Látszik-e kiút korunk ökológiai válságából, amelyet magunk okozunk a fogyasztói társadalom istenítésével? Egyebek között erről beszélgettünk Zlinszky János biológussal, környezetpolitikai szakértővel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tudományos főtanácsadójával.

Negyvenezer kilométer. Bármilyen hihetetlen, ennyi a kisvízfolyások – patakok, csermelyek, belvíz- és öntözőcsatornák – hossza Magyarországon. Az adatot beszélgetőtársam, Dukay Igor természetvédelmi mérnök említette.

Öt történet. Ami összeköti őket, az Dánia és a mezőgazdaság. Ezenkívül azonban mind eltérő; van köztük családi gazdaság és nagyüzem, növénytermesztő és állattenyésztő, sőt a terményeket feldolgozó szövetkezet is. Még egy dolog közös bennük: a fenntarthatóságra törekvés.

Megtartja-e a vidéki népességet – legalábbis csökkenti-e a fogyását – a mezőgazdaság viszonylag munkaerő-igényes ágazata, a zöldség- és gyümölcstermesztés? Ezzel a kérdéssel kerestük meg Apáti Ferenc egyetemi docenst, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökét.

Képzeljük el, milyen lesz a világ 2075-ben. Erre a játékra invitálta Takács-Sánta András humánökológus azokat, akik hisznek abban, hogy az ember képes kedvező irányba változni, s ezáltal elkerülhető az ökokatasztrófa. És mivel játszani csak komolyan szabad, a kérdésről kutatókat kért fel előadásra.

Rendezett a dán vidék, talán túlságosan is! Minden négyzetcentiméternyi helyet megművelnek; ez az első benyomása az újságírónak, aki a buszon keresztül a dán tájat szemléli.

Menthetetlenül zuhan az emberiség a szakadékba, vagy hidat tud építeni fölé? Esetleg van harmadik válasz is az ökológiai válságra? Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Takács-Sánta András humánökológussal, az ELTE TÁTK docensével, akinek Világeleje című kötete már harmadik kiadásban jelent meg.

Ismertséget a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének elnökeként szerzett, ám most mégsem elsősorban a vizekről, hanem a fákról, az erdőkről kérdezzük Kun Zoltánt. Elvégre erdésztechnikus. Hogy aztán kiderüljön: a két témakör aligha szétválasztható.

Erdeink természetidegen művelése miatt bajban vannak a fehérhátú fakopáncsok. A megoldás kulcsa a helytelen gyakorlat megváltoztatása – hívta fel nyílt levelében az agrárminiszter figyelmét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Halmos Gergővel, az egyesület ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Világszerte és Magyarországon is egyre több a gólya. Hazánkban 2019-ben négyezer párról volt tudomásunk, tavaly már több mint ötezerkétszázról. Az okokról Lovászi Pétert, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fehérgólya-védelmi program vezetőjét kérdeztük.

Balogh Péter geográfust, a táji vízvisszatartást javasló, komoly tudományos és gazdálkodói háttérrel bíró Vízválasztó mozgalom kezdeményezőjét kérdeztük az ország kiszáradásáról és a lehetséges megoldásokról.

Mármint a vetési varjakért, még ha nem gondolja is mindenki így. Különösen azok nem, akik hónapokig kénytelenek hallgatni a károgásukat az ablakuk mellett, vagy kerülgetni az ürüléküket. Csináljon valamit az önkormányzat, a madarászok, akárki, csak érjen már véget ez az idegtépő helyzet! – követelik.