• A szociológusi szemlélet segíti-e a történeti kutatást?
Magyar–történelem szakot végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1969-ben fejeztem be ez irányú felsőfokú tanulmányaimat. Ezekben az években hallgattam Hegedüs András szociológus előadásait, amelyek más megvilágításba helyezték korunk történelmi és társadalmi eseményeit. A tanár úr, Magyarország korábbi miniszterelnöke (1955. április 18-tól 1956. október 24-ig)
önálló szociológia szakot kívánt létrehozni, ami a hatvanas évek közepén nem volt megvalósítható. 1971-ben azonban sikerült a terv,
és huszonketten a korábban őt hallgatók közül posztgraduális képzés keretében szociológus diplomát kaptunk 1974-ben.
Szemléletmódom formálódásához jelentős mértékben hozzájárult a családi otthon. Jogász végzettségű édesapám odafigyelt arra, hogy mi, gyermekek, tudjuk értelmezni a jogszabályokat, és értsük a jog nyelvét. Arra nevelt, hogy kísérjük figyelemmel a körülöttünk és a világban zajló eseményeket. Történeti stúdiumaim múltunk tanulmányozására, szociológiai tanulmányaim pedig arra inspiráltak, hogy a tények ismeretében értelmezzem a valóságot és a társadalmi összefüggéseket.
• Történészként a német nemzetiszocialista (náci) és a kommunista diktatúrákkal foglalkozik. A két diktatúra átmenet nélkül sújtotta 1944. március 19-től a magyarságot.
A két diktatúra Európában egymást követően, de együtt is létezett 1933 és 1945 között. A bolsevikok 1917-es hatalomra jutásával jött létre a kommunista diktatúra a Szovjetunióban.
Az emberek gázzal történő meggyilkolása sztálini gondolat volt.
Joszif Visszarionovics Sztálin túlságosan drágának, továbbá „humánusnak” tartotta ezt a módszert, ugyanis az néhány perc alatt halált okoz. Az elgázosítást Hitler Sztálintól tanulta. Európában 1945 után a náci diktatúrát felszámolták, a kommunista viszont kiszélesedett a szovjet érdekszférába került úgynevezett szocialista országokban.
A megszálló német hadsereg tankja Budapesten (Bundesarchiv, Bild 101I-680-8282A-38A / Faupel / CC BY-SA 3.0 DE Wikimedia Commons)
Magyarországon a nemzetiszocialista diktatúra 1944. március 19-én, a német megszállással kezdődött, mert a magyar vezető személyiségek és kormánytagok nem kollaboráltak a németekkel és hazai képviselőikkel. Horthy Miklós kormányzót családjával védőőrizet alá helyezték, a megszállók koncentrációs táborokba vitték a minisztereket és miniszterelnököket, a kiugrási kísérletben részt vett diplomatákat;
háromezer személyt vettek őrizetbe, tízezer főt internáltak, és tizenháromezren kerültek a Gestapo börtöneibe.
A német fegyverek árnyékában hazánk volt az egyedüli ország Európában, ahol 1944. július 6-án – amikor a normandiai partraszállás miatt jelentős német haderőket vontak ki Magyarország területéről –, Horthy Miklós kormányzó parancsára katonai erővel, Koszorús Ferenc ezredes irányításával,
több százezer zsidó honfitársunk és befogadott zsidók elhurcolását akadályozták meg.
Koszorús Ferenc emléktáblája a Károly körúton (forrás: Csurla, CC BY-SA 2.5, Wikimedia Commons)
A német náci megszállás néhány hónapig tartott. A második világháború befejezése után hazánk a szovjet csapatok által megszállt országként szovjet fennhatóság alá került 1989-ig, a szovjet csapatok kivonulásáig. A magyar nép traumái – amelyek a kollektív emlékezetben megmaradtak és öröklődtek – elsősorban a sztálini uralomhoz és hatalomgyakorláshoz kapcsolódnak.
• Egy korábbi interjúban így nyilatkozott: „A kommunizmusban átélt traumákról közel ötven évig nem lehetett beszélni. Ez olyan mély sebeket okozott a társadalomban, amelyeknek a kitisztítása és a traumák feldolgozása nagyon hosszú folyamat, és mindenkinek partnernek kellene lennie az igazság feltárásában, de ez jelenleg nem így van.”
Nemcsak a traumákról nem lehetett beszélni, hanem az 1940-es évek embermentéseiről sem, arról, hogy
a kommunisták által nácinak bélyegzett Magyarország 1939-től a menekült civilek és zsidók menedéke lett.
Hantó Zsuzsa: Koszorús Ferenc ezredes irányításával több százezer zsidó honfitársunk elhurcolását akadályozták meg
(Hantó Zsuzsa archívumából)
A kollektív emlékezet szempontjából a magyarság tragédiája, hogy 1945-től napjainkig a kultúrmarxista szemlélet uralkodik. Ezért érzem szükségét annak, hogy a gondolkodásban valamiképpen rendet kell teremteni. Ennek igénye is hozzájárult A szigorúan ellenőrzött emlékezet című könyvem megírásához.
• Mi a kultúrmarxizmus lényege? Ezzel a kifejezéssel ugyanis ritkán találkozunk.
Amikor a nyugat-európai munkásosztály az első világháború után a népjóléti intézkedések következtében nem volt hajlandó a marxista osztályharcra,
a cél a nyugati keresztény kultúra lerombolása lett. Az értékeket nem megsemmisítették, hanem kiüresítették.
A marxi osztályellentétről szóló tanítást csoportok közötti ellentétekké alakították át, ahol az elnyomottak szerepét a kisebbségi csoportok képviselték. Az intézmények, a közhivatalok, az igazságszolgáltatás és különös tekintettel az egyetemek megszállása volt a cél, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az emberekkel. A marxizmusból kultúrmarxizmus lett, aminek jellemzője az is, hogy a kisebbség intoleráns módon gyakorolja a hatalmat a többség felett. A marxizmus a politikai struktúrákon keresztül valósította meg a diktatúrát,
a kultúrmarxizmus pedig az emberek gondolkodásmódjának irányításával és befolyásolásával él, mely nagyobb rombolást idéz elő
a megszokott fizikai, pszichikai és egyéb módon folytatott megfélemlítéssel szemben.
• A kultúrmarxista szemlélet eluralkodását látjuk a médiában, a szellemi és kulturális élet különböző területein.
Alapvetően meghatározza egész életünket a kisebbség erőszakos hatalomgyakorlása, és múltunkról való gondolkodásunkat is uralni akarja.
Rákosi Mátyás az MDP kongresszusi küldötteivel 1951-ben (Fortepan, adományozó: Bauer Sándor)
A mindennapjainkat meghatározó erőszak elleni védekezés egyedüli lehetősége, ha a mai generációk visszatérnek a társadalom egészét szolgáló hagyományos keresztény kultúrához és értékrendhez. Így sikerülhet felszámolni a gazdasági és társadalmi életünket uraló centralizációs törekvéseket. Kulcskérdés nemzeti szuverenitásunk védelme akkor, amikor az Európai Unió, melynek tagjai vagyunk, egyre több korábbi tagállami hatáskört von magához, korlátozva a nemzeti szuverenitást, miközben a nyilvánvaló cél a nemzeti szuverenitás teljes megszüntetése.
• Kétségbe vonják a saját életük feletti döntés jogát…
Tisztában kell lennünk azzal, hogy
gondolkodásunkat csak akkor tudjuk egészséges módon karban tartani, ha értéktermelő tőke van mögöttünk,
amely valóban a mi kétkezi munkánkon alapszik, illetve az hozza létre. Rendkívül fontos, hogy képesek legyünk bizonyos fokú önellátásra. A gazdasági életünket meghatározó szolgáltatások és az ipar területén ma még nem vagyunk képesek erre, csak a magyar mezőgazdaságban. Szerencsére azt látjuk, hogy a mezőgazdaságban egyre inkább elterjednek a különböző – többnyire családi – vállalkozások, amelyek visszatérnek a hagyományokhoz, és a megtermelt értékeket közvetlenül juttatják el a fogyasztókhoz. Az önellátás szintjén biztosítható az egyes családok jövője.
• Az önfenntartó szemlélet történelmileg alátámasztható?
Trianon a példa arra, hogy a semmiből talpra lehet állni. Amikor elvették nyersanyagkincseink kilencven százalékát, elvették a beruházásainkat, az egyetemeinket, kulturális intézményeink jelentős részét elcsatolták, ebben a helyzetben is volt jövő. Horthy Miklós kormányzó megtalálta azokat az embereket, akik képesek voltak
az országot, a népet felemelni; a közösségbe vetett hitet, a közösség erejét, a társadalom szolgálatát középpontba állítani.
A klebelsbergi iskola- és kultúrpolitika lényege az, hogy a fejekben kell rendet tenni. Ha a fejekben rend van, akkor nem lehet manipulálni az embereket.
Mikor lesz a fejekben rend? Ha minél több kulturálisan képzett emberrel találkozunk a társadalmi élet minden területén. Fontos tehát a képzettség és a közösség összefogása; hogy tudjuk, mit jelent magyarnak lenni – mint ahogyan más nemzetek is nemzeti tudattal rendelkeznek –, és tudjuk, hogy Magyarország a magyaroké. Ebben a szellemben kell élnünk és cselekednünk.
Nyitókép: államvédelmis sorkatonák eskütétele a Budapesti Államrendőrség laktanyájában (Fortepan, adományozó: Magyar Rendőr)
