Visszaszámlálás

Kelet-Nyugat | East-West | 2008. Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, Budapest

A másik pedig a zene megtestesülését jelképező konkrét motívum, a zongora (és egyéb hangszerek, illetve a zenéhez kapcsolódó tárgyak), melyek szervezőelemként és jellegzetes védjegyként alkotói periódusainak mindegyikében központi szerepet játszanak.

12 hang billentyűíven, 2007. fotó: Sulyok Miklós

Művészete a főiskolai évek után, a hetvenes évek végén indult. Nagy visszhangot kiváltó korai művei már jelezték, hogy művészi figyelmének fókuszában a múlt, a kulturális emlékezet „lejárt szavatosságú” tárgyainak újrahasznosítása, illetve rekontextualizálása áll, amit olykor csendes konceptualizmussal, máskor érzéki festőiséggel, néha a preparátor szigorú következetességével, vagy épp áradó játékossággal és humorral bont ki művein.  A nyolcvanas évek első felében a fotó alapú realizmus és a hagyományos képtértől való eltávolodás jellemezte, majd az évtized második felében az újfestészet „szubjektív historizmusának” szellemében alkotta műveit. A kilencvenes években tárgyalkotását a formai puritánság és a konstruáló építkezés jegyében valósította meg: az objektek, a térvonalak és az installáció műfaján keresztül jutott vissza az évtized végén a festészethez. Pályája kezdete óta szemléletére a mai napig jellemző, hogy művei nem kizárólag önmagukban létező, szeparált műtárgyak, hanem alkalomszerűen (kiállításokkor) és tudatosan valamely nagyobb installáció részévé válnak, kiegészülnek társaikkal, és kontextust teremtenek a barabási univerzum egyéb tárgyaival: zongoracsigák a térvonalakkal, festmények a szobrokkal, objektek a könyvtárgyakkal, akár az életmű különböző időszakaiból is.

Arizona, 2008-18 

Barabás Márton négy és fél évtizedes életművének feltérképezése nemcsak vizuális sokszínűsége miatt izgalmas feladat, hanem azért is, mert az œuvre együtt lüktet a nyolcvanas és a kilencvenes évek, majd pedig az ezredforduló utáni művészet fontos kérdéseivel, problémáival és dilemmáival. A Műcsarnokban megrendezett visszatekintő életmű-kiállítás rekonstrukciós kísérletnek is nevezhető; a laza időrendiségben rendezett műcsoportok a művész alkotóperiódusainak összefüggéseit, motívumvándorlásait és jelképhasználatát vázolják fel.

Kurátor: Szabó Noémi