Mujić Büszkeség és balítélet koreográfiája kitűnő kritikákat kapott, már a zágrábi premieren nagy sikert aratott. Rengeteg Jane Austen-rajongó nézte meg a rendhagyó produkciót, amelyben Pálinkó Kornél William Collinst alakítja. Charles Bingley-t Rauscher Bálint kelti életre, ő egyébként a táncverzió dramaturgja, és részt vett a zenei válogatásban is.
Hogyan lesz két magyar diplomás balettművész a legnagyobb horvát társulat vezető táncosa?
Más-más utat jártak be, de abban egyetértenek, hogy kiváló, sokszínű repertoárral bíró, családias társulatra találtak.
Ráadásul a tengerpartra nemcsak a vendégszereplések miatt látogatnak el gyakorta, hanem időnként egy-egy délutáni séta kedvéért is.
Rauscher Bálint, amint végzett a Táncművészeti Főiskolán, elindult világot látni, vágyott ugyanis arra, hogy ne csak az itthoni szűk körrel dolgozzon, hanem megismerje más társulatok munkáját is. Egy idősebb magyar balettművész ajánlotta a Belgrádi Balettet. Sikerrel szerepelt a próbatáncon, s örömmel kezdett el dolgozni az együttessel. „Az ember kezdő táncosként nem akar folyton a rúd alatt ücsörögni” – mondja, de nem is lehetett panasza, bedobták a mély vízbe, klasszikus darabokban és modern művekben egyaránt kipróbálhatta magát. Ráadásul ott találkozott azzal a koreográfussal, aki később a Horvát Nemzeti Színház Rijeka Balettegyüttesének a vezetője lett, így három belgrádi esztendő után már egy horvát együttesben találta magát.
Kisebb társulat fogadott, de nagyon érdekes volt számomra ez a váltás – meséli Rauscher Bálint –, izgalmas műhelymunkába csöppentem és nagyszerű szerepeket kaptam, olyan koreográfusokkal ismerkedtem meg, akikkel azóta is dolgozom. Gyönyörű előadásokban vehettem részt, olyan kortárs művekben, neoklasszikus darabokban, amelyekre a mai napig büszke vagyok. Ott ébredtem rá, hogy melyik az a stílus, amelyben igazán jó vagyok. Rengeteget tanultam, s amikor két évvel később az igazgató távozott, én is tudtam váltani. Sokszor néztem meg a zágrábi balett előadásait, s engem is látott több produkcióban a társulat vezetője, így szerződést ajánlott. Nagyon örültem annak, hogy ebben az igazán nemzetközi együttesben egy másik magyar táncos is akadt, Kornél, aki annak idején osztálytársam volt a Táncművészeti Főiskolán. Bár az élet elszakított minket, most ismét ugyanannak a társulatnak a tagjai vagyunk, szinte minden produkcióban együtt szerepelünk, s olyan szoros a barátságunk, hogy még az esküvői tanúja is én voltam. Arról nem is beszélve, hogy milyen komoly múltja van Zágrábban a balettnak, milyen szép a színházépületünk, amelyet annak idején még Ferenc József nyitott meg.
De a legjobban azt élvezem az itt töltött, immár hat évben, hogy a klasszikus művek mellett jut idő és energia a rendhagyó koreográfiákra is. Rengeteg a kreatív munka, ami ritka a mai világban.
A darabok döntő többsége nem átvett alkotás, hanem a nulláról felépülő előadás. Készült már Sisi életéről táncmű, ahogy a Bovárynéból is, és kiváló alkotók érkeznek, hiszen a párizsi balett után nálunk tanította be a művét a világhírű koreográfus, Ohad Naharin, mindig nagy álmom volt, hogy egyszer vele dolgozzam. Sok a friss ötlet, nem csak a táncnak tapsolhatnak, és erre vevő is a publikum.
Szívesen idézi vissza Pálinkó Kornél az évekkel ezelőtti, dubrovniki Hattyúk tava-előadást, a tengerparti miliőt. Több mint nyolc esztendeje szerződött a társulathoz, a Magyar Nemzeti Balettből érkezett.
Friss diplomásként azonnal szerződést kínált az Operaház, másfél évet töltöttem a Nemzeti Balettben – mondja Pálinkó Kornél –, de túl nagy volt nekem az a társulat. Skatulyába kerültem, s motoszkált bennem, hogy jó volna kipróbálni magam külföldön, megtapasztalni, milyen másutt az élet – meséli. – A főiskolai vizsgakoncertünket Leo Mujić koreografálta. Amikor felkért, hogy segítsem őt egy általa színre vitt előadásban, elpanaszoltam neki, hogy nincs más feladatom, mint szerepeket tanulni, nem érzem igazán jól magam, már azon is elgondolkoztam, abbahagyom a táncot. Azt már nem – mondta azonnal, s hívott, tartsak vele Zágrábba, szervez nekem egy próbatáncot az ottani társulatnál. Amikor felvettek, azt gondoltam, kiváló ugródeszkát jelent majd számomra az együttes. Közvetlenül végzés után jártam ugyanis Monte-Carlóban, a balettigazgató fantáziát látott bennem, de azt mondta, még túl iskolás a mozgásom, menjek vissza két év múlva. Ez volt a tervem, azonban a zágrábi együttes hamar az otthonommá vált, nagyszerű feladatokat kaptam, s rám talált a szerelem az egyik balerina, Lucija Radić személyében, aki azóta a feleségem. Egyszóval itt ragadtam. Pedig még azt is terveztem, hogy a holland NDT (Nederlands Dans Theatre) kortárs táncegyüttesnél is próbálkozom, de végül arról is lemondtam, nagyon jól érzem magam Zágrábban. Annak is örültem, hogy ebben a japán, ausztrál, spanyol, portugál, román és olasz táncost is felvonultató együttesben most már Bálinttal ketten vagyunk magyarok.
Szeretem ezt a családias hangulatú társulatot, ahol sok szereplehetőségem van.
A klasszikus művek mellett egyre több modern és neoklasszikus alkotás került repertoárra, s mindegyikben kipróbálhattam magam, mindet egyformán szeretem. Olyan darabokban táncolhattam, mint a Giselle, A bajadér, A diótörő, s az Alice Csodaországban balettváltozatában Tojás Tóbiás lehettem, főszerepet kaptam a Metropolisban, s a Pán Péterben magát a címszereplőt alakítottam. Persze van, ami hiányzik, szívesen táncolnék nagyon a Seregi-balettekben…
Viszont akad sok új, érdekes darab, mint például a Veszedelmes viszonyok. S bár a szüleim gyakran kérdezgetik, nem akarok-e hazatérni, úgy érzem, megtaláltam a társulatomat.
Pálinkó Kornél a mai napig nagy hasznát veszi mindannak, amit egykor a Táncművészeti Főiskolán tanult, világszínvonalúnak tartja a képzést, most épp az öccse az azóta egyetemmé lett intézmény diákja. Zágrábban pedig egyre nagyobb a rajongótábora, a színházi törzsközönségből egyre többen ismerik fel, számos interjút adott már horvát feleségével, televíziós műsort is forgattak a táncospárról. Ennek ellenére mindketten gondolnak a jövőre is. Kornél egyre jobban beszél horvátul, és angolul is jól tud, hiszen nemsokára végez a zágrábi egyetem mesterképzőjén, ahol az emberi erőforrás szak hallgatója, felesége pedig kommunikációs menedzsmentet tanul.
Nagyon fárasztó az egyetem a balett mellett – teszi még hozzá Pálinkó –, de a mi generációnknak szüksége van a B tervre is, hiszen nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Az azonban biztos, hogy amíg a testem bírja, addig szeretnék táncolni.
Nyitókép: Középen Pálinkó Kornél Fotó: Tutek-Hajnal Fanni/A táncos archívumából
