• Úgy tűnik, a fák ültetésének fontosságáról széles körű az egyetértés. Legyen az olyan civil kezdeményezés, mint a 10 millió Fa Alapítvány felhívása, vagy akár önkormányzati vagy magánakció.

Magam is ezt tapasztalom. A faültetés könnyen érthető és kommunikálható környezetvédelmi program, az emberek tapasztalják, hogy az árnyékban kellemesebb, mint a tűző napon, a fa mérsékli a zajt, felfogja a port, akadályozza a belátást a magánterületre, ráadásul szép is, és azt is tudjuk a tankönyvekből, hogy oxigént termel.

• Csupa jó tulajdonság…

Igen, ezért azonosulnak a faültetéssel az emberek, s a lelkiismeretüket is megnyugtathatják, hogy tettek a környezetért. Tudnunk kell azonban, hogy a faültetés lehet káros is.

• Az idegenhonos fajokra gondol?

Nem csupán azokra. Lehet, hogy vannak, akik számára meglepő, de

nem való mindenhová fa. Ilyenek például azok a háborítatlan vizes élőhelyek, tőzegek, lápok, ahonnan nem az ember távolította el a fákat,

hanem maguktól sem nőttek oda. Ilyen helyekre nem kell erőltetni a fát, mert az vagy úgyis kipusztul, vagy úgy átalakítja a környezetet, hogy az más természeti értékek rovására megy. Persze lakott környezetben, például utak mentén általában áldás a faültetés.

• A fák nagyobbik része azonban külterületi erdőkben található. Azt halljuk, hogy az erdeink területe is növekszik.

Sajnos a kelleténél és az ígértnél sokkal lassabban. Jelenleg Magyarország területének húsz-huszonegy százalékát borítják fák, ami évente mintegy ötezer hektárnyival növekszik. Ennek a többszörösére lenne szükség, ha tartani akarjuk a 2030-ra ígért huszonhét-huszonnyolc százaléknyi faborítottságot. Ráadásul botor módon hatalmas területeken vágják ki az erdőket, ami óriási károkat okoz.

• Arra hivatkoznak, hogy a fára szüksége van az embernek.

Ezzel egyetértek, ha az épületek bizonyos részeit, a bútorokat, a használati eszközöket készítjük fából, bár ezekben az esetekben sem pazarolhatunk. Ha ez így lenne, akkor az erdőkivágásokat a mostani töredékére lehetne zsugorítani.

A kivágott fák döntő része azonban valamelyik erőműben végzi, és energiát termelnek általuk. Persze energiára is szükség van, de nem ilyen áron. Ráadásul, ha nem kapnának állami támogatást az erőművek, veszteségesek is volnának.

A kivágott fák döntő része valamelyik erőműben végzi (a képek Kun Zoltán archívumából)

 

• Mekkora ez a támogatás?

Az utóbbi tíz évben átlagosan évente huszonhárommilliárd forintról beszélünk, miközben a tíz nemzeti parkunkra összesen évi húszmilliárd forint jut.

Állami támogatás nélkül az egyébként külföldi kézben lévő erőművek veszteségesek lennének.

Nem elég tehát, hogy az erdőirtások kárt okoznak a természetben, még fizetünk is érte. Az elégetett anyagok nagy része tűzifa, miközben a megtermelt energia az ország szükségletének mindössze három százalékát fedezi.

• Nem nehéz belátni, hogy rossz az irány, ám mégsem térünk le róla. Mi lehet ennek az oka?

Uniós vállalásunk szerint 2030-ig energiatermelésünk harminc százalékának megújulónak kell lennie. Ebbe sajnos beleszámít az elsődleges erdei biomassza is. Persze nem kötelező ilyen módon teljesíteni, a mód nem uniós előírás, lehetne több nap-, szél- vagy akár geotermikus energia is. Különösnek mondható, hogy ez esetben tehát

az Unió nem kötelező előírására hivatkoznak, miközben a Natura 2000 területek egy részének a kezelése nem felel meg az uniós előírásoknak.

Ezért is készül a szövetségünk arra, hogy erre felhívja az Unió figyelmét. A szabályok áthágása közé tartozik például egy-egy erdőrészlet teljes lecsupaszítása, vagyis a tarvágás, még ha nem annak nevezik is.

• Mekkora bevétel származik az erdők kitermeléséből?

Az erdőknek több mint a fele állami tulajdon, huszonkét erdészet kezelésében, közülük tizennyolc az Agrár-, három a Honvédelmi Minisztériumhoz, egy a Soproni Egyetemhez tartozik.

A fák kivágásából évente összesen hatmilliárd forintnyi adózott eredményt tudnak felmutatni,

ennyit fizetnek be a költségvetésbe, ami országos léptékben elenyésző összeg, ennél többet elszórtak már például a Fertő-tavi, egyébként szintén természetkárosító beruházási kísérletre.

• Hogyan viszonyul ez a hatmilliárd forint az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásához?

A számítások szerint annak egynyolcada. Miközben hétnyolcad részétől önként fosztjuk meg magunkat. Ilyen szolgáltatás például a turisztika, a vízvisszatartás, a levegőtisztítás, a klímaváltozás ütemének mérséklése, a szén-dioxid megkötése, a biológiai sokféleség fenntartása. Egyszeri elenyésző haszonért ezekről mondunk le.

Kun Zoltán: elenyésző haszonért lemondunk az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásairól

 

• A kivágott erdők pótlása kötelező.

Ezzel is több probléma adódik. Az erdőt csemetékkel pótolják, ezekből jó esetben is évtizedek múltán lesz olyan erdő, mint amelyet eltávolítottak. Ráadásul mindössze erdeink körülbelül tizennégy százalékában van háromnál több fafaj, nagyon sok esetben egyfajta fát ültetnek. A természet azonban nem ilyen.

A természetre a fajok együttélése a jellemző, ami rugalmassá teszi, és nem csak a kártevők, hanem a szél, de még a tűz is kevéssé árthat neki.

• A tűz is kevéssé árthat a sokféle fából álló erdőnek? Hiszen, ha ég az erdő, akkor abban, nem mindegy, milyen fa van?

Nem a fák fajtája miatt. A természetes erdő sűrűbb, jobban visszafogja a vizeket, tehát nagyobb a páratartalma, és a szél, ami a tűz terjedésében jelentős szerepet játszik, sem tudja úgy átjárni.

• Erdeink mekkora része természetes?

Ha ezen a teljes mértékben érintetlen erdőt értjük, akkor elenyésző, mindössze háromszázötvenöt hektár. Ha ideszámítjuk a száznegyvenhárom erdőrezervátumot, ahol nem folyik erdőművelés, hanem

hagyjuk a természetet a maga törvényei szerint élni,

akkor mintegy tizennégyezer hektár. Vagyis az erdeinknek még egy százaléka sem.

• Tudomásom szerint az Unió támogatja a leromlott élőhelyek helyreállítását.

Valóban, 2030-ig mintegy az ötödét kellene helyreállítani. Megjegyzem, a helyreállítás valamiféle cselekvésre utal, azonban itt inkább passzivitásra lenne szükség, vagyis arra, hogy az ember hagyja békén a természetet, hogy érvényesülhessenek a maga törvényszerűségei.

Az ember hagyja békén a természetet

 

A magára hagyás természetesen nem lehet teljes, hiszen az idegenhonos fák behurcolásával például már annyi kárt okoztunk, hogy ott szükség van a beavatkozásra. Hogy csak egy példát említsek, az Amerikából díszfaként behurcolt akác folyamatosan terjeszkedik, ma már erdeink egyötöde ebből a fából áll.

• Jó évtizede nagy viták folytak az akácról. Akik védték, a fájának sokoldalúságára és a virágának mézelő voltára hivatkoztak elsősorban.

Ezeket nem vitatom, azonban ez a fa olyan agresszíven terjeszkedik, ami a fajgazdagság rovására megy. Persze, hivatkoznak arra is, hogy ez fogta/fogja meg a homokot is az Alföldön. Ebben is van igazság, ám éppen

az a baj, hogy van olyan homok, amit meg kell fogni. A középkorban az Alföldet még sztyepperdős területek borították,

amelyhez az akkor még meglévő vizes élőhelyek is kapcsolódtak.

Az erdeink is akkor fognak természetesebbé válni, ha a vizes élőhelyeink is nagyobb mértékben érvényesülhetnek, mint manapság. Négyszázezer hektárnyi akácost lecserélni kilátástalannak tűnik. Csak akkor nyerhetjük meg ezt a csatát, ha az akácok maguktól fújnak visszavonulót. Ez pedig csak úgy fog bekövetkezni, csak akkor adják át a helyüket az őshonos fáknak, ha az Alföld vizenyősebb lesz. Ez a kettő kéz a kézben jár.

• Ez azt is jelenti, hogy minél inkább tért nyernek a természetes erdők, annál nagyobb lesz a táj vízmegtartó képessége.

Persze, hiszen

a csapadékvíz negyven százaléka helyben keletkezik, amiben az erdők szerepe meghatározó.

Magyarország vizes élőhelyeinek nyolcvannégy százalékát elveszítette, ami a második legrosszabb arány Európában. Ennek megváltoztatásán dolgozik a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége is, ám ez a munkánk eredménytelen lenne az erdeinknek a jelenleginél nagyobb mértékű természetessége nélkül. A természet egységet alkot, nekünk is egységben kell szemlélnünk és tennünk érte.

 

Nyitókép: Háborítatlan erdő a lengyelországi Białowieżai Nemzeti Parkban (forrás: Ralf Lotys (Sicherlich), CC BY 3.0, Wikimedia Commons)