Eddig az euróátvétel kilátásairól leginkább az volt a hivatalos álláspont, hogy „egyelőre nincs tervbe véve”. Őszintébb nyilatkozó azt is elmondhatta, hogy Magyarország az euróövezetbe lépés költségvetési és pénzügyi feltételeinek egyikét sem teljesíti. Az igazán őszinte mondatot Orbán Viktor maga mondta ki: ha rajta múlik, soha nem lesz magyar euró.

Ez azonban már a múlt 2026. április 12. után. Most okkal beszédtéma a forint: miért lett hirtelen ilyen erős, és vajon tényleg jöhet az euró?

Érdemes rögtön hűteni azok várakozásait, akik az euró bevezetésének pontos dátumát és az átváltási arányt firtatják, mint ahogy oszlatni azoknak a félelmét is, hogy rövidesen újra kell tanulni az árakat. A folyamat ugyanis sokéves lesz, idén legfeljebb a megkezdéséről lehet dönteni.

Elmulasztott kötelezettség

Elsietni ezt már nem lehet. Amikor a Magyar Köztársaság – ez volt akkor hazánk hivatalos megnevezése – a tízes bővítés egyikeként az EU tagja lett 2004 májusában, a kormány azonnal nekiláthatott volna a tagsággal járó egyik kötelezettség, az euróátvétel teljesítésének. Szlovénia így tett, az új tagállamok közt elsőként tért rá a közös európai valutára, elhagyva a tolárt, a kényszerűségből működtetett nemzeti valutát.

Majd következett Szlovákia: 2008 nyarára teljesültek a belépési feltételek, rögzítették a szlovák korona euróárfolyamát, majd 2009 januárjától a termékek árát, a nyugdíjakat és béreket, az adósságokat euróban számolták. A történelem úgy hozta, hogy a Lehman Brothers Bankház csődjét követően, 2008 őszén pénzügyi világválság tört ki. Térségünk valutáinak, köztük a forintnak az árfolyama esett. Ezzel pedig a korábban megállapított és bejelentett korona–euró árfolyam túlságosan felértékelődött. A szlovák nyugdíjasok, bérből élők örültek az erős új valutának: hirtelen olcsóbbnak találták a magyarországi boltokat, házárakat; az exportőrök viszont szenvedtek attól, hogy immár euróban ők drágábbak, mint lengyel vagy magyar versenytársaik. Láthatóan gondos, hosszú felkészülés ellenére is hozhat az élet meglepetéseket.

A legutóbbi eset megint más: a leva árfolyamát évtizedes távon hozzákötötték az euróhoz, így mire az idén megszűnt a bolgár fizetőeszköz, bőséges idő volt megszokni az átváltási arányokat. Nálunk is sokan megtapasztalták az euróárakat, nagy meglepetés már ma sem érné az embereket.

De messze van még az euróátvételi kötelezettség teljesítése. Mert erről is essék szó: ez kötelezettség. EU-taggá válásunk idején már nem élt az euróövezetből való kimaradás lehetősége. Az Egyesült Királyság és Dánia még igényelhetett kimaradási opciót, mi később jövőként az uniós jogi és intézményi rend egészével a közös valuta átvételét is vállaltuk. A teljes csomagról szólt a tagsági megállapodásunk, amelyet népszavazással erősítettünk meg.

Felmentettek különbségei

Ám nem az összes kötelezettség azonnali teljesítését várja el a közösség; az euró vonatkozásában átmeneti felmentést kaptak az új tagállamok. Vannak, amelyek a derogációval csak néhány évig éltek, mint az említettek is. És vannak olyanok, mint mi: a csehek, svédek, lengyelek, románok.

Ezek helyzete sem egyforma. Az erősen eladósodott Magyarországnak igen fontos lenne az eurózónába való bekerülés, az inflációs hajlamú és nagy árfolyam-ingadozásnak kitett forinttól való végleges megválás. Csakhogy jelenleg a belépés szigorú költségvetési és pénzügyi feltételeinek (maastrichti kritériumok) egyikét sem teljesíti a magyar állam. A csehek, a svédek különbül állnak: a forintnál jóval stabilabb a fizetőeszközük, kisebb az államadósságuk, jobb a pénzügyi kockázati megítélésük.

A csapda tehát az, hogy akinek a legnagyobb szüksége lenne stabil, erős fizetőeszközre (ez a magyar és a román eset), az még nincs kész a belépési teszt teljesítésére, akik viszont jól állnak, nem sietnek. Az átállás ugyanis gyakorlati és érzelmi gondokkal jár. Új árakat kell tanulni, és meg kell válni a saját bankjegyen szereplő szimbólumoktól. Nálunk azonban ennél sokkal nagyobb az átállási feladat, a belépési feltételeknek való megfelelés követelményei miatt. A kritériumokról még sok szó esik majd a későbbiekben, itt elég annyi, hogy rendbe kell tenni az államháztartást, meg kell szabadulni az inflációtól, az arra való tartós hajlamtól.

Jelen feladat

Nem lenne egyébként is ez a nemzeti érdek? De bizony, a mérsékelt államadósság, az egyensúlyközeli költségvetés, az árstabilitás, alacsony kamatszint: mind olyan, ami elemi érdeke a magyaroknak, ideértve a meg sem születetteket is. Ugyanis a méretes államadóssággal járó törlesztési teher az utókort is nyomja: az idei hiány finanszírozására tíz- vagy akár harmincéves kötvényt bocsájt ki az állam, amit a jövőbeli adófizetők kötelesek visszafizetni. A deficit korlátok közé szorítása tehát a jövőt szolgálná. Csakhogy a költségvetés rendbetétele a jelen feladata lenne. Ez alól két évtizede igyekeznek kihúzni magukat a kormányok – így azóta nem is teljesülnek az euróátvételi tesztek.

Ma ott tartunk, hogy kamatokra a nemzeti jövedelem arányát tekintve a legtöbbet Magyarország fizeti az EU-ban, mert nagy az államadósság, és igen drága a finanszírozása. Annyi megy az adósság kamataira a büdzséből, mint amennyi oktatásra. Sokáig ez nem folytatható, legfőbb ideje, hogy az állam szigorú önkorlátozásnak vesse alá magát. Az ilyet persze könnyű megígérni, mint ahogy születtek is alkotmányerejű költségvetési szabályok. Csak éppen nem mindig tartották be azokat. Az eurózónába való bejelentkezéssel azonban világos, feszes pálya nyílik meg, amelynek a végén megválhatunk az ingatag saját pénztől, és attól kezdve a közös európai fizetőeszköz adta kiszámíthatóságban lesz részünk.

Nehéz a pálya? Persze hogy az. De nézzünk a térképre: Észtországtól lefelé Bulgáriáig az új tagállamok többsége teljesítette a taggá váláskor vállalt feladatot. Teljesíthető, ha megvan hozzá az akarat. Befektetés a jövőbe: alapos számítások szerint segíti a gazdasági növekedést. Mint minden változás, feladatot és terhet ró az érintettekre, és mindenki érintett valamilyen módon.

Elszánás

Mélyen érinti az euró a politikánkat és az értékrendünket is. A tagállami hatáskörű monetáris politika helyett az euróövezet tagjai közösen, megosztva működtetik a pénzügyi rendszert. Most Magyarország nincs képviselve az euróklubban, holott az eurókamatszint, az euróövezet szabályrendje ránk is kihat.

Az euróövezetből való évtizedes kimaradásunknak egyre nagyobb lett a gazdasági és politikai ára. Az áprilisi politikai fordulat meghozhatja azt az elszánást, amely az euró bevezetésének eddigi sikeres esetei szerint a kritikus tényező. Fél szívvel, habozva, a napi rezzenésekre ügyelve nem vihető sikerre a folyamat. Ezt megtapasztalhattuk az uniós belépést megelőző és az azt követő tétovázás éveiben, holott akkor még lett volna esélyünk a szlovének után másodikként átvenni az eurót. Akkor a 2008-as válság sem ütött volna meg minket annyira. 2010 után a külön utas politika miatt valójában sosem volt már esély.

Még sokat fogjuk elemezni a múlt tanulságait. Mostantól az európai újraintegrálódás ad munkát. Az eddigiekből következően ahhoz, hogy a magyar törvényes fizetőeszköz ugyanaz legyen, mint európai tagtársaink nagy többségénél, évek kemény munkája szükséges.

 

A szerző közgazdász, az MNB korábbi elnöke

Nyitókép: Euró-szobor a franfurti operaház előtt ukrán zászlóval (fotó: Gerda Arendt, CC BY-SA 4.0  / Wikimédia)