Szerző:

Miért félek, ha van bérletem?

Akadnak a világon nagyvárosok, melyeknek megvannak a maguk filmes krónikásai. New Yorknak kapásból több is van, Woody Allentől kezdve Spike Lee-n át egészen Martin Scorseséig, Los Angelesről kevesen mesélnek jobban Michael Mann-nál, Almodóvar nagy szerelme Madrid, Wong Kar-Wai pedig Hongkong kiváló krónikása.

Fontos a kiválóság

A Young Academy of Europe (YAE) alulról szerveződő, összeurópai kezdeményezés, amely 2012-es megalakulásakor főleg az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatának fiatal nyerteseiből állt. A 12 tagú elnökség tagjai közé 2020-ban választották be dr. Solymosi Katalint, aki a hazai Fiatal Kutatók Akadémiájának is vezetőségi tagja. Az ELTE Növényszervezettani Tanszékének adjunktusa az oktatás és a kutatás mellett a fiatal magyar kutatók érdekképviseletét is vállalta a hazai és a nemzetközi tudománypolitikában.

A magyar történelem a pszichében

A magyar történelem traumái folytán a magyar politikai elit alapértékekben nem tud közös nevezőre jutni. A helyzet lélektani vizsgálatáról és kezelésének lehetőségéről szóló könyvet mutatja be a történész.

Tizenegy tányér

Ha valaki letért volna a Futoki útról, majd elhalad a Bohn család által építtetett, dísztéglával burkolt templomocska mellett, s a jó harminc fokban marad még a lendületéből néhány száz méternyi gyaloglásra, eljutott volna Géza, az éppen házasodni készülő Géza házához.

Volt egyszer egy városvédő…

Nem sokkal 79. születésnapja után elhunyt Ráday Mihály – adta hírül 2021. július 17-én a család.
A Kossuth-díjas operatőr, rendező, műemlékvédelmi író, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke nemrégiben vehette át a Budapest díszpolgára címet.

Őrzött árnyékok

A XX. századi magyar képzőművészet egyik megkérdőjelezhetetlen elismertségű alkotója Egry József. Életműve, egyéni hangulatú festészete rendíthetetlen kősziklaként emelkedik ki abból a századból, amelynek első felét élte csak végig, s amely végül nem hagyta őt elfeledni vagy a provinciális kismesterek közé sorolni.

Magyar világpremierek Cannes-ban

A hagyományok szerint a cannes-i filmfesztiválon a siker mércéje, ha a közönség állva tapsol vetítés után. Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotásának világpremierjén már a záró főcím alatt zúgott az utóbb szűnni nem akaró ünneplés.

Művészbarátok Tihanyban

A napokban nyílik meg a látogatók előtt a Tihanyi Alkotók Háza. A többfunkciós intézmény átadására készül el a félszigeten alkotó XX. századi művészeket bemutató kiállítás. A házról és a tárlat különlegességeiről beszélgettünk Kodolányi Judit kurátorral.

A tizenkét hónapos szezon a cél

Sokféle funkciót tölthet be az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat. Veszprém és a Balaton térsége számára a legfontosabb, hogy összetartó és  egységes régióvá szerveződjön. Beszélgetés Navracsics Tiborral, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kormánybiztosával.

A motívumkereső

Keserü Ilona a hatvanas évek elején induló, mára már a „nagy generációként” emlegetett képzőművészek egyik kiváló alkotója, akik megkíséreltek kitörni a szocialista művészetpolitika álmos, unalmas, korszerűtlen közegéből.

Megjelent az Országút 40. száma

Legújabb számunkban a Balatont lengyel szemmel láthatjuk, olvashatunk többek között a székesfehérvári királysírokban nyugvó uralkodóink legmodernebb genetikai módszerekkel történő azonosítási kísérletéről, s Irán és Izrael kapcsolatának meglepő fordulatairól.

Megbújt a betonmonstrum mögött

A reformkori várost, a belváros elegáns palotáit, a dús lombú kertekben megbúvó nyaralókat szinte félkörben ölelik a mai városnegyedek. A kört
a Balaton zárja le. Füreden hűségesen védik a múltat, amely így harmonikusan él együtt a jelennel.