A dél-koreai hírszerzés közlése szerint bizonyosságot nyert, hogy Észak-Korea nagyszámú katonaságot készül Oroszországba küldeni az Ukrajna elleni agresszió támogatására. A napvilágot látott információk szerint összesen tizenkétezer katonát szállítanak Oroszországba, ráadásul lesznek közöttük különlegesen képzett egységek is. A fejlemények következtében Jun Szok Jol dél-koreai államfő október 18-án biztonsági értekezletet hívott össze.

Csaknem hatvan évvel ezelőtt már előfordult egyszer, hogy Észak-Korea beavatkozott az akkori világrend első számú háborús konfliktusába. A KNDK ugyanis pilótákkal támogatta ideológiai szövetségesét, Észak-Vietnámot az indokínai térségben zajló háború idején, tizennégy életét veszített észak-koreai repülőtiszt emlékköve a mai napig látható a vietnámi Bac Giang tartományban. Az akkori körülmények annyiban különböztek a jelenlegiektől, hogy a KNDK egy hozzá hasonló, kisebb méretű és megosztott országot segített egy nagyhatalommal szembeni küzdelme során. Most viszont az észak-koreai rezsim egy agresszor nagyhatalom mellett sorakozott fel, egyértelmű hasznot remélve a támogatás viszonzásától.

A KNDK már az orosz–ukrán háború kirobbanását követően látványosan demonstrálta, hogy kiáll régi-új nagyhatalmi patrónusa mellett, annak ellenére, hogy a szovjet–észak-koreai viszony a múlt század hatvanas éveiben bővelkedett a mosolyszünetekben. Abban az időszakban vált Észak-Korea külön entitássá a szovjet tömbön belül. Az ország státuszát a Ceaușescu-féle Romániához lehetett leginkább hasonlítani: mindkét ország igyekezett egyensúlyozni a kommunista nagyhatalmak – a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság – között. A szovjet tömb megszűnésével aztán a Koreai-félsziget északi része – történelmi hagyományainak megfelelően –

visszakerült a kínai érdekszférába, ami egyszerre jelentette a nagyhatalmi támogatás folyamatosságát, de fojtogató és egyoldalú függőséget is. 

Ráadásul 2017-ben a kínaiak is csatlakoztak a phenjani rezsim megzabolázását célzó nemzetközi büntetőintézkedésekhez, amelyek szigorúságát az észak-koreaiak a második világháború alatt „blokád alá vont Leningrád” helyzetéhez hasonlították.

Ebből a helyzetből a rezsimnek nagyon jó kiugrási lehetőséget kínált a megkezdődő orosz–ukrán háború, illetve az a tény, hogy a moszkvai döntéshozók számára hirtelen nagyon felértékelődtek a KNDK-ban rejlő lehetőségek. 2022 ősze óta folyamatosan érkeznek az információk az észak-koreai lőszerszállításokról, 2023 júliusának végén Szergej Sojgu akkori védelmi miniszter vezetésével orosz delegáció tekintette meg a KNDK hadiiparának büszkeségeit egy phenjani fegyverkiállításon, majd 2023 szeptemberében sor került Kim Dzsong Ün és Putyin emlékezetes találkozójára is az orosz Vosztocsnij Kozmodromon (’Keleti Űrkikötő’). Már ekkortól fogva lehetett tudni, hogy a Kim-rezsim megkéri majd a látványos támogatás árát: nem csupán nagyhatalmi támogatás formájában – hol van már a 2017-ben kialakult nemzetközi nagykoalíció a KNDK megzabolázására –, hanem modern katonai eszközök és technológiák vonatkozásában is. Már tavaly ősszel megvalósult az észak-koreaiak régi vágya, hogy kémműholdat tudjanak a világűrbe juttatni, ami mögött orosz technológiai transzfert lehet sejteni; Kim Dzsong Ün részéről pedig elhangzott, hogy országának szüksége van egy nukleáris meghajtású tengeralattjáróra, ami a következő kívánság lehet az orosz partnerek felé.

A KNDK tehát egyértelmű haszonszerzésből vág bele egy olyan együttműködésbe, amilyenre ebben a formában még soha nem volt példa. Észak-koreai állampolgárok utoljára nagyobb – összességében több ezres – létszámban a múlt század ötvenes éveiben tartózkodtak Kelet-Európában, amikor a szocialista országok szinte mindegyike fogadott észak-koreai hadiárvákat és vendégdiákokat a háborús pusztítások idején. Magyarországon csaknem ezren tartózkodtak, ittlétüknek az 1956-os forradalom vetett véget, amikor a phenjani vezetés úgy döntött, hogy káros ideológiai hatások érhetik fiataljaikat a zűrzavaros Kelet-Európában.

Olyan fejleményre viszont soha nem került még sor, hogy a Koreai Néphadsereg reguláris alakulatai tízezer kilométerre a Koreai-félszigettől bukkanjanak fel. Miként a dél-koreai hírszerzés beszámolt róla, az észak-koreai csapatok behajózása október 8-án kezdődött meg, a koreai egységeket az orosz csendes-óceáni flotta hajói – három fregatt és négy partraszálló jármű – szállította a KNDK keleti partvidékén lévő Hamhüngből és Cshongdzsinből Vlagyivosztokba. 1990 óta egyébként először fordult elő, hogy orosz haditengerészeti egységek ilyen számban érkeztek a KNDK felségvizeire, továbbá az elmúlt időszakban nagy kapacitású orosz AN-124-es szállító repülőgépek is gyakran fordultak Phenjan és Vlagyivosztok között.

A dél-koreai értesülések szerint eddig mintegy ezerötszáz koreai katona érkezett meg Oroszország távol-keleti területeire, ők jelenleg Vlagyivosztok, Usszurijszk, Habarovszk és Blagovescsenszk térségében lévő katonai támaszpontokon tartózkodnak,

helyszíni kiképzésüket követően pedig az orosz–ukrán arcvonalra fogják továbbítani őket. A dél-koreai beszámolók szerint az észak-koreai katonákat orosz egyenruhákkal és fegyverekkel látják el, illetve hamis jakut és burját személyazonosító okmányokat kapnak, hogy fogságba esésük – vagy haláluk – esetén ne legyen beazonosítható észak-koreai származásuk.

Mindez egyébként úgy is felfogható, hogy az észak-koreaiak furcsa adósságot törlesztenek. Tálas Barna magyar sinológus-diplomata memoárjából ugyanis kiderül, hogy az 1950-es évek elején a koreai háború frontvonalára induló kínai „népi önkéntesek” soraiban voltak olyan alakulatok, amelynek katonái egymás között oroszul beszéltek, tehát minden bizonnyal a szovjet hadsereg közép-ázsiai tagköztársaságokból származó katonái voltak. Jelenleg a KNDK azonban nem az egykori ideológiai alapú segítségnyújtás viszonzására törekszik, hanem a várható haszon maximalizálására. A modern technológiák birtokába kerülő észak-koreai rezsim pedig fokozott fenyegetést fog jelenteni az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségeseire, mindenekelőtt Dél-Koreára és Japánra. A „szomszédban” előálló fejleménynek tehát globális következményei is vannak.

 A szerző Korea-kutató, volt szöuli nagykövet, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa

Nyitókép: Kim Dzsong Ün és Vlagyimir Putyin 2019-ben (forrás: Kreml)