◼Egerben az ünnepi könyvhéten dedikálta Fodor Réka missziós orvos Afréka és Afréka 2. című, férjével közösen írt könyveit, melyekben ugandai és nigériai élményeit osztja meg az olvasókkal. A két könyvet nemcsak kilométerek és évek választják el, hanem egy hosszú lelki utazás is.

Tizenkét évesen olvastam Albert Schweitzer Orvos az őserdőben című könyvét, és akkor már biztos voltam benne, hogy missziós orvos leszek. Valójában azt sem tudtam, hogy mi az. Fehér köpeny, kicsi fekete gyerekek meg zsiráfok és elefántok a szavannán – hát ennek nem sok köze volt a valósághoz. Később úgy alakult az életem, hogy Svédországban kaptam volna állást, amikor megláttam a Facebookon, hogy Ugandába missziós orvost keresnek . Erről szól az első kötet.

Azért vágtunk bele a könyvkiadásba, mert egy könyv ára egy maláriás beteg gyógyulását jelentette. Amikor hazajöttem, kerestem a módját, hogyan mehetnék vissza Afrikába. Kiszámoltam, hogy ha minden jól megy, a könyvek eladásából nyolcvankét év alatt össze is jönne egy ilyen misszió költsége. Itt nemcsak egy emberről van szó. Ehhez kell húsz-harminc ember, mert ha én tizenkét órát dolgozom, akkor kell valaki, aki főz rám, hogy ne legyek kolerás, egy másvalaki, aki vigyáz rám, hogy ne raboljanak el az utcasarkon… Ezért hoztuk létre a férjemmel az Afréka Alapítványt, mert rájöttem, hogy támogatás nélkül nem megy.

Az első utamat inkább expedíciónak nevezném, mert, bár már akkor is vallásos voltam, mégsem Jézus állt a középpontban. Emiatt volt is hiányérzetem. Aztán összebarátkoztam az idegsebész Csókay Andrással, akiről kiderült, hogy már háromszor volt misszióban egy nigériai katolikus kórházban. Megkérdeztem, nincs-e ott szükség belgyógyászra. Azóta az Afréka Alapítvány tizenhat orvosmissziót szervezett. Ebből én kilencszer voltam már kint.

Nemcsak gyógyítani járunk oda, hanem a hitért is. Persze viszünk pénzt meg gyógyszert, de
a végén mi leszünk gazdagabbak. Elképesztő, ami ott van – egy-egy misén ötezer ember.

◼Onitsha többmilliós város. Úgy nem nehéz.

Igen, de csak a székesegyházban tizenegy mise van vasárnaponként. Emellett az egyházmegyének van száznyolcvanöt plébániája és ötszáztizenhárom papja. Nemrégiben elraboltak négyet. Váltságdíj ellenében szabadon engedték, de előfordul, hogy megölik őket. És gondoljunk csak arra, ami most pünkösdkor Owóban történt. Ötven embert mészároltak le a püspöki misén, és ki tudja, hányan vannak még esetleg a romok alatt.

◼Ez messze van attól a várostól, ahol dolgozol?

Százötven kilométerre. Most már nem mondhatjuk, hogy a keresztényüldözés csak Észak-Nigériában zajlik. Valami megváltozott. Eddig a keresztények, főleg a papok elleni támadás megélhetési bűnözés volt. Ennél a mostani támadásnál azonban senkit nem raboltak el. Ami viszont a legszebb dolog, kiderült, mennyire összetartanak az ottani keresztények. A mi érsekünk rögtön elkülönített ötven kórházi ágyat a támadás áldozatainak.

◼Beszéljünk most az egri látogatásodról!

A mostani előadásom is adománygyűjtésről szól. Az ilyen alkalmakkor szedem össze azt a pénzt, amiből ott ingyen tudunk gyógyítani. Egy-egy misszió tíz-húszmillió forintba kerül. Nigériában nincs társadalombiztosítás, a kétszázmillió, de lehet, hogy kétszázötvenmillió embernek a hatvan százaléka még csak nem is álmodhat arról, hogy eljusson orvoshoz.

A gyermekhalandóság rendkívül magas. Ők nem gondolják úgy, hogy alanyi jogon jár nekik a nyolcvan-
éves életkor. A kórházunkban van kétszázhetven ágy. Az ottani viszonyok között ez elképesztő. Ha mi kint vagyunk, akkor megvan az esélyük, hogy ne haljanak bele olyan betegségbe, amiből meg lehet gyógyulni.

◼A könyv megvásárlásával hozzájárulhatunk egy ember felépüléséhez. Nyilván sok kicsi sokra megy, azt is meg kell becsülni, de nemrégiben olyan adományozó állt melléd, aki egy egész kórházzal járult hozzá a gyógyító munkához.

Hatvan kilométerre van Onitshától Ifite-Ogwari. Az érsek alkancellárja, Basil atya ebből a faluból származik. Falu!? Nyolcszázezren lakják. Ott még katasztrofálisabb a helyzet. Ez akkor derült ki számomra, amikor a Covid miatt hat hónapra Nigériában ragadtam. Az emberek nem tudtak vásárolni, mert kijárási tilalom volt, bezártak a piacok is, éhínség tört ki. Basil atya azt javasolta, hogy mivel feléjük vannak rizsföldek, vegyünk rizst az éhezőknek. Vettünk is négyezer zsákkal. Útközben elmondta, hogy náluk semmiféle egészségügyi létesítmény nincs, pedig már húsz éve megvettek egy telket, és imádkoznak, hogy egy kórházat építhessenek rá.

Egyszer csak jelzi a telefonom, hogy adomány érkezett az alapítvány bankszámlájára. Nézegettem az sms-t, hány nulla ez? Annyira sok pénz volt, hogy rögtön mondtam Basil atyának, ezt ne rizsre költsük, hanem hozzunk létre valami kórházszerűséget. A cégről még sosem hallottam. Amikor hazajöttem, kinyomoztam, ki küldte a pénzt, így rögtön lett arca és neve az adománynak. Rózsa Lászlónak hívják. Összebarátkoztunk, elmondtam neki a terveinket, erre adott még egyszer ugyanannyit. Ennek köszönhetően felépült a… hát, kórháznak nem nevezném, de van már röntgen, ultrahang, egy labor és tíz ágy.

◼Ha ilyen támogatóid vannak, akkor már nem is kéne könyvet árulnod.

Cseppekből áll a tenger. Képzeld el, ha minden csepp azt mondaná, hogy ennek nincs értelme, akkor eltűnne a tenger. Abban az évben százötvenmillió forint adomány jött össze, pont azért, mert az emberek nem így gondolkodtak. Kísértés, amikor afféle gondolatok jutnak eszünkbe, hogy olyan nagy a baj, hogy azon az én adományom már nem segít. A Covid alatt eljutottam arra a pontra, hogy összetörtem. Úgy éreztem, semmi értelme annak, amit csinálok. Bármennyi pénz van, az is semmi. De a semmi és a pici között van az, ami erőt ad, hogy reggel felkelj és végigcsináld azt a napot.

◼Az orosz–ukrán háború érintette valamennyire a kinti munkádat?

A háború kitörése óta nagyon lecsökkentek az adományok. Ez tragédia. Ez az egyik, ami minket érint, a másik az egész országot.

Nigéria olajnagyhatalom lenne, de vissza kell vásárolni a saját olaját, mert nincsen kőolaj-finomítója. Ezért a dízel ára két hónap alatt a duplájára emelkedett.

A kórházban az termeli az áramot, az működteti a CT-t, az hűti az inzulint, de már csak sürgős esetekben indítják be az aggregátort. A rizs jelenleg többe kerül, mint idehaza, abban az országban, ahol egy képzett ápolónő fizetése húszezer forint.

A Hungary Helps segítségével nővérképző épül. (A nővérképző egyik növendéke, Jane az Afréka Alapítványnak köszönhetően az idén kezdi meg tanulmányait a Pécsi Egyetem Egészségtudományi Karán.) Hat hónap alatt az építőanyagok ára is a kétszeresére emelkedett. Ugyanez vonatkozik az élelmiszerre, és ez most a legnagyobb probléma.

Ne úgy képzeld el, hogy csontsovány emberek éhen halnak az utcasarkon, de el kell dönteniük, hogy tanul-e a gyerek vagy esznek, mert tandíjra már nem marad pénzük. Ezért milliók esnek ki az oktatásból, pedig ez lenne az egyetlen kiút a nyomorból.

◼Schweitzert említetted a beszélgetés elején. Őt a Nagy Fehér Orvosnak hívták a bennszülöttek. Neked van valami ragadványneved?

Rengeteg nevem van. Az elsőt Izuna atya, a kórház igazgatója adta. Ő úgy nevezett, hogy Ngozi, ami igbo nyelven áldást jelent. Amikor kint ragadtam, megkoronáztak, így Adadioramma lettem. A név körülbelül annyit tesz: az Isten lánya. Ha lefordítom, olyan neveim is vannak, mint Sastojás, amire vigyázni kell, hogy össze ne törjön, vagy az Ember, aki messziről jött, de sokat segít.◼

A szerző újságíró