Magyarországon a múlt század húszas és harmincas éveiben a két uralkodó építészeti irányzat, a tovább élő historizmus és a Bauhaus mellett volt egy markáns és kevésbé jegyzett, méltatlanul alábecsült harmadik, elsősorban az Alföldön, főként Debrecenben, Szegeden és Hódmezővásárhelyen gyökeret eresztett stílus, amelynek legfeltűnőbb ismertetőjele a téglahasználat volt. A hazai klinkertégla-építészet inspirációja és párhuzama elsősorban Skandináviában és Észak-Németországban fedezhető fel.
Nemcsak azért érdekes ez, mert fontos építészeti alkotások születtek a téglaépítészet jegyében, hanem azért is, mert az anyag tartós, tehát a fenntarthatóság szempontjából jövője van. Ráadásul a klinkertéglák az anyag tulajdonságai révén egyszerűségükben is mozgalmas, színes, eleven homlokzatokat teremtenek. Így a külső falakat egyáltalán nem, vagy csak nagyon takarékosan érdemes díszíteni. Ily módon az épületek vizualitásukban a hagyományos és a kortárs igényeknek, ízlésnek egyaránt megfelelnek.
A két világháború közötti alföldi városépítészet meghatározó alakja volt Borsos József, aki 1903-ban szülővárosa, Hódmezővásárhely főmérnöke lett. Itt épültek fel első jelentős alkotásai, a tabáni és a susáni református templom. Utóbbi jól érzékelteti Borsos protestáns templomi térkoncepcióját. Ugyanis míg a katolikus templomok többnyire hosszhajósak, a protestantizmus az igehirdetés központi szerepét hangsúlyozva, a szószék köré szervezi a belső teret. Borsos József ezt szellemesen variálta. Átlósan helyezte el a szószéket, középen az úrasztalát és a túloldalon az orgonát, amely elé a sarokra tette a tornyot, a bejárattal együtt. Jóval később, 1941-ben tervezte a szegedi Honvéd téri református templomot, amelynek csúcsszöges formájú telkét zseniálisan használta ki ötszögű alaprajz kialakítására, ismét az igehirdetésre összpontosítva. A templom részletei, köztük a hegyesszög záródású ablakok az expresszionizmusra utaltak. Borsos klinkertégla burkolatú temploma elegáns főhajtás Rerrich Béla műve, a Dóm tér előtt.
1923-tól tizenkét éven át vezette Borsos József Debrecen műszaki ügyosztályát, de már 1910-től a cívisvárosban élt, számos lakó- és üzletházat tervezett. Neki köszönhető a város nagyvonalú fejlesztési terve, benne a Nagyerdő rendezése és kapcsolódása a városmaghoz, az egyetem és a sportlétesítmények elhelyezése. 1930-ban kultuszminisztériumi támogatással tanulmányútra ment Észak-Németországba, Svédországba, Finnországba, Norvégiába és Dániába. Ahogy önéletrajzában leírta, az országok „fő és nagyobb városaiban a téglából épült köz- és magánépületek mellett a városházakat, köztemetőket és krematóriumokat” nézte meg. Így nem meglepő, hogy a Borsos által tervezett debreceni krematórium érzékelhető párhuzamokat és tetten érhető különbségeket mutat Fritz Schumacher hamburgi építésügyi főigazgató krematóriumával, amely a hamburgi Ohlsdorf temetőben található. Mindkét épületet 1932-ben fejezték be. De míg Schumacher alkotása nagyvonalúságában is rendkívül szigorú, elegáns komorsággal érzékelti a színhelyből és a funkcióból következő súlyos gondolatokat, addig Borsos részletgazdagságával, lazább, ívekkel oldott formáival mintha az élet felé nyitott volna.
Más hasonlatosságot is találhatunk a két építész munkáságában, így a debreceni Nagyerdő és a hamburgi Stadtpark kialakítása között. Borsos részt vett az eredeti nagyerdei stadion tervezésében, Schumacher a hamburgi Stadtparkban ma planetáriumként működő víztornyot és rendezvényközpontot épített, utóbbi a második világháború idején megsemmisült. Nincs egyértelmű információ arról, vajon Borsos és Schumacher valaha találkozott-e, de tény, hogy Borsos többször hivatkozott Fritz Högerre, aki szabadfoglalkozású építészként Schumacher munkatársa volt. Höger emblematikus klinkertégla burkolatú irodaházának, a hamburgi Chilehausnak a fotója Borsos hagyatékában megtalálható.
Borsos szorgalmazta a debreceni klinkertéglagyár létesítését is. Az ott készült téglákból épült a szegedi Dóm tér, Rerrich Béla nagyszabású alkotása. A Dóm tér kialakításában „városfejlesztő” szerepet játszott Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter. Ugyanis 1928 őszén, amikor a Fogadalmi templom már felépült, Klebelsberg javasolta, zárja le három oldalról egységes hangulatú, árkádos épületsor a teret, amely, mint Rerrich feljegyezte, „átriuma legyen a székesegyháznak”. Klebelsberg egyúttal helyet teremtett a Kolozsvárról Trianon után kényszerűen áttelepített egyetemnek éppúgy, mint a Temesvárról idekerült csanádi püspökségnek.
Rerrich Béla példaképeit valóban északról vette. Közülük is kiemelte a német építészt, Fritz Högert és a svéd Gunnar Asplundot. Hamburgban nemcsak a húszas-harmincas évek lakótelepei alkotnak csaknem zárt „klinkergyűrűt” a történelmi és eklektikus városrészek körül, hanem látható számos középület, középület-együttes is, amely szegedi asszociációkat kelt. Ilyen a Johanneum gimnázium U alakú udvarával, Fritz Schumacher alkotása, a Kontorhausviertel, az irodaháznegyed, benne Fritz Höger látványos művével, a főnézetében hajóorrot idéző Chilehaus épületével. A Sprinkenhof épülete viszont a budapesti Madách tér együttesére emlékeztet. Érdekes, hogy hasonló városfejlesztési helyzetben Hamburg a szinte amerikai stílusú cityformálás felé lépett, teljesen mellőzve a lakófunkciót. Budapest ebből a szempontból hagyományosabb, hiszen az együttesben bőven vannak lakások, és ezek ma hozzájárulnak a környék eleven életéhez.
De nemcsak a korabeli északnémet építészek műveire felelnek a magyar klinkertégla-megoldások. Rerrich – talán tudat alatt – felidézte a lübecki piacteret is, melynek középkori és reneszánsz árkádsorai szép történelmi párhuzamot mutatnak a szegedi Dóm térrel. Érdemes megemlíteni egy felekezeti és kulturális vonatkozást a Dóm tér építtetői és északnémet kortársaik között. Észak-Európa többségében protestáns, Hollandia helvét, Németország északi része ágostai hitvallású evangélikus (a két világháború között még az volt). Éppen ezért érdekes, hogy a szegedi Dóm tér létrehozói között ott találjuk a katolikus Csanádi Egyházmegyét, személy szerint Glattfelder Gyula megyés püspököt, aki, akárcsak Klebelsberg, nyitott szellemű, konzervatív entellektüel volt. Glattfeldernek szemlátomást nem okozott fejfájást, hogy bárki protestáns példaképekre asszociált volna a szegedi Dóm tér együttesénél. Talán ez a szellemi nyitottság a fő tanulsága Klebelsberg Kunó, Glattfelder Gyula és Rerrich Béla szegedi alkotásának.
