Közélet

Megjelent az Országút 96. száma
Krómer István
Megjelent az Országút 96. száma

Legújabb számunkban Bahget Iskander fotóművésszel, Farkas Róbert karmesterrel, Stark Attila és Szűcs Attila festőművészekkel ismerkedhetnek meg, a simontornyai vár évszázadairól, valamint a nemzeti önismeretről Illyés Gyula által indított vita tanulságairól olvashatnak.

Milyen iskolára volna szükség?
Korzenszky Richárd
Milyen iskolára volna szükség?

Az iskolának nemcsak korszerű ismeretekkel kell felvérteznie a fiatalokat, hanem képessé kell tennie őket önmaguk legyőzésére, az erőfeszítésre, a szolgálatra. Ehhez a felnőttek hiteles példájára van szükség, megmutatni, hogy önzetlen szolgálattal értelmes és élhető az élet.

Ki ölte meg Prigozsint? És megölte-e?
Kaiser Ferenc
Ki ölte meg Prigozsint? És megölte-e?

A putyini Oroszország emblematikus alakja, minden oroszok elnökének kreatúrája kilencedmagával repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Összefoglalónk arról, amit tudni lehet.

Európa lelki forrásai
Hölvényi György
Európa lelki forrásai

Bár a krisztusi tanításra épülő erkölcsi rendet kikezdte a szekularizáció, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője a hívő ember optimizmusával tekint Európa jövőjére. Az Európai Katolikus Teológiai Társaság pécsi konferenciáján elmondta, miért.

Republikánus útkeresések Trump árnyékában
Csizmazia Gábor
Republikánus útkeresések Trump árnyékában

Az amerikai jobboldalt ma nemcsak a trumpi karakter, hanem a trumpi megoldások is foglalkoztatják. A latolgatásra már nincs sok idő, és a tét sem csekély.

Megjelent az Országút 95. száma
Krómer István
Megjelent az Országút 95. száma

Legújabb számunkban Bocz Bea textilművésszel és Szamosi Szabolcs orgonaművésszel beszélgetünk, az MTA Teleki Sámuel emlékére szervezett kutatóútjáról, s a középkori magánhadseregekről olvashatnak, Hóvári János diplomatától és Székely Ádám zenész-újságírótól búcsúzunk.

A populista jobboldal kihívás előtt
Pásztor Péter
A populista jobboldal kihívás előtt

Sokan jobboldali fordulatra számítanak a jövőre esedékes uniós választásokon. Az európai populista jobboldali pártok ehhez azonban túlságosan széttartanak.  

Merre előre, Európa?
Szigethy Gábor
Merre előre, Európa?

Vészterhes időkben, bombazáporban, ágyúdörgésben széplélek álművészek és hamis próféták szeretik hangosan idézni Cicero kétezer éves tévedését: Inter arma silent Musae – Háborúban hallgatnak a múzsák.

Aki rámosolyog, arra Magyarország visszamosolyog
Elmer István
Aki rámosolyog, arra Magyarország visszamosolyog

A tanév véget ért, de az iskola folytatódik. Így fogalmazott az egyik nagydiák a nyári szünet előtt a Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az élet folytatódik nyári táborokkal, művészeti foglalkozásokkal.

Gondolj a mákra
Szerdahelyi Csongor
Gondolj a mákra

Ma már a gitár elfogadott hangszer a templomokban, de nem volt ez így fél évszázaddal ezelőtt. A fiatal káplánoknak meg kellett küzdeniük a régi vágású plébánosokkal és az idősebb hívek egy részével, és persze a hatalomnak sem volt ínyére, hogy a beatzene hangjára hirtelenjében több fiatal jár szentmisére.

Konzervatív döntések – woke Amerikában
Pásztor Péter
Konzervatív döntések – woke Amerikában

A progresszív liberális amerikai kormányzatnak a konzervatív többségű Lefelsőbb Bíróság ítéleteivel kell szembesülnie.

Hóvári János halálára
Prőhle Gergely
Hóvári János halálára

Világ életében a török nyelv és kultúra szerelmese volt, aki bár pontosan tudta, hogy a magyar történelmi tudat és a néplélek számára mit is jelent a százötven éves török hódoltság, nem utolsósorban kiváló, színes előadókészségének köszönhetően széles körben érthetővé, sőt vonzóvá tudta tenni a török világot.

Nyári alkotótábor az MMA művészeti ösztöndíjasaival
Nyári alkotótábor az MMA művészeti ösztöndíjasaival

Első alkalommal szervez nemzetközi alkotótábort az MMA művészeti ösztöndíjasok bevonásával az MMA Északkelet-Magyarországi Regionális Központja, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézettel és a Rovás Alkotócsoporttal közösen augusztusban Debrődön (Szlovákiában).

Nemzetpolitika a válságok korában
Németh Zsolt
Nemzetpolitika a válságok korában

Ukrajnát nemzetpolitikai hivatkozással támadta meg Oroszország. Az orosz háború magyar nemzetpolitikai következményeire hívja fel a figyelmet az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

A diktatúra mint végső állomás
Balázs Zoltán
A diktatúra mint végső állomás

A kétezres évek mámorítóan „forradalmi konzervatizmusa”, legalábbis nevében, részben Hugo von Hofmannsthalra megy vissza. Az osztrák író azonban, féltve a kultúrát, A torony című - magyar fordításban most megjelent - drámájával egyenesen elutasítja a fogalom elterjedéséért nagyban felelős Carl Schmitt politikai elképzeléseit.

Elszakított országrészek
Somorjai Ádám OSB
Elszakított országrészek

Diplomáciai viszályt keltett a magyar miniszterelnöknek a bálványosi nyári szabadegyetemen tett egyik megjegyzése. Magyarország történelmét ismerve, s nem eltagadva egyszerű ténymegállapításról van szó, amely azonban nagyszerű apropónak bizonyult a szlovák pártok választási kampányához.

A türelmetlenség nem jó tanácsadó 
Németh Zsolt
A türelmetlenség nem jó tanácsadó 

Pásztor Péter Európai ajándék karácsonyra című, a Facebook oldalán megjelent cikkének állításait vitatva emlékeztet az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a magyar külpolitika néhány sarkalatos pontjára.

Megjelent az Országút 93. száma
Krómer István
Megjelent az Országút 93. száma

Legújabb számunkban a III. András nyughelyéül szolgáló antik szarkofágról és a gödi Búzaszem iskoláról olvashatnak, Fazekas Lajos filmművésszel és George Szirtes költővel beszélgetünk, Sztehlo Gáborra és Hernádi Gyulára emlékezünk, Lator Lászlótól és Győri Bélától búcsúzunk.

Scrutopiában élni
Pásztor Péter
Scrutopiában élni

Beszélgetés Lady Sophie Scrutonnal, Sir Roger Scruton filozófus özvegyével.

Új népvándorlás jön
Pásztor Péter
Új népvándorlás jön

Soha nem látott migráció indul a közeljövőben – írja William Hague korábbi tory vezér, brit külügyminiszter a Timesban.

Overcoming the ‘Bucharest Syndrome’
Csizmazia Gábor
Overcoming the ‘Bucharest Syndrome’

The 2023 NATO Vilnius Summit is historic for this was Finland’s first summit meeting as a member, Sweden’s accession regained momentum, and Ukraine’s membership became more than just a question of time.

Túl a Bukarest-szindrómán
Csizmazia Gábor
Túl a Bukarest-szindrómán

Történelmi jelentőségű volt a 2023-as vilniusi NATO-csúcstalálkozó: Finnország először vett részt az értekezleten tagként, Svédország csatlakozása újra lendületet kapott, Ukrajna tagsága pedig többre jutott a merő időzítésnél.

Kémfejesek dzsemborija
Pásztor Péter
Kémfejesek dzsemborija

Szingapúrban találkozót szerveztek a világ nagy titkosszolgálati vezetőinek június 4–5-én.