Professzor úr, Botswanát általában Az istenek a fejükre estek című filmből ismeri a nagyvilág. Milyen benyomásokat szerzett, megérkezve az Afrika déli részén fekvő országba?

Mielőtt feleségemmel elutaztunk Botswanába, egyfajta tanfilmnek tekintettük ezt a vígjátékot, amely humorosan ábrázolja az ott élőket, majd a helyszínen megtapasztaltuk, hogy

van ennek némi valóságalapja és bája. Jól karikírozza a busmanok, az őslakók viselkedését és életstílusát.

 A Big Five, az öt legveszélyesebb afrikai állat élőhelyének tekinti az országot.

Nemcsak Botswanát, hanem a szomszédos országokat is a Big Five, az öt nagy kifejezéssel jellemzik. Az elefántot, az oroszlánt, az orrszarvút, a leopárdot és a kafferbivalyt olyannyira tisztelik, hogy emlékérméken örökítették meg őket.

 A helyi pénznemet pulának hívják, amely egyszerre jelenti a vizet és az esőt setswana nyelven.

Nem véletlen a jelentésbéli egybeesés. Botswanában nincsenek folyók, kivéve északon az úgynevezett Okavango-deltát, ezt a különleges természeti területet.

Az ország nyolcvanöt százalékát a Kalahári-sivatag

foglalja el. A leginkább lakott részek az alig több mint kétmilliós ország déli, délkeleti részén találhatók. A botswanai ember számára a víz azt jelenti, hogy esik az eső – az eső pedig legalább annyira létfontosságú, mint a pénz.

A botswanai ember számára a víz létfontosságú (fotók Székelyhidi László archívumából)

 

A főváros szélén lévő víztározók az esős évszakban megtelnek vízzel, máskor ellenben kiszáradnak. A főváros megbízható ellátását a Namíbiából érkező sok száz kilométeres csővezetéken oldják meg. Ezt azonban az állattartók, illetve a növénytermesztők több helyen megfúrták. Szerencsénkre az egyetem melletti parkban lévő kerti csapból még folyt a víz.
 

Reggel ötkor fölkeltem, teleraktam a kocsit húszliteres műanyag kannákkal, és órákig tartó sorban állás után végre megtölthettem őket.

Az egyik vasárnap a szentmisén bejelentették, hogy legközelebb a víztározónál mutatja be a püspök a szentmisét, és a könyörgések a vízért hangzanak el. Rengetegen jelentek meg a dimbes-dombos vidéken. Megható eseményként emlékezem erre.

Az ország államformája köztársaság. Ritkaságnak számít, hogy Botswana soha nem volt gyarmat.

A korábban Becsuánaföld néven összefüggő terület helyi királya a törzsi villongások miatt a britek fennhatóságát kérte 1885-ben. Hosszú protektorátusság után, 1966. szeptember 30-án Becsuánaföld egy része Botswana néven kikiáltotta önállóságát. Addigi „fővárosa”, a Dél-Afrikához tartozó Mahikeng helyett jött létre Gaborone. Nem úgy kell elképzelni, mint egy európai várost. A központban vannak ugyan emeletes épületek, akár toronyházak is, de ahogyan haladunk kifelé, nemcsak földszintes, hanem földes házak közé jutunk. Itt már az utak többsége burkolat nélküli, és szélesen terül el a falusias környezet.

 A főváros székesegyházában Professzor úr kántori szolgálatot vállalt. Mennyiben hasonlít az ottani vallási élet a magyarországihoz?

Húsvét előtt két-három héttel érkeztünk meg, és rövidesen felkerestük a Krisztus Király-székesegyházat, amely a térség jelentős katolikus keresztény szakrális központjának számít. Délelőtt setswana és angol, este angol nyelvű misét mutatnak be.

Vegyem át a kántori szolgálatot 

 
A modern, hatalmas templom karzatán elektromos zongorával kísérték a miseénekeket. A templomi zene hangzása közel állt az én Beatles-zenéhez szokott fülemhez. Eszembe jutott, hogy a barátom, akivel fiatalkorunk óta együtt zenéltünk, mielőtt elutaztam Gaboronéba, azzal engedett el: ha majd az ottani székesegyházban kántorkodom, fel fog rám nézni. Hamarosan befogadtak, olyannyira, hogy a következő héten a kórusvezető hölgy közölte: el kell utaznia egy időre, vegyem át a kántori szolgálatot. Mi tagadás, meglepődtem, mert az ottani misék zenei világa különbözik a nálunk megszokottól. A liturgia azonos, a miseénekek azonban nagyon sok versszakból állnak; igen szeretnek énekelni, és jól is énekelnek.
 
A Dicsőség és az Alleluja felhangzásakor szinte örömtáncot lejtenek. Síppal, dobbal kapcsolódnak a zongora hangjához, és előfordult, hogy a pap is a zene ritmusára táncolt az oltárnál. A sokgyermekes családok együtt vesznek részt a misén, a kicsinyek is meglepően jól viselkednek.
 

A leányok haját gondosan befonják. Megkérdeztem: nem tart-e sokáig a frizura elkészítése, mire azt válaszolták: hajnali négykor fölkelnek,

 
hogy elkészüljenek, ez is hozzátartozik a vasárnap, az Úr napjának megünnepléséhez.

Az egyetem épülete

 

Milyennek találta az egyetemi életet?

Az orvosképzésen kívül humán, reál, műszaki és közgazdasági oktatás folyik a University of Botswanán (UB). A matematika szakos tanárjelöltek kétszázan voltak az első évfolyamon.

A hallgatóság jelentős része a környező országokból

érkezett, az UB ugyanis a térség elismert egyetemének számít. A Matematikai Intézet tanszékvezetője botswanai kolléga volt, később egy indiai professzor vette át a helyét. Rajta kívül még egy-két indiai, két német, egy zambiai és egy mozambiki professzor oktatott a külföldiek közül. Ketten képviseltük a magyar tudományt azzal a kollégámmal, akinek a révén odakerültem.

 Mennyire motiváltak a diákok?

Az átlagos magyar egyetemistákhoz hasonlóan. Érdekes tapasztalat volt, amikor a végzősöket további terveikről kérdeztem. Kizárólag valamilyen bankban vagy biztosítótársaságnál akartak elhelyezkedni – sokuk számára ez persze vágyálom maradt. Egy okos, érdeklődő fiúval, aki szintén „bankos”, finance szeretett volna lenni, két évvel később véletlenül találkoztam. Hol helyezkedett el, kérdeztem. Egy vidéki falucska általános iskolájában tanított. Ez lett a finance-ből...

Bankban vagy biztosítótársaságnál akarnak elhelyezkedni

 

Milyen az ország általános közrendje?

Nyugalom jellemezte az országot, a fővárost.

A busmanok békés emberek, eleve kerülik a konfliktust.

Erre világít rá a következő eset is: az elején felvilágosítást kértünk valakitől az utcán. Hosszan, készségesen magyarázta, merre menjünk, de nem találtuk meg, amit kerestünk. A tanszéken megmagyarázták: akkor is elirányítanak valahova, ha fogalmuk sincs, merre van, ahova menni akarunk, mert a tájékozatlanság ellenkezik az alaptermészetükkel. Segítőkészek, barátságosak, ez – legalábbis számunkra – túlzott kényelmességgel párosult.

 Dél-Afrika atyáskodó szerepet tölt be Botswana életében.

Ez erőteljesen érződött, talán több is atyáskodásnál. A Dél-Afrikai Köztársaság vezetésével gazdasági szövetségben működnek a környező országok. Ez annyit jelent, hogy Botswana kizárólag Dél-Afrikán keresztül kereskedhet. Mindenben behozatalra szorul, és ez rányomja bélyegét a gazdasági életre.

 Gyémántban viszont nem…

Ez egy másik történet. Ottlétünk idején

a világ gyémánttermelésének hatvanöt százaléka Botswanából

származott. A gyémánt értéke azonban nem a kitermelt nyers gyémántban, hanem a megmunkált darabokban jelenik meg. A Debswana nevű, holland tulajdonú cég termelte ki a drágaköveket, Hollandiában és másutt munkálták meg őket, és a haszon is ott csapódott le. Legújabban

azzal a követeléssel lépett fel a kormány a Debswanával szemben, hogy ők is részesedhessenek a haszonból.

Botswanáról azt mondják, a legkevésbé korrupt ország Afrikában.

Megvesztegetés jellegű kényszerrel nem találkoztunk, ami másutt bizony előfordul. Nálunk csak ártatlan esetek adódtak. A Chopi bevásárlóközpont ajtajában mindig állt egy őr, aki belenézhetett a kifelé menők táskájába. Ezzel a lehetőségükkel sokszor éltek is, velünk szemben azonban nagyon ritkán. Ilyenkor kissé számított a „fehér emberség”. Az egyik őr, fiatal hölgy befelé menet megszólított minket: vigyünk neki csokit. Először viccnek gondoltuk, de a harmadik alkalommal már számonkérte: hol a csoki? A pénztáros ugyancsak örült volna minden alkalommal egy kis édességnek. Úgy érzik: a fehér ember gazdag, ők meg szegények, adjunk nekik ajándékot. De ez nem tekinthető korrupciónak.

Az elefántot is nagy tisztelet övezi

 

Az általános életszínvonalról milyen képet kaptak?

A társadalom vékony rétege tisztességes anyagi körülmények között él. Amint kifelé haladtunk a fővárosból, a szegénység egyre inkább megmutatkozott. A legtöbb ház nincs bevakolva, sokszor az ablak is hiányzik. Szó szerint a porban élnek. Palapyében igazán belecsöppentünk a botswanai valóságba. Az új egyetem dekoratív, korszerű építmény, de mellette a szegénység inkább már nyomornak nevezhető.

A busman természet nem panaszkodó, elfogadják, ami éppen adott a számukra.

A mi fogalmaink szerint egyfajta igénytelenség jellemzi őket. Megvan a napi betevőjük, és azzal elégedettek.

A lakosság harminc százaléka HIV-fertőzött.

Közeli barátságba kerültünk egy indiai orvossal, ő is igen súlyosnak találta a helyzetet. Már az elején elhatároztuk, ha netán kórházba kerülünk, semmiképpen nem járulunk hozzá vérátömlesztéshez. A vírus ugyanis nem feltétlenül szexuális úton terjed, bár a sivatagi részeken élő törzseknél nehezen lehet követni a szokásokat ezen a téren.

A Covid-járvány kitörése előtt tértünk végleg haza, és meglepődtünk a hír hallatán: sokkal enyhébb formában vészelte át a lakosság

a járványt, mint gondolnánk. Lehet, hogy ők eleve rezisztensebbek a fehér embereknél?

 Fiatal ország, bőséges gyermekáldással. Jövő felé tekintő társadalmat ismertek meg?

Igen, de amióta eljöttünk, sok minden megváltozott. Az amerikaiak ott is terjeszteni kezdték a „demokráciát”. Pedig elég jól megvoltak enélkül. Az első amerikai nagykövet például egy nyíltan homoszexuális diplomata volt.

Társadalmi béke jellemzi az országot, hacsak az amerikai demokrácia exportja föl nem bomlasztja.

Az idő nem tényező számukra. Erre vonatkozik a következő történet: egy európait, aki hosszú évek után távozott az országból, az újságíró ottani benyomásairól kérdezte. Az európai dicsérte Botswanát, az embereket, kizárólag az idővel kapcsolatban a megbízhatatlanságukat viselte nehezen. Mire a botswan újságíró mosolyogva közölte: önöknek órájuk van, nekünk meg időnk.