„Ha az orosz medve kialussza magát, bajt okozhat” – ismerjük Antall József régi, szelíd figyelmeztetését. Élesebben szólaltak fel a betelepített orosz lakosság révén szorongatott-zsarolt balti államok, a lengyelek: a régi orosz birodalomszerző akarat készül. A Nyugat vezetői bizonyára tudták ezt, de abban reménykedtek, a bevált nukleáris elrettentés árnyékában a kereskedelem békés indulatokat támaszt. Nem kötelező háborúzni. A NATO megfigyelői státust adott Moszkvának, lássa is, hogy a védelmi szervezet nem irányul ellene, ahogyan pacifista lakossága, leépített harckészültsége nem is engedné. Talán mégis igaza volt George W. Bushnak 2008-ban: ha Ukrajna akkor csatlakozik a NATO-hoz, ma nem kell élet-halál harcot vívnia az önálló nemzeti létét, kultúráját tagadó hódítóval szemben. S talán nálunk se ülnek fel annyian a mítosznak, hogy a Nyugat birodalomként terjeszkedik, körbekeríti a szegény, igazában csak védekező orosz hazát, nem véve tudomást se arról, hogy a Nyugathoz csatlakozni, az oroszoktól pedig szabadulni akarnak az országok, egyebek közt az ukránok.

A Válasz Online izgalmas, megrendítő kötete részben a tévképzeteket cáfolja. Fedinec Csilla ukranológus történeti áttekintése világosan rámutat az ukrán nemzet önálló voltára, részletesen elemzi a többszázados oroszosítás nyomán kialakult orosz anyanyelvű ukrán azonosságtudatot, amely maga után vonta 1990-et követően az ukránosítást. Ám az orosz nyelv használatát korlátozó intézkedések 2017-ben, az invázió következtében születtek, és az egyéb, kislétszámú kisebbségeket is hátrányosan érintették. E csorbát végül az Unió kívánalmai szerint az ukránok mára kiköszörülték. Az ukrán forradalmak (1990, 2004, 2014) az orosz befolyás ellen, a nemzet szuverenitásáért robbantak ki: Viktor Janukovics elnök a Majdan miatt Oroszországba menekült, majd 2022-ben a Moszkva felállította egyik lehetséges bábkormány fejeként állt rendelkezésre. Az ukrán nacionalizmus tény, de a szélsőjobboldali szabadcsapatokat az ukrán reguláris erők integrálták. Önálló hatásuk nincs. A működő kijevi parlamentben nincs szélsőjobboldali párt.

Rácz András russzista, biztonságpolitikai szakértő több érdekfeszítő írásban követi nyomon a szakaszolható, de 2014 óta tartó háború fejleményeit. „Ha az oroszok abbahagyják a harcot – írja Ablonczy Bálint a lényegre tapintva –: vége a háborúnak, ha Ukrajna abbahagyja, vége Ukrajnának.” Ukrajnát a nemzetközi közösség az ENSZ-alapokmánnyal összhangban elismerte, ha tudomásul venné Ukrajna orosz megsemmisítését, a főként nyugati keresztény értékek alapján kialakult, két világégés tanulságait leszűrő nemzetközi rendszert hagyná porrá zúzni. Főként ezért nevezhető a konfliktus Kelet és Nyugat háborújának, másodsorban pedig azért, mert félő, hogy ha Oroszország győz Ukrajnában, baltikumi támadással folytatja, hiszen Putyin világosan megfogalmazta célját, a NATO 1997 előtti határai mögé való visszaszorítását. A NATO-nak, az Uniónak joga, kötelessége és érdeke Ukrajnát támogatni. Az USA-nak és Nagy-Britanniának azért külön is, mert a budapesti memorandumban vállalta Ukrajna területi integritásának biztosítását, amiért az lemondott atomfegyvereiről.

Ursula von der Leyen, az Európai Unió Bizottságának elnöke a Kijev melletti Bucsában 2022. április 8-án. Mögötte a Szent András-székesegyház, melynek kertjében tömegsírba temettek száztizenkilenc embert a hírhedett, de nem egyedülálló bucsai mészárlás áldozatai közül. 
Fotó: MTI/MTVA Christophe Licoppe

 

A kötet azonban nem csak téveszmeoszlatásban jeleskedik. Vörös Szabolcs érzékeny tudósításokban számol be az ukránok háborús megpróbáltatásairól, az elfogott gyerekek átnevelőtáborairól, az önkéntesekről, a nemzeti kultúrát előállító legfontosabb intézménynek, az ország legnagyobb nyomdájának megsemmisítéséről. Interjúban szólaltatja meg Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikust, aki 2022 óta tüzérként védi hazáját, illetve Kovály Katalin geográfust a kárpátaljai magyarok azonosságtudatáról és demográfiai helyzetéről (nyolcvan-kilencvenezren maradtak).

„Ideje kimozdítanunk a vitát onnan – írja Viktorija Amelina megrázó esszéjében –, hogy a világ »megbocsásson-e« az orosz birodalmi művészetnek és irodalomnak, és ehelyett arról beszélni, hogyan akadályozzuk meg, hogy egy európai kultúra megint a kivégzett reneszánsz sorsára jusson.” A fiatal, orosz anyanyelvű, de ukrán tudatú írónővel, akit kamaszkorában mint ukrajnai orosz kisebbségit léptettek fel moszkvai irodalmi versenyen, orosz bomba végzett. Van költő krónikása is a háborúnak: Szerhij Zsadan, akinek 2014 utáni háborús verseit tízezrek mormolják, végül maga is beállt katonának, mert nem maradt más, mint „a gyűlölet keserű kísértése”. Zsoltárában mint „örökkévalóságból kitaszított” perel is az Úrral.

Vörös Szabolcs a kötetet a közömbösség elleni memoárnak nevezi. Pedig több. Tiltakozás a szemfényvesztés ellen. 

 

Stumpf András és Vörös Szabolcs (szerk.): 1000 Nap: Kelet és Nyugat háborúja, Válasz Online, Budapest, 2024, 200 lap