Kitekintő
Nincs komp, de van híd
A határon átívelő kezdeményezéseket támogató uniós Interreg program segítségével újabb ponton épült újjá az Ipoly két partján fekvő magyar falvak, tágabb értelemben a váci és esztergomi kistérség között Trianon, s a kommunista „testvériség” következtében megszakadt kapcsolat.
Hogyan nyúljunk le egy katonatemetőt?
Ötvenhárom székelyföldi polgármester, valamint a Hargita megyei tanács elnöke petícióban tiltakozik a román belügynél a július 8-án, az úzvölgyi katonatemetőben történt rongálások idején tanúsított hatósági passzivitás ellen.
Starke Sári megmászta a Szitnyát és megfürdött a Klingerben
A Selmecbányán élő egyik utolsó magyar. Muzeológus és idegenvezető, kutató és kiállítások szervezője, a selmeci evangélikus gyülekezet presbitere. A híres bányaváros múltjáról és jelenéről beszélgettünk a hetvenes éveiben járó Ébert Andrással, aki Selmecen mindenkit ismer, s őt is mindenki ismeri.
Európa történelmi tudása meggyengült
George Yeo Yong-Boon 1988-ban dandártábornokként lett politikus, majd más tárcák mellett 2004 és 2011 között Szingapúr külügyminisztere volt. A Danube Institute és a Batthyány Alapítvány vendégeként az indo-csendes-óceáni térségről tartott előadást.
A lényeg az ellenőrzés
Újabb reménykeltő fordulat sejlik fel a Közel-Keleten: magas rangú izraeli politikusok az eddigi teljes elzárkózás után valamelyest megengedőbben nyilatkoztak egy formálódó amerikai-iráni nukleáris megállapodásról.
Az állhatatosság jutalma
Újból és újból felizzanak a Koszovó hovatartozásával kapcsolatos indulatok. Az Európai Unió diplomáciája eddig kevés sikerrel próbálta rávenni az albán többséget a szerb autonómia biztosítására, amit a szerbek a helyi választások bojkottjával és tüntetésekkel próbálnak kikényszeríteni.
Behódolás: a Vichy-konzervatívok
Miközben a demokrata többségű államokban a Donald Trump mellett kiállókat nyilvános zaklatás érheti, némely republikánusok a nagyvárosokat, az országos médiát, a közbeszédet uraló hatalommal működnek együtt, s kollaborációjuk gyümölcseként életük, érvényesülésük könnyebbé válik.
Görög politikai lóvásár
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök, a parlamenti választáson elsöprő győzelmet arató Új Demokrácia vezetője nem kíván koalíciós kormányt alakítani, ezért nyomban újabb voksolást kényszerített ki. Ezen az újból érvénybe lépő, a győztest segítő bónuszrendszerrel könnyen abszolút többségre tehet szert.
Magyar ember a szlovák miniszterelnök
Történelmi-lélektani pillanathoz érkezett északi szomszédunk: a komáromi születésű Ódor Lajos, a jegybank-alelnökként közmegbecsülésnek örvendő közgazdász személyében a szeptemberi előre hozott választásokig magyar anyanyelvű kormányfő irányítja Szlovákiát.
Még nincs nyertes, de Erdoğan győzött
A közvélemény-kutatásokkal dacolva Recep Tayyip Erdoğan török államfő az elnökválasztás első fordulóját megnyerte, de az eredmény csak azután válhat véglegessé, hogy a török szavazók két hét múlva, május 28-án újra az urnákhoz járultak.
A forrongás kiszámíthatatlansága
Döbbenet és a fájdalom lett úrrá a szerbiai társadalmon a kettős sorozatgyilkosságot követően. Több nagyvárosban csendes felvonulásokon tiltakoztak a politikailag gerjesztett erőszak légköre ellen, biztonságos iskolákat, utcákat, falvakat és városokat követeltek gyermekeik számára.
Ahol az áruló Júdás fel van akasztva
A Tátrába utazó síelők talán nem is tudnak róla, milyen kincset rejtenek a Rózsahegy-közeli dombok. A nemesludrovai gótikus Mindenszentek templom falain a középkori piktorok képregényszerűen mesélik el a bibliai történeteket, sorakoztatják fel a szenteket, egyházatyákat.
Korallkő, a kimúlt építőanyag
A korallkő fontos eleme a Fülöp-szigeteki építészettörténetnek. Mutatja, hogy minden tekintetben a tengerrel és a tengerből éltek az itteniek. Ma pedig maga a tenger is védelemre szorul, így a környezetvédelem szempontjai felülírják a műemlékvédők eredetiségre irányuló törekvését.
A Központ hívása
Kilencven éve, 1933. április 7-én született Szejid Hoszein Naszr, a legszelídebb és legfontosabb közvetítő Kelet és Nyugat között. Saját kifejezését rá alkalmazva: pontifikális ember. Amikor 2008-ban XVI. Benedek pápa megszervezte a katolikus–muszlim fórumot a Vatikánban, ő volt a fő muszlim előadó.
Az új brit uralkodó: III. „Zöld” Károly?
Ma koronázták meg III. Károlyt, Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország Egyesült Királyságának és a Brit Nemzetközösség tizennégy más tagországának uralkodóját. Arcélünk.
Keleti szárny, keleti uszony…
Miután a hónap első felében F-35-ös vadászrepülőgépek beszerzését hagyta jóvá Románia Legfelsőbb Védelmi Tanácsa, most tengeralattjárók és aknavadász hajók beszerzéséhez, illetve rakétahordozó hadihajói korszerűsítéséhez kért parlamenti jóváhagyást a román védelmi minisztérium.
Nyugtalanító nyugdíjkorhatár
Az események elmesélése csak az egyik oldala a témának. Szerintem azt kell elmondani, hogyan jutott ide 45 év alatt a szép, gazdag, virágzó, kulturált Franciaország. Átéltem, elmondom. – Így vezeti be írását a 66 éve Párizsban élő Farkas András a franciaországi „nyugdíjbalhé”-ról.
Mennyei béke a Közel-Keleten
Már látszanak az első kézzelfogható eredményei Kína közel-keleti béketeremtő diplomáciai erőfeszítéseinek. Az egyik legvéresebb és legreménytelenebb konfliktus, a jemeni polgárháború szemben álló felei nemcsak tárgyalni kezdtek egymással, hanem már egy fogolycserét is végrehajtottak.
Keresztényüldözés egy banánköztársaságban
Daniel Ortega, a nyolcvanas évek győztes gerillavezére, aki demokratikus választáson veszítve átadta ellenfeleinek a hatalmat, hogy később a nicaraguai nép támogatásával újabb elnöki mandátumot szerezzen, őszülő fejjel vált tömegbe lövető, egyházüldöző diktárorrá.
Kárpátok gyűrűjéből…
A Nagykörűn élő Horváth Ferencet minden érdekli, ami Nagy-Magyarországgal kapcsolatos. Kutatja a magyarság eredetét, történelmét, feleségével immár ötven éve járja a Kárpát haza tájait. De csak, mint mondja, hobbi szinten. Élményeit a világhálón osztja meg az érdeklődőkkel.
Nagykönyv a Szerémségről
Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke átfogó képet fest az Elesett bástyában a Szerémségről. Arról a már-már elfeledett tájról, amely kezdettől a Magyar Királyság része volt, s amely a nemzeti helytállás egyik jeles színhelyének számít.
Oroszok az olimpián
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság lehetővé teszi, hogy a nemzetközi sportversenyekről az ukrajnai orosz agresszió miatt kitiltott orosz és fehérorosz sportolók semleges színekben részt vehessenek a párizsi olimpián. Ukrajna bojkottal fenyegetőzik.
Enyészet vagy új szerep?
Sokan a közös identitás részeként féltik őket, mások ellenben örömmel szabadulnának meg a XIX. századi katolikus újjászületés épített emlékeitől. Ami biztos: a tulajdonos francia állam nem hajlandó költeni a felújításukra.