Nem megszokott szerepkörben hallhatják a Szent István Rádió hallgatói Széles László lőrinci plébánost. Kéthetente jelentkező zenés műsorában a régi idők magyar és külföldi slágerei csendülnek fel hozzájuk fűzött emlékeivel, gondolataival. Olyankor megáll az idő.

Világméretű lelki-szellemi környezetszennyezésben élünk; a hétköznapi beszédet gorombaság, a közbeszédet erőszak árasztja el, a média kultúrszeméttel van tele. Gyűlölködő, fegyverkező, egymást legyilkoló világunkban elszabadult a pokol, de Jézussal kiűzhetjük életünkből a gonoszt.

Jézus tanítványainak gyógyító, örömhírt sugárzó, közösséget formáló jelenlétére sóvárog a világ. Hagynunk kell a múltat, halogatás nélkül cselekedni a jelenben, miközben előre tekintünk új feladatainkra. Van-e bátorságunk elkötelezni magunkat Isten országának ügye mellett?

András apostol, aki elsőként követte Jézust, a keresztény keleten, testvére, Péter, aki András szavára nézett Jézus szemébe, a keresztény nyugaton nyugszik. Jó volna, ha Kelet és Nyugat ma közösen tudna tanúságot tenni arról, hogy megtalálta a Messiást.

Egész életünk vándorlás, kutatás. Néha fölragyog számunkra is a csillag, amely vezet, biztonságot ad. Jézus, a világ üdvössége törékeny kisgyermekként jelenik meg a világban. Életünk sorstársa lett, meg akar mutatkozni mindenkinek, akinek szívében vágy él az igazság után.

Számos észak-magyarországi és felvidéki magyar és szlovák település karácsonyi életéhez még ma is hozzátartozik az ostyahordás. Gyerekek a tanító megbízásából ostyát visznek a családokhoz, amelyet versike kíséretében adnak át a háziaknak és cserébe adományt gyűjtenek.

Az Istené helyett a maga útját járó emberiség a folytonos testvérgyilkos háború zűrzavarába hull. Jézus azért vállalta ember sorsunkat, hogy kibékítse az eget a földdel, az embert az emberrel. A béke a szívekben kezdődik: aki befogadja Jézust, mindenkire testvérként tekint.

Fabiny Tamás evangélikus püspök habilitációs értekezése alapján készült Júdás, az elveszett tanítvány című új könyve iskolapéldája annak, hogyan lehet egy tudományos kutatás eredményét a minőség csorbulása nélkül a nagyközönség számára is érdekessé tenni.

Karácsony és vízkereszt között Róma templomait ellepik a betlehemmakettek, amelyeket ott inkább presepio, jászol névvel illetnek. Némelyik igazi terepasztal, a másik művészi alkotás, a harmadik a gyermeki lélek valódi „barkácsremeke” fényekkel, vízeséssel, akár még kisvonattal is.

Az ünnep összekapcsol múltat és jelent, megszólít, szembesít önmagaunkkal. Karácsonykor üzenetet kapunk, hogy a názáreti Jézusban megjelent számunkra Isten életet ajándékozó jósága, emberszeretete. Véget ér árvaságunk, immár Isten gyermekei vagyunk, ha befogadjuk a Világ Világosságát.

Erdő Péter érsek húsz esztendeje Magyarország prímása és az anyaszentegyház bíborosa. Az utóbbi kétszáz évben csak Simor János állt akadályoztatás nélkül, tényleges vezetőként hosszabb ideig, 1867 és 1891 között az esztergomi főegyházmegye élén. A budai prímási palotában beszélgettünk a hetvenegy éves főpásztorral. 

A sötétségben botorkálva az elveszett Paradicsomot keressük, de az emberiséget megváltoztatni igyekvő messianisztikus elgondolások rendre kudarcba fulladnak. A Betlehemben megszületett Jézus maga az igazi Világosság, eljövetelének megünneplésével beengedhetjük a fényt az életünkbe.

A legmozgalmasabb időszakban, 1968-ban alapította Andrea Riccardi a Sant’Egidio Közösséget, amely az elmúlt bő félszáz év alatt igen kiterjedt tevékenységet folytatott, mindig három pillérre, a szegényekre, az imádságra és a békeszerzésre támaszkodva.

Milliók válnak földönfutókká az emberi gonoszság miatt, s mert világunkból hiányzik a prófétai szó, a kritikus hang, a figyelmeztető jel, amely arra ösztönözne, hogy legyőzzük önelégültségünket, elforduljunk kényelmes életünktől, egyenessé tegyük az utat ember és ember között.

Advent első vasárnapjával indul az új egyházi év. Miként alakultak ki a nagy katolikus ünnepek? A teológus, liturgikus szakember sorra veszi, hogyan emlékezik meg az egyházi közösség a liturgikus év visszatérő ünnepei során Isten üdvösségszerző tetteiről.

Karácsonyi cicomákban pompáznak az utak, karácsonyi énekektől hangosak a plázák, tülekedés mindenütt. Feledésbe merül, hogy Jézus születésére készülünk, aki bevilágít az ember éjszakájába. Advent lényege, hogy megtisztítjuk szívünket, csendet teremtünk önmagunkban és környezetünkben.

Föltekintünk az Élet fáján függő Krisztusra, aki mindhalálig közösséget vállalt velünk. Az ő országához tartozni nem érvényesülést jelent, hanem az elesettek szolgálatát, vértanúságra kész hűséget. Mert hisszük, hogy holta megtörte a halált, s eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat.

Az egyik elzárja az utat, mely átokba, rosszba és halálba vezet, a másik megmutatja, hol találunk áldást, üdvöt és életet. Hogy miként jelennek meg?

Életünk ajándék, adottságainkat szolgálatra kaptuk, hogy használjunk velük. A képességeink eltérőek, nem vagyunk mindannyian mindenre alkalmasak, de mindannyian alkalmasak vagyunk valamire. Jézus nem másokhoz hasonlítgat, hanem önmagunkkal szembesít: hogyan éltél a lehetőségeiddel?

Jézus kiemel az itt és a most szorításából, s a jövőre irányítja a tekintetünket. Nem tudjátok sem a napot, sem az órát, a találkozásra azonban készen kell állni. Vannak, akik félvállról veszik az életet, mások mindennapi hűségéből épül fel a jövő.

Mit ér a hit bizalom nélkül? – válaszolta Regele Krisztina arra a kérdésemre, hogy nem fél-e egyedül egy ilyen hosszú úton. Lyonból indult kerékpárral, hogy pénzt gyűjtsön egy afrikai iskolára. Krisztit szó szerint a világ végén, az óceán partján Finisterrében értem utol kérdéseimmel.

Jézus nem azért jött, hogy megsemmisítse a törvényt, hanem hogy tökéletessé tegye. Isten Országában nem előírásoknak kell megfelelnünk, hanem élő kapcsolatban kell lennünk Jézussal, aki az életével példát ad és utat mutat: aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen mindenki szolgája.

Az Egy mondat a zsarnokságról írója és felesége Kozmutza Flóra síremlékének felújítása alkalmából Korzenszky Richárd bencés szerzetes, emeritus perjel áldotta meg a sírt, lélekhez szóló szavakkal.