De nem kizárt, hogy történelmi monográfiái megírására sem lett volna módja harminc-egynéhány évvel később. Például annak dokumentálására, hogy 1956. október 23-án Debrecenben dördült el az első sortűz, s ott voltak a forradalom első halálos áldozatai, nem Budapesten.

Tibor egyetemista volt még akkor, vékonydongájú diák; sokszor vacsorameghívásért cserébe műkedvelőkkel sakkozott. 1958 húsvétja előtt azon tépelődött, hová utazzon el a többnapos ünnepre.

Gusztáv nagyapám utolsó lelkészi éveiben a református Alsóborsodi Egyházmegye esperese volt, 1952-ben nyugdíjazták, egyházmegyéjét feloszlatták, azután az egész Tiszáninneni Egyházkerületet a Tiszántúlihoz csatolták, gondolom, azért, hogy Péter János püspöknek, a későbbi kommunista külügyminiszternek nagyobb legyen a birodalma. Kissé lakonikus, de helytálló az ötvenöt évvel későbbi, 2007-ben nagyapám „erkölcsi rehabilitáció”-ja tárgyában hozott Zsinati Határozat, mely szerint „egyházpolitikai okokból hátratételt szenvedett”. Nagybátyám tehát mehetett volna Mező-
keresztesre a szüleihez, de ez kockázatos lett volna: nekik is alig volt mit enniük. Hanem itt lakik a sógornő, Karcagon! Közelebb is van, a család is jómódú, ott három napig mindennel ellátják a korgó gyomrú diákot.

Ugyanekkor történt azonban: Hruscsov udvartartása éppen ezt az időt tartotta alkalmasnak arra, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára hazai pályán fogadja a leigázott magyarok önkéntes hódolatát. S „micsoda véletlen”: éppen Szolnok megyében! A Kádár-kormány megalakulásának hivatalos helyszíne ugyanis Szolnok városa volt, s Konyev marsall onnan irányította 56 novemberében a Forgószél-hadműveletet. Az nem baj, hogy a látogatás egybeesik az egyik legnagyobb keresztyén ünneppel, még jól is jön talán, ha ellensúlyozni lehet a transzcendenciától megfosztott népszokás hangsúlyozásával. Hruscsov, mondja a levéltáros, egy nagy üveg Vörös Moszkva kölnivel állt a magyarok elé, mert azért jött, hogy meglocsolja a szolnoki nőket. S ha már úgyis ott járt Szolnokon, elvitték két kisebb városba, hogy ott is meggyőződhessen róla, mennyire rajong érte és rendszeréért a nép. Az egyik város Cegléd volt, a másik éppen Karcag. Pártunk, kormányunk vagy még magasabb földi hatalmak ilyen egyszerűen húzták keresztül Tibor számításait.

Másfél évvel azelőtt, ahogy korábban már írtam, apám volt Karcagon a forradalmi idők talán legagilisabb vezetője. Őt ugyan akkor már régen kivonták
a forgalomból, de azért a karcagi belügynek főhetett a feje, hogy egy másik ott honos személy miben törheti a sajátját. Maradt ugyanis a városban még egy potenciális terrorista, aki egy körülbelül százötvennégy centiméter magas tanárnőnek álcázza magát: az édesanyám.

Anyai nagyapámat beidézték, személyes garanciát kellett vállalnia a lányáért, s közölték vele kategorikusan, parancsként, hogy anyám nem mozdulhat ki a házból, s oda be, onnan ki senki idegen nem teheti a lábát.

Hasonló esetekben, úgy tudom, mindig kijelölnek egy posztot is, ahonnan számontartható, hogy a delikvensek megfogadják-e a jó tanácsot.

Úgy becslem, néhány óra eltéréssel indulhatott el Karcagra délkeletről, Szolnokról Nyikita Szergejevics, bizonyára egy nagy autókonvoj közepén, hogy ünnepeltesse magát, és Filep Tibor északnyugatról, Debrecenből vonattal, hogy néhány napig etessék, s hogy tíz hónapos unokaöccsével, a bátyámmal játsszék.

Mindketten meg is érkeztek. Okadatolt tény, hogy Karcagon Hruscsovot sok hűhóval fogadták, egy buzgó, megbízott alkalmi fényképész nagy igyekezetében négyméteres létrájával együtt hanyatt esett. A Béke Termelőszövetkezetben tartották a fogadást, de – biztos, ami biztos – a helyi birkapörköltből az első titkár nem evett, neki a budapesti Gundelból hozott ebédet tálalták föl.

Nem így Tibornak; ő éhkoppon maradt. Belép nagyszüleim házába, s a bentiek kezéből a döbbenettől minden tárgy kiesik. Az ilyen helyzetekre találhatta ki Arany: „Lehellet megszegik”.

A történet végét a résztvevők más-másféleképpen mesélték el. Anyám úgy emlékezett, hogy sógorának azonnal vissza kellett indulnia a vasútállomásra, de azért gyorsan feltarisznyálták; nagybátyám szerint erre sem volt idő.

Van úgy, hogy a kisember a nagypolitikához koccan. S kék-zöld foltokkal pattan vissza róla.◼