Számos rendezvény várja a két zalai városban a hétvégén az érdeklődőket az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat részeként. A vármegye székhelye, Zalaegerszeg – Keszthely mellett – a térség kulturális központja, míg Lentinek a szlovén, osztrák és horvát határ közelsége miatt turisztikai és kereskedelmi szerepe jelentős. Itt található a vármegye Európa-szerte ismert gyógyfürdője, a Lenti Termálfürdő.

Zala vármegye élő nevezetessége Kovács Gyula Magyar Örökség-díjas erdész, a Göcsej hagyományos, kipusztulóban lévő gyümölcsfáinak megmentője, aki munkáját idővel az egész Kárpát-medencére kiterjesztette, és számos követőre talált. Kertjében háromezerötszáz régi magyar gyümölcsfajtát gondoz. Életművét és Tündérkert-mozgalmát az Ambrus Lajossal közösen összeállított, a Kortárs Kiadó által gondozott Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című kötetéből ismerhetjük meg.

BORITOK_FÜZET TÜNDeRKERT nyomda.indd

Kovács Gyula életművét és Tündérkert-mozgalmát mutatja be a Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című kötet

 

Sebő Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző Soós Réka népdalénekes közreműködésével a Száll a világ lepke-szárnyon című koncerten énekelt versekkel idézi fel a Kárpát-medence népzenei hagyományát a Zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban 19-én délelőtt.

Sebő Ferenc énekelt versekkel idézi fel a Kárpát-medence népzenei hagyományát (képek: kultura.hu)

 

Az Iparművészeti Múzeum egyes gyűjteményeit, valamint az Üllői úti főépület feltárásának és rekonstrukciójának részterületeit mutatja be az Iparkodjunk! kiállítássorozat.

A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára ad helyet a Magyarul Európában vándorkiállításnak, ahol Zala vármegye fontos iratai és dokumentumai kerülnek a középpontba.

Királyok, hősök csatak...

 

Október 18-án ismerhetik meg a látogatók a Lenti Művelődési Központban az európai és a magyar történelem sorsfordító pillanatait a történeti festészet segítségével a Királyok, hősök, csaták előadáson, a Szépművészeti Múzeum jóvoltából.

Lentibe hozza el a Nemzeti Színház Csehov: Egyfelvonásos komédiák című előadását. Vidnyánszky Attila rendezésében három mű, A medve, A dohányzás ártalmairól és a Leánykérés elevenedik meg a Művelődési Központ színpadán október 18-án este.

 

Csehov egyfelvonásos komédiáit a Nemzeti Színház hozza Lentibe

 

Október 19-én este a Duna Művészegyüttes mutatja be a Kárpát-medence autentikus néptáncait a Magyar táncképek című folklórelőadáson.

 

Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

 

Nyitókép: a Lenti Szent Mihály plébániatemplom (Wikipedia)