Szerző:
Véget érhet a Hubble küldetése?
Banális hiba, egy számítógépes memóriaegység meghibásodás miatt immár két hete működésképtelen a Hubble űrteleszkóp, és egyre inkább úgy néz ki, hogy már nem is fogják megjavítani. Szerencsére lassan startra kész az utódja, a James Webb űrtávcső.
Bibó a börtönudvaron
A kőbányai gyűjtőfogház udvarán körbe-körbe trappolva francia leckéket adott a munkástanácsi vezetőknek. Bíbó István a hitelessége miatt nem aggódott, a hite felől volt bizonytalan.
Kiköt az év, Tihanyban
„Őrzi tükre békéjét e fényben
– nagyságával oly megnyugtató –
s hegyet, hajót, horgászt, – hálaképen
mindent megkettőz a néma tó.”
A Függetlenségi Nyilatkozat üzenete
Közös etnikai és vallási gyökerek híján az amerikaiakat leginkább a Függetlenségi Nyilatkozat elvei kötik össze, amelyekre a legkülönbözőbb ideológiai áramlatok hivatkoznak az abolicionistáktól a konzervatívokon át napjaink progresszív irányzataiig.
Magyar tenger
Innen, a hegyről régen még a magyar tengerig is el lehetett látni.
Az igaziig is, ami a magyar Adria.
Belső emigrációban
Rendhagyó, egyben példaértékű az a fajta alkotó-műgyűjtő korrespondencia, amely Urszinyi Máriát, a Nagyváradon élő festőművészt és Hajdú Lászlót, a műgyűjtőt együtt láttatja azon a tárlaton, amely a balmazújvárosi Semsey-kastélyban látogatható.
Az emberi test tükrében
Sokszínűségéről és szemléletének rugalmasságáról tesz tanúbizonyságot különböző műtípusokat felvonultató kiállítási anyagával Majoros Áron Zsolt szobrászművész Influence/Hatás című tárlata a Hegyvidék Galériában.
Magyar művészek Cannes-ban
Ez az az esztendő, amikor a magyar filmművészet minden nemzedéke jelen lesz Cannes-ban a 74. filmfesztiválon. A középgenerációt Enyedi Ildikó és Mundruczó Kornél, a legfiatalabbakat Rudolf Olivér, a klasszikus alkotókat Mészáros Márta képviselheti.
Áriák és duettek a tatai kastélyban
Csordás Klára örömmel állít össze rendhagyó programokat, vegyítve a közkedvelt darabokat a ritkán felhangzó kompozíciókkal. A Párizsban élő mezzoszoprán, július 18-án, a tatai Esterházy-kastély Zöld Szalonjában Kertesi Ingriddel közös esten lép fel.
Lepkék
At quas et, ut as nam, omnis essit venim amet poresci solorei ctempor enimet explam nis ernate ide consequatius minctorit eossimil ma de voloriorio et lamendi ssintur solut aceatur epedis dolore nonsequae dolora nes simaionseque
Gondoljatok az emberi erőre
kritikalead sdfXerferchiti ullaut quamus rem. Ximusda niendus, occat hiliatur re et liberru ptatum quiate eatur, qui ducil id eum que la sime verovitem voluptur, tem arum hit pro voloreped magnis id ullaccatest, nemqui doluptas rerferi beaquid quo cum vollabo riorepe llecte sandipi endicipsam remolut od magnissitam recab inveliq uaspit et volorem et anto dolorat est
Mit üzen július negyedike?
Közös etnikai és vallási gyökerek vagy nyelv híján az amerikaiakat leginkább a Függetlenségi Nyilatkozat elvei kötik össze, amelyekre a legkülönbözőbb ideológiai áramlatok hivatkoznak az abolicionistáktól a konzervatívokon át napjaink progresszív irányzataiig.