenvedünk.

Hiába a legújabb technikai csodák...

 

Politikai rendszerek, elképzelések mondanak sorra csődöt, a demokráciának tartott berendezkedés a kisebbség diktatúrájává lesz, ahol kiszolgáltatottá válik az emberek többsége egy megfoghatatlan – de nagyon is jól leírható – világhatalomnak.

A jézusi képhasználatot a pásztor nélküli juhokról az emberek többsége nem érti már ebben a szekulárisnak mondott világban, amelyben

az intézményes vallásnak és hagyományrendszernek egyre kevesebb hely marad.

De az elcsigázottság ténye, a kimerültség, a reménytelenség annál inkább társadalmi, sőt világjelenséggé válik.

Nagyon is szükség volna arra, hogy legyenek közöttünk elkötelezett emberek, akik a jézusi megbízatást elfogadva az emberek közé mennek. A betegeknek gyógyulásra van szükségük. Sok betegség pedig önmagától nem gyógyul meg. Gyógyítókra van szükség. A gúzsba kötöttség önmagától nem szűnik meg. Szükség van bátrakra, akik a bénító kötelékeket képesek és merik is letépni. Könnyű felsorolni a rengeteg társadalmi nyomorúságot, de annál nehezebb feladat, hogy

megszüntessük mindazt, ami megnyomorítja az embereket. Igazságosabb és testvériesebb világot kell kialakítanunk. Reményt kell vinni

a reménytelenek közé. Világosságot azok közé, akik – a prófétával szólva – a halál országának árnyékában élnek.

Hirdetni kell, hogy elközelgett az Isten országa. Mindig is voltak hősök, szentek, akiknek volt bátorságuk erről tanúságot tenni. Bátran szóltak, de nemcsak szóltak, hanem cselekedtek is.

Ebben a szétesett világban jelenvalóvá kell tenni Isten országának valóságát, amelyben mindenki testvér. Kell, hogy legyenek ma is, akik vállalkoznak arra, hogy Jézus küldetésében gyógyítanak, és az élet örömhírét képviselik. Kell, hogy világosan hirdessék, mi a jó és mi a rossz, mi a hamis, a hazug és mi az igaz.

Az Írás a sátánt a hazugság fejedelmének mondja. (Jn 8,44) Mindenki, aki veszi a bátorságot, hogy szembeszálljon a hazugsággal, a jézusi küldetést teljesíti: Űzzétek ki a gonosz szellemeket!

Nem urai, hanem felelősei vagyunk ennek a világnak

 

Mindenki, aki ott, ahol van, a kirekesztés helyett a kölcsönös elfogadást képviseli, Jézus követségében jár: a leprások meggyógyítása Jézusnak olyan cselekedete, amely nagyon is hangsúlyosan mutat rá:

van lehetőség arra, hogy visszatérjenek a közösségből kitaszítottak az emberek közé.

Mindenki, aki – szembeszállva az úgynevezett „fősodorral” – bátran beszél arról, hogy nem urai, hanem felelősei vagyunk ennek a világnak, Jézus küldetését teljesíti ebben a céltalanul kóborló, pásztor nélküli, Istent ismerni nem akaró világban.

Jézus mondja az apostoloknak: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Tapasztaljuk ezt ma is mindnyájan, ha nyitott szemmel járunk a világban.

 

„Hány utat járjon végig valaki,

Hogy a neve ember legyen?

És hány tenger hosszat szálljon a galamb,

Míg partot ér és megpihen?

És hány bomba kell még, hogy az ágyuszót

Már ne tűrje senki sem?

Ha válasz kell, hallgasd, hogy mit fúj a szél,

Csak hallgasd, hogy mit fúj a szél.”

(Mit fúj a szél – Bob Dylan: Blowin’ in the wind – fordította Barna Imre)

 

Hatvan évvel ezelőtt sokak számára ismert és sokatmondó volt ez a dal. Azóta a nyugati világ – amihez mi is oly szívesen alkalmazkodunk – semmivel sem lett emberibb. Politikai szövetségek felbomlottak és újak szövődtek, de nem lett élhetőbb a világ. Újabb feszültségek és ellentétek jöttek létre.

Menjetek, hirdessétek!

 

Mindenkinek saját felelőssége és küldetése van. Az evangélista felsorolja név szerint az apostolokat: Jézus személyre szóló küldetést ad mindenkinek.

Feladatunk nem az, hogy egymásra mutogassunk. Az a feladatunk, hogy teljesítsük a jézusi küldetést: Menjetek! Hirdessétek! Emberibbé akkor fog válni a világ, ha nem szakadunk el az élet forrásától.

Akkor lesz élhetőbb ez a világ, ha képesek leszünk úrrá lenni az önzésünkön.

Akkor lesz emberibb és élhetőbb ez a világ, ha az igazságosság, a béke és az öröm hirdetői és megvalósítói leszünk, miként ezt Jézus megkívánja tőlünk.

 

Nyitókép: pixabay.com