TóSzaxofon, cimbalom és nagybőgő alkotja trióját, s október végén a BMC-ben muzsikálnak. Nyilatkozta korábban, hogy azért választotta ezt a rendhagyó felállást, mert az egyik kompozíciójához ezeket a hangszereket álmodta meg…

Termékeny zeneszerző vagyok, rengeteg dallam bukkan fel a fejemben, s ilyenkor mindig azt figyelem, mi is az üzenete, a története a zenének. Keresem azokat az eszközöket, melyekkel a lehető legjobban meg tudom őrizni a bennem felsejlő emlékeket, azt a hangulatot, amelyet a dallam első felütése áraszt. A komponálás kezdetén nemcsak a hangszereket hallom, hanem azt is, hogy kik szólaltatják meg az adott instrumentumokat. Így van ez a Tóth Viktor Arura Trióval is, amelyet Lukács Miklóssal és Orbán Györggyel 2013-ban hívtam életre.

Sok olyan darabom van, amelyet kifejezetten egy-egy előadónak komponáltam, akit nem helyettesítünk, ha nem ér rá, inkább nem tartunk koncertet.

A zenekarommal, a Skylark Metropolitannel közösen érleljük, munkáljuk ki a hangzást. Az érdekel a legjobban, hogy minél nagyobb mélységekig jussunk.

Említette azt is, hogy nemcsak a rendhagyó zenei felállásokat, hanem a felfedezéseket is szereti, a muzsikustársak inspirációját. Mennyire működik ez az összeszokott együttesben?

Mindig azt kérem, hogy lepjenek meg, fontos, hogy ne rutinból játsszunk. A darabokat is oly módon írtam meg, hogy sok legyen bennük a nyitott rész, meglegyen az interpretáció szabadsága. Épp azért kellenek a nagyszerű zenészek, mert velük közösen tudunk szabadon szárnyalni. Az igazi zenélés ott kezdődik, amikor nem tudod, hogy mi jön a következő pillanatban, engem csak ez a fajta zene érdekel! Úgy vélem, ez az, ami a közönségnek is izgalmas. A publikum nem tudja, hogy mi fog történni,

s így az ember „belekergeti” magát abba, hogy ott és akkor szülessen meg a zene, ami speciális energiákat szabadít fel.

Egyébként is kíváncsi zenész vagyok, akit nemcsak a muzsika, hanem sok más művészeti ág is érdekel. Számomra kétfajta dolog létezik: amibe őrülten szerelmes vagyok, s kutatom a mélyét, magasát, és az, amivel egyáltalán nem foglalkozom.

Tóth Viktor Indiában 
Képforrás: A művész archívumából, engedélyével

 

Nemcsak komponál, játszik, hanem beszél is a zenéről, sikeres ismeretterjesztő sorozata a Könnyen érthető jazz.

Az én életemben nincs eltervezettség, sokéves koncepció. Egyszer megkérdezte tőlem valaki, hol látom magam húsz esztendő múlva. Azt válaszoltam, fogalmam sincs, csak azt remélem, hogy nemesebbé válok… Sosem gondoltam magam tanártípusnak, nem képzeltem, hogy ismeretterjesztő leszek és beszélni fogok az emberekhez. Egy ponton azonban azt éreztem, hogy ez a következő lépés, amit meg kell tennem, mert szükség van arra, hogy az emberek többet értsenek a zenéből.

A jazznél nincsenek kapaszkodók, se dallam, se ritmus – gondolják sokan. Pedig nem így van.

Magam is megdöbbentem, hogy a másfél órás est, amikor YouTube-diszkószerűen végigmegyünk a kiemelkedő darabokon, a jazz jelentős elemein, a kommunikáció szabályszerűségein, a lelki tölteten, a történelmi háttéren, mekkora tetszést arat. Igyekszem e téren is egyre erősebbé válni, mert az emberek ki vannak éhezve arra, hogy közeledni tudjanak a kultúrához, a művészethez, s talán a magam lendületével, szenvedélyével is közelebb viszem őket mindehhez.

Mi a helyzet a tanítással?

Húsz éven keresztül próbáltam magam megóvni attól, hogy tanítani kezdjek, meg akartam őrizni a zenei szabadságomat, azt, hogy zeneszerző, gyakorló, tanuló ember maradjak. Felkértek azonban arra, hogy jazztáborokban, Sepsiszentgyörgyön tanítsak. Az utóbbi években már magánnövendékeket is fogadtam, mert azt érzem, e téren is energiát kell cserélni a fiatalokkal. Fontos a gondolatébresztés, hiszen magam is megtapasztaltam, hogy egyetlen hanggal, szóval más emberré válik valaki. Látok emellett törést is, az iskolarendszerben temérdek információ vész el arról, amiről a zene lényege szól… Ugyanis sokkal több a zene puszta hangoknál. Mindig mondogatom is a növendékeimnek, hogy ne szaxofonozzanak, hanem zenéljenek! Álmodni kell a hangszerünkkel, csatlakozva egy magasabb energiatérhez.

Altszaxofonjával
Fotó: Kleb Attila/Tóth Viktor archívumából, engedélyével 

 

 

Át lehet mindezt adni a fiataloknak?

Látok némi lelki eróziót, ugyanakkor érzem, hogy az emberek szomjúhozzák a szépet. A koncertjeimen is tapasztalom, hogy fontosnak érzik a lelki tartalmakat. A tanítványoknál pedig azt veszem észre, hogy örülnek, ha valaki olyanokat mond nekik: Most fújj el egy halványkéket! Játssz el olyan illatot, amit eső után, a réten érzel! Most úgy fújj, mintha kitörne az Etna! S azt tapasztalom, hogy mindez működik, jobban, mintha azt kérném, játssza el a d-melodikus moll skálát. Élvezem a tanítást, boldoggá tesz, hogy elindíthatok egy-egy tehetséges lelket a saját útján, hogy segíthetem abban, hogy közelebb kerüljön az álmaihoz.

Ön is egyetlen koncert miatt választotta az építészet helyett a jazzt…

Így hatott rám Molnár Ákos szaxofonos játéka. Hamid Drake a másik nagy mesterem, aki egyetlen dobütésével megváltoztatta Tóth Viktor létezését… Azért tanítok, azért merek beszélni mélyebb, érzékenyebb dolgokról, mert tudom, hogy egyetlen pillanat alatt át tudunk változni, és sokkal nemesebb valóságot követni, mint korábban. Az emberi létezés a változásról szól. Nem baj, ha nem vagy rosszul tudtam valamit, mert mindezt megváltoztathatom most, és ez csodálatos. A családomban senki nem volt zenész, ráadásul egy kisvárosban éltünk, ahol kevés jó muzsikust lehetett hallani.

Nem tudtam semmit sem a jazzről, építészetet akartam tanulni mindaddig, míg a szekszárdi művelődési központban meg nem hallottam azt a szaxofonhangot, amit Molnár Ákos játszott. A nézőtéren ülve azt éreztem: ez csodálatos, s nem létezik más, nekem is ezt kell csinálnom.

S ez így van már több mint három évtizede. Mindig akad valami újdonság, hiszen október első felében például a Skylark Metropolitannal, amelynek magja a tercettem Orbán Györggyel, Hodek Dáviddal és Cseh Péterrel, Kínában és Dél-Koreában vendégszerepelünk. Nagy öröm, hogy a jazzfesztiválon magyar napot rendeznek, több itthoni zenekarral. Emellett albumok is születnek, a fiók tele kompozíciókkal, s mindig a lehetőségek hozzák, hogy milyen zenéket, mely formációkkal veszünk fel. Februárban jártam Indiában, ami nagyon megérintett. A Szent Város, a Gangesz, az ötezer éves kövek, melyek a szerzetesek mantráiról mesélnek… Számos kompozíció született a fejemben, lehet, hogy ebből készül
a következő lemez.

Ha nem tudja is magát két évtized múlva elképzelni, visszatekintve mit lát?

Kevesen mondhatják el magukról, hogy szabadok, hogy azt játszanak és azzal, akivel szeretnének. Rengeteget dolgoztam azért, hogy más utat járjak, mint egy big band muzsikusa vagy egy zeneipari szakember. Van egy erdélyi kis házam és egy alföldi tanyám, kell az érintetlen természet ahhoz a lelki békéhez, ami a szaxofonozáshoz, a komponáláshoz szükséges. Egyszer egy újságíró megjegyezte, hogy nekem csodák történnek az életemben. Rájöttem, igaza van, tényleg áldottnak érezhetem magam! Vannak dolgok, amelyek könnyen sikerülnek, és nem volt még olyan koncertem, ahol a közönség ne reagált volna jól. De rám is igaz, bármit csinálok, sosem spórolok az energiával. Sohasem az eredményt nézem, hanem mindent beleadok, ezerszázalékosan. S mivel akusztikus ember vagyok, termet rezegtetek be, az emberek ruháját, csontját, lelkét, továbbítva a zenében rejlő üzenetet…

 

Nyitókép: A színpad hátterében Tóth Viktor szaxofonozik
Képforrás: A művész archívumából, engedélyével