Nem következett be az, amitől 1958 óta a köztársaság elnökei leginkább tartanak.
Nem lesz politikai társbérlet, az elnök nem kényszerül ellenzéki parlamenti többséget élvező miniszterelnökkel együtt kormányozni.
Erre eddig háromszor volt példa. A szocialista François Mitterrand (1981–1995) elnöksége alatt a jobboldali gaulle-ista Jacques Chirac (1986–1988) és Édouard Balladur (1993–1995), Chirac (1995–2007) elnöksége idején a szocialista Lionel Jospin (1997–2002) volt a miniszterelnök.
Ezt az áldatlan helyzetet elkerülendő Chirac elnök népszavazással keresztülvitte az elnöki mandátum hétről öt évre csökkentését. Így az elnök és a nemzetgyűlés mandátuma is öt év, az előbbi megválasztását másfél-két hónapon belül követi az utóbbié, ami miatt okkal remélhető, hogy a megválasztott elnök politikai lendülete a törvényhozásban is abszolút ,,elnöki többséghez" vezet. Ez két évtizeden át így is volt.
A 2022-ben újraválasztott Emmanuel Macron elnök mögött azonban a 2022-ben újraválasztott nemzetgyűlésben nem áll abszolút többség, csupán a legnagyobb pártszövetség.
A szétforgácsolt és egymással szemben álló pártokból létrejött ellenzék miatt azonban csak matematikailag lehetséges, politikailag elképzelhetetlen az elnök politikai társbérletre kényszerítése.
A nemzetgyűlési abszolút többséget ugyanakkor csak koalíciós partnerrel vagy legalábbis külső támogatókkal tudja megteremteni, aminek politikai árát elnöki programja jó részének elejtésével fizetheti meg. Ez azonban csupán földcsuszamlás, nem földrengés.
Az elnöki párt
Az 577 tagú nemzetgyűlésben az elnöki pártszövetség, az Együtt! (Ensemble!) 245 mandátumot szerzett, míg a 2017. évi választáson 350-et, s ebből a ciklus végén is megvolt még 345. 2017-ben az elnöki többséget a Macron által közvetlenül a választások előtt létrehozott Köztársaság lendületben! (La République En Marche!, LREM) és a 2007-ben alakult, François Bayrou vezette Demokratikus Mozgalom (Mouvement démocrate, MoDem) nevű párt alkotta. Macron, a balról érkező volt szocialista miniszter pártja 308 – ez egymagában abszolút többséget jelentett –, a jobbról érkező, jobboldali kormányokban miniszteri tisztséget viselő, 2007-ben és 2012-ben az elnökválasztáson harmadik, illetve ötödik helyen végző Bayrou pártja 42 képviselői helyet szerzett.
2022-ben az Együtt! elnöki pártszövetséghez csatlakozott az Édouard Philippe, Macron első, a jobboldaltól átcsábított miniszterelnöke (2017–2020) által újonnan alapított Horizons nevű párt és két kisebb párt is.
Az LREM 168 mandátumot nyert, 140-nel kevesebbet, mint öt éve,
míg a MoDem 42-ről 48-ra növelte mandátumainak számát, s a Horizons is kapott 27-et.
Ezzel Macron az elnöki pártszövetségen belül is sebezhetővé vált,
és semmiképp sem kerülhet konfliktusba Bayrou-val és Philippe-pel. Ha igen, az a földcsuszamlást földrengéssé változtatná.
A baloldali pártszövetség
Százharmincegy helyet szerzett az Új Ökológiai és Szociális Unió (Nouvelle union populaire écologique et sociale, NUPES) nevű pártszövetség, melyet az Engedetlen Franciaország (La France Insoumise, LFI) nevű szélsőbaloldali párt jelöltjeként az elnökválasztás első fordulójában 21,95 százalékkal a harmadik helyen végző Jean-Luc Mélenchon mindössze két hónap alatt hozott létre. A NUPES vezető ereje az LFI, melyhez csatlakoztak a múltban elnököket és kormányokat adó, a jelenben egyre inkább eljelentéktelenedő szocialisták és az 1980-as években még húszszázalékos szavazótáborral rendelkező kommunisták, valamint az egyik zöld párt (Pôle écologiste; PE). E pártszövetség 79-cel több képviselői helyet szerzett, mint tagpártjaik 2017-ben.
Az Engedetlen Franciaország mandátumainak száma 17-ről 72-re, a zöldeké 1-ről 27-re, a kommunistáké 10-ről 12-re nőtt, míg a szocialistáké 30-ról 26-ra csökkent.
Mélenchon nyíltan hirdette, hogy célja a miniszterelnöki tisztség megszerzésével Macron társbérletre kényszerítése, amire ugyan nem volt reális esélye, de a baloldal egységesebbé és ütőképesebbé tételére igen. Kérdés, hogy ezt a helyzetet sikerül-e tartósítania. A pártszövetségen máris repedések mutatkoznak.
A Nemzeti Tömörülés
A választás legnagyobb meglepetése a Marine Le Pen vezette, önmagát nemzeti vagy jobboldali radikálisként meghatározó, politikai ellenfelei által szélsőjobboldalinak minősített Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National, RN) 89 képviselői helye. Tévedés lenne azt gondolni, hogy ennek oka elsősorban a pártra adott szavazatok számának növekedése. A 2018-ban Nemzeti Tömörüléssé átnevezett
Nemzeti Front 2012-ben az első fordulóban a szavazatok 13,60 százalékát, 2017-ben 13,20 százalékát kapta, ami a második fordulóban két, illetve nyolc képviselői helyet ért,
miközben a párt vezetője, Marine Le Pen az elnökválasztáson 2012-ben 17,90 százalékkal harmadik lett, 2017-ben és 2022-ben a második fordulóba jutott, és ott mindkétszer alulmaradt Macronnal szemben, előbb 33,90, majd 41,46 százalékot érve el. Ha csak a képviselők számát nézzük, rácsodálkozhatunk arra a tényre, hogy egy törpepárt vezetője miképp volt képes kétszer is az elnökválasztás második fordulójába jutni.
Ennek oka a kétfordulós, kompenzációs lista nélküli választási rendszer. Ha egy párt szavazatai viszonylag egyenletesen oszlanak el, illetve a második fordulóba jutó képviselőjelöltjeik ellen mozgósítani lehet a szavazókat – a Nemzeti Front ellen évtizedeken át ezt a gyakorlatot követte mind a bal-, mind a jobboldal – akkor azok ritka kivételektől eltekintve vereséget szenvedtek.
Könnyebben győzhetnek azok, akiknek képviselőivel szemben a többi párt nem zár össze:
2017-ben a szavazatok 2,72 százalékát szerző kommunisták 10, a MoDem 4,12 százalékkal 42 mandátumhoz jutott.
A Nemzeti Tömörülés 2022-ben 18,68 százalékot ért el, jelöltjei 208 választókerületben maradtak versenyben, s 89 helyen győztek, ami 42,8 százalékos győzelmi arány.
A 89 mandátum elsősorban annak köszönhető, hogy már nem működik a Nemzeti Tömörülés politikai karanténba zárása,
s annak, hogy volt tartaléka. Az elnökválasztáson 7,07 százalékot elérő Éric Zemmour Visszahódítás (Reconquête) nevű pártja a szavazatok 4,24 százalékát kapta, de egyetlen jelöltje sem jutott a második fordulóba. Bár a két pártvezető egymással szembeni ellenérzése meghiúsította, hogy szövetséget kössenek, a Visszahódítás támogatói a második fordulóban leginkább a Nemzeti Tömörülés jelöltjeit támogathatták.
A 89 mandátum a Nemzeti Tömörülés, illetve a Nemzeti Front eddigi legnagyobb sikere. A párt legutóbb 1986-ban alakíthatott frakciót 35 képviselővel, amit az akkori választási szabályok miatt könnyebb volt elérnie. Most más bűvös határt is átléptek: legalább
56 képviselő támogatása szükséges a kormány elleni bizalmatlansági indítványhoz, s legalább 60 képviselő támogatásával nyújtható be törvényjavaslat az Alkotmánytanácshoz.
Ezentúl erre a Nemzeti Tömörülés egymaga is képes.
A Köztársaságiak
A szocialistákhoz hasonlóan a múltban elnököket és kormányokat adó gaulle-ista jobboldal pártja,
a Köztársaságiak (Les Républicains, LR) is az eljelentéktelenedés útját járják,
a legutóbbi elnökválasztáson jelöltjük a szavazatok mindössze 4,78 százalékát kapta (amire aligha jelentett vigaszt, hogy a szocialista jelölt csupán 1,75 százalékot). A Köztársaságiak a Demokraták és Függetlenek Uniója (Union des Démocrates et des Indépendants, UDI) nevű párttal szövetségben indultak, s 61 mandátumot szereztek, míg az UDI-nak hármat. Mindkét párt szabadesésben van. A Köztársaságiaké volt az előző nemzetgyűlés legnagyobb ellenzéki frakciója 112 képviselővel, s az UDI-nak is volt 18.
Macron valószínűleg a legszívesebben velük lépne koalícióra,
ami biztosítaná az elnöki többséget. Az elnök első két miniszterelnökét is tőlük csábította el, s a pártjával szövetséges két párt vezetője is a Köztársaságiaknál kezdte politikai pályáját. Ám a Köztársaságiak vezetői eddig elzárkóztak a koalíciótól, attól tartva, hogy az idővel pártjuk eltűnéséhez vezethet. Mégis ennek van a legnagyobb esélye, ha nem is koalícióban, hanem külső támogatóként. Enélkül az elnök vagy beletörődik abba, hogy csupán a külpolitika és a hadügyek legfőbb irányítója, vagy feloszlatja a nemzetgyűlést, és új választást ír ki (a legkorábban 2023-ban), ám könnyen lehet, hogy az új választás sem jelent számára megoldást.
Egyéb pártok
További 48 képviselő (szélső)baloldali és (szélső)jobboldali kis pártok, regionális pártok képviseletében került be a nemzetgyűlésbe. Egy-két tucat közülük megnyerhető egy-egy törvényjavaslat támogatására, de ez nem oldja meg az elnök gondjait. A nemzetgyűlési választásokon 2017 óta a választásra jogosultak fele sem szavaz, ami a demokratikus intézményekbe vetett bizalom erőteljes megingását jelzi.
A jövő
Az V. köztársaság választási rendszere két nagy párt politikai küzdelmével számol, ám jelenleg három nagy tömb van: a Macron elnök által létrehozott centrum, a baloldal és a jobboldal. A választási rendszer ehhez nem igazán megfelelő, mert
a kétfordulós többségi rendszer képes szinte lenullázni a választók akár negyedét képviselő egyik tömböt.
Kész csoda, rendkívüli körülmények összjátékának eredménye, hogy ezúttal mindhárom tömb látható a törvényhozásban.
Macron 2017. évi választási programjában a választási rendszer arányosabbá tétele szerepelt. A megnyert elnök- és nemzetgyűlési választás után ez lekerült a napirendről, de vissza nem vonták. A választások előtt most
Mélenchon arról beszélt, hogy ideje volna létrehozni a VI. köztársaságot, aminek kulcseleme az arányos(abb) választási rendszer.
Ez aligha jelenthet mást, mint a többségi elven működő egyéni választókerületek számának csökkentését, s kompenzációs lista létrehozását. Így minden társadalmi csoportot-réteget megfelelő súlyú politikai párt tudna a törvényhozásban képviselni. Ez ellen Marine Le Pennek aligha lenne kifogása. A magyar választási rendszer akár mintául is szolgálhatna.
Talán küszöbön a VI. köztársaság?
