Szerző:

Búcsú Babarczy Lászlótól

Életének 81. évében elhunyt Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja. A hetvenes évek színházújító nagy generációjának a tagja volt.

Alkotmányunk szegletköve: az Aranybulla

II. András 1222-ben kiadott Aranybullája mérföldkő volt a korabeli magyar alkotmányos kútfők között, egyúttal a szakirodalomban is jelentős európai dokumentumnak számít. Jelentősége máig él, élénken foglalkoztatja a modern alkotmányjogi gondolkodást is. Nyolcszáz év nagy idő, s a kerek évforduló alkalom a számvetésre.

Mikronnyi omikron – az ötnapos verzió

Dél körül berekedtem. Végignéztem magamon, és mivel mindkét lábam megvolt, és továbbra is viszonylag fehérnek látszottam, rájöttem, hogy csakis omikronos lehetek, ott ugyanis ez a főtünet.

Nincs vég és nincsen új

– Apa! – kiáltotta el magát, mikor belépett a bejárati ajtón. Pár másodperc feszült csönd után halk morgást hallott a mosdóból. A kabátját kigombolta, kifújta a levegőt, az izmai is elernyedtek a nyugtalan szorításból, amikor a válasz megérkezett.

Eger város csodája…

Kis rigmussal csalogatja látogatóit honlapján Galyó Béla, a Különleges Régiségek Múzeumának alapítója: …látványtár, nem hiszem, hogy ilyet máshol láttál már! Talán nem is fogalmaz túlzón a versike, s ki tudja, hogy az idejövők közül hányan kezdenek el hinni a csodában.

Találka egy június végi péntek reggelen

Tíz perccel hamarabb érkezett a székesegyházhoz. Mindig és mindenhonnan elkésett, de mert tisztában volt ezzel, és mert kivételesen nem szeretett volna késni, aznap a szükségesnél fél órával korábban kelt. Cigarettára gyújtott, megbámulta a templom kapujának kovácsoltvas szőlőinda-rácsát, körbejárta az épületet.

Nagybátyám találkozása Hruscsovval…

…szerencsére nem valósult meg. Ők ketten persze nem is terveztek ilyen közös programot, de azért egymásba botolhattak volna. S az a gyanúm, hogy ez esetben apám öccse, Tibor később nem lehetett volna sakkmester.

Szépíró és Erdély-rajongó

Eredetileg nem az írói pályára készült, mégis Magyarország egyik legnagyobb kortárs írója vált belőle. Ifjúkori álmokról, az írás nyújtotta szabadságról, a történelem iránti rajongásról, vörösborillatú emlékekről és további írói terveiről beszélgettünk Száraz Miklós Györggyel.

Egy húron pendülni

Bereti Gábor az Országút 2021/49-es számában egymás megismeréséhez az eszperantót, a „reménység nyelvét” ajánlja közvetítőnyelvként. Szomszédaink nyelvét ismerni azonban véleményem szerint ennél többet jelent.

Visszaszámlálás

Műfaji szempontból Barabás Márton (1952) sokszínű életművének egyik legjellemzőbb elvont motívuma a zene, a zeneiséget jellemző olyan fogalmak, mint az ismétlés, a repetíció, a rész és az egész egymáshoz való viszonyának kérdése.

Keresztény emlékek nyomában

Elrepül az ember Georgiába, azt gondolja, hogy a Fekete-tenger keleti partvidékén, legalábbis, ami a természetföldrajzot illeti, Ázsiában van, aztán rá kell jönnie, akárha Európában lenne, ami a kulturális, vallási, politikai orientációt illeti.

Szlovákia többnemzetiségű ország

Bukovszky László, a szlovák kormány nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja foglalta így össze a szlovákiai népszámlálás fő tanulságát. Ravasz Ábel volt romaügyi kormánybiztos is egy sokszínűbb Szlovákiát lát. A magyarság asszimilációja nem gyorsult, nem is lassult.