Kitekintő

Óvatlan utazó  Örményországban
Gáspár Ferenc
Óvatlan utazó Örményországban
Álombéli és valódi utazás Örményországban, találkozás egy volt magyarországi szovjetkatonával és az ősi, ám egyszerre mai kereszténységgel.
Szájba nyilazott medve az iskolán
Pálffy Lajos
Szájba nyilazott medve az iskolán

Túlélte a gyermekszerető grófnő által alapított sepsikőröspataki iskola a román impériumváltást, s bár később az államosítást nem kerülhette el, épülete az idei év elejéig a magyar oktatást szolgálta. Ám roskataggá vált, fel kellene újítani, amire hiába van szándék, sőt pénz is.

Negyvenéves Kundera Közép-Európája
Mészáros Andor
Negyvenéves Kundera Közép-Európája

1984-ben jelent meg Milan Kundera Közép-Európa sorsáról írt, Az elrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája című esszéje angolul a The New York Review of Books című folyóiratban, megváltoztatva a gondolkozást régiónkról Nyugaton és Keleten is.

Három választás és egy kormányválság
Brenner János
Három választás és egy kormányválság

Három tartományi gyűlési választás – normális körülmények között többnyire politikai rutinügy – alaposan felkavarta a német politikát és végkifejletében az eddigi szövetségi kormány széteséséhez vezetett. Érdemes leszállni a tartományi politika mélységeibe ahhoz, hogy jobban megértsük a politikai válság hátterét.

Románia: Domnul Mélyállam közbelép
Krómer István
Románia: Domnul Mélyállam közbelép

Fejlett demokráciákban példa nélkül álló módon érvénytelenítette egy szabad elnökválasztás eredményét a román Alkotmánybíróság. A döntést, amelyet a második fordulóba jutott mindkét jelölt a demokrácia sárba tiprásának nevezett, egy „külső állami aktor” beavatkozásával indokolták.

Versenyképesség és/vagy monopólium?
Krómer István
Versenyképesség és/vagy monopólium?

A Google feldarabolását kezdeményezte az amerikai Igazságügyi Minisztérium, mivel egymásra épülő termékeit monopólium kiépítésére használta fel, kizárni igyekezve felületeiről a rivális keresőmotorokat.

Magyar öröm Romániában
Krómer István
Magyar öröm Romániában

Némileg rácáfolva az elnökválasztás első fordulójának sokkoló eredménye alapján támadt aggodalmakra, a román parlamenti választásokon a radikális jobboldal, bár erősödött, nem vált kormányalakításra esélyes erővé. Az erdélyi magyarság pártja az év legfontosabb megmérettetésén a reméltnél is jobban szerepelt.

Felkelők törték át Szíria legnagyobb városa védelmét
Király Farkas
Felkelők törték át Szíria legnagyobb városa védelmét

Az ellenzéki csapatok pénteken elfoglalták Szíria legnagyobb városát, Aleppót, és 2016 óta először csaptak össze a kormányerőkkel – közölte egy háborús megfigyelő szervezet, valamint a harcoló felek. A támadás pánikot keltett, a lakosság elmenekült.

Őraljaboldogfalva gazdátlan gótikája
Pálffy Lajos
Őraljaboldogfalva gazdátlan gótikája

Hátszeget alig néhány kilométerre elhagyva, a sebes Sztrigy mellett találjuk Őraljaboldogfalvát, a középkori települést, ahol még lakik néhány magyar a környező román tengerben. Ahhoz azonban már kevesen vannak, hogy fenntartsák román kori szépséges, freskós templomukat.

Ékszerdobozba zárt kultúra
Ékszerdobozba zárt kultúra

Európai fotó-utazás, interaktív cirkuszi produkció, Magyar Menyasszony tablókiállítás, A helység kalapácsa előadása, történelmi pop-up képeslap készítés, gyermektáncház és Gasztrobusz várja az érdeklődőket az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat kőszegi állomásán.

Erdélybe csábító üzenet
Krómer István
Erdélybe csábító üzenet

Miközben a legdivatosabb idegenforgalmi célpontok lakói már szenvednek a turistainváziótól, s inkább hárítani igyekeznek a látogatókat, kevésbé felkapott tájak, városok örömmel veszik, ha sikerül értékeikre felhívni a figyelmet. Erdély most ebben komoly támogatást kapott.

Hecho en Cuba – Made in Cuba
Király Farkas
Hecho en Cuba – Made in Cuba

Két hurrikán között egy áramszünet – mi az? Ez, kérem, igazán nagyon rossz és ízléstelen vicc. Mert ami a szendvicshelyzetben lévő Kubával történik, az hátborzongató.

Virtuális közel-keleti tengeri ütközet
Krómer István
Virtuális közel-keleti tengeri ütközet

Az izraeli hadsereg nagyszámú civil áldozatot követelő gázai és libanoni hadműveleteit elítélve a francia kormány megtiltotta, hogy izraeli cégek standokat állítsanak fel vagy katonai eszközöket mutassanak be a november 4-én Párizsban megnyíló Euronaval haditengerészeti kiállításon.

Grúzia óvatos választása
Krómer István
Grúzia óvatos választása

Keskeny pallón egyensúlyoz Bidzina Ivanisvili grúz milliárdos és az általa vezetett, tizenkét éve kormányzó Grúz Álom párt. A függetlenségéért évszázados küzdelmet folytató országban oroszbarát politikát folytatniuk politikai öngyilkosság, oroszelleneset pedig önveszélyes lenne.

Biciklizés váz alatt
Pálffy Lajos
Biciklizés váz alatt

Mi, gasztonyi gyerekek is igyekeztünk minél hamarabb elsajátítani a biciklizés tudományát, amely nélkül a falusi ember nem nagyon boldogult volna. A kezdéshez a hetvenes évek első felében még nem futotta külön gyerekbiciklire, de ez egyáltalán nem tartott vissza bennünket.

Parasztházat Palócföldön
Szőnyi Szilárd
Parasztházat Palócföldön

Ott áll a pesti ember frissen vásárolt nógrádi háza kertjében, és reménytelenül elveszettnek érzi magát. Tizenhét év múltán is emlékszik az ismeretlentől való ódzkodástól a szájában meggyűlő fanyar ízre.

Az észak-koreaiak a „szomszédban” vannak
Csoma Mózes
Az észak-koreaiak a „szomszédban” vannak

Észak-koreai katonákat vezényelnek az orosz–ukrán arcvonalra. Hamis jakut és burját okmányokat kapnak, hogy ne legyenek azonosíthatók.

Rómaiak fürdője és a gróf feldúlt sziklasírja
Pálffy Lajos
Rómaiak fürdője és a gróf feldúlt sziklasírja

Valószínűleg nem sokan hallottak a Hunyad megyei Algyógyról, pedig a kuriózumok olyan tárházát kínálja a kisvárosokat kedvelő magyarországi utazónak, hogy annak talán nincs is párja egész Erdélyben.

Teljes sorcsere a szlovákiai magyar politikában
Krómer István
Teljes sorcsere a szlovákiai magyar politikában

Három sikertelen választást követően a szlovákiai Magyar Szövetségben a változás iránti erős igény mellett a fiatalítás szükségessége is sokakban felmerült. A végül elnökké választott Gubík László személyében e két igény egyidejűleg teljesült.

Zala vármegye kulturális kincsei
Zala vármegye kulturális kincsei

Deák Ferenc, a „haza bölcse” szülőföldjére, a festői szépségű Zala vármegyébe érkezik az uniós soros elnökség alkalmából indított kulturális programsorozat. Az érdeklődőket Zalaegerszegen és Lentiben várják október 18. és 20. között.

Nemzetállam vagy tagállam?
Somorjai Ádám
Nemzetállam vagy tagállam?

A „nemzetállamok Európája” kifejezésnek nagyon kellemetlen felhangja van; nacionalista szomszédaink hajlamosak az etnikai értelemben vett egyetlen nemzet államaként érteni. Miért nem maradunk a Brüsszelben is használatos hivatalos kifejezésnél, a tagállamnál?

Sóbányába tessenek!
Király Farkas
Sóbányába tessenek!

Hogy Torda városa önmagában megér-e egy kirándulást, arról változó az utazók véleménye. De hogy a határában lévő sóbánya utánozhatatlan és felülmúlhatatlan turisztikai látványossággá vált az utóbbi évtizedben, abban mindannyian egyetértenek.

Elsötétülhet a Pokol kapuja?
Krómer István
Elsötétülhet a Pokol kapuja?

Jó fél évszázada lángol a föld mélyéből feltörő földgáz a türkmenisztáni Kara-kum sivatagban olajkutatás során keletkezett mesterséges darvazai kráterben. Időközben több sikertelen kísérlet történt a tűz elfojtására; a közeljövőben azonban talán sikerrel járnak az erőfeszítések.