• A pszichológia az emberre alapvetően még mindig urbanizált lényként tekint, és indokolatlanul keveset foglalkozik a természettel való kapcsolatunkkal. Milyen a modern ember viszonya a természethez?
Nem társnak tekinti, hanem pusztán használati tárgynak, ami iránt ezért aztán nem is érez felelősséget.
Martin Buber ezt úgy fejezné ki, hogy az Én–Te-kapcsolat helyett az Én–Az-kapcsolat alakult ki az ember és a természet között.
• Mikor született ez a szemlélet?
Valamikor az újkor hajnalán. Galilei matematikai képletként tekintett a világra, Descartes pedig az állatokat gépekként írta le, amelyeknek a feladata az ember szolgálata. Szemléletét nyilván alakíthatta, hogy a nyugati kultúra szerint az állatnak nincsen lelke. Ez szemben áll a keleti kultúrával, amely szerint ugyanaz a lélek a reinkarnáció során állatba is visszatérhet.
• Mára a nyugati kultúra a maga fogyasztói szemléletével mintha felülkerekedne a keleti kultúrán…
Glenn Albrecht ausztrál kutató ír arról, hogy a ma emberének életformája természethiányos. Ebből azután olyan jellegzetesen civilizációs betegségek következnek, mint például a depresszió. Ha tudjuk egy betegség okát, akkor jó eséllyel következtethetünk a gyógymódjára is. Ez esetben a gyógymód a természethez való visszatérés. Ennek az igazát egészen könnyű belátnunk, hiszen a természetben tartózkodás jótékony hatását bárki megtapasztalhatja.
A gyógymód a természethez való visszatérés – Szilvásvárad Szalajka-völgy, Fátyol-vízesés (forrás: Horsee CC BY-SA 2.5, Wikimedia Commons)
Az ürességet azonban a modern ember technológiával igyekszik betölteni,
ezért akár technofüggőség is kialakulhat. Ám mint minden függőség, ez az üresség érzetét nem eltünteti, hanem hosszú távon felerősítheti.
A másik oldalról a klímaválság klímaszorongást eredményez, ami bűntudattal is párosulhat, hiszen az életmódunkkal magunk okozzuk, gyorsítjuk fel azt.
• Nem arról van szó, hogy a szorongás keresi a maga tárgyát, okát? Hiszen a szorongásra az ember történelme során mindig lehetett oka: háborúk, éhínség, járványok kísérik az emberiség történelmét.
Az bizonyos, hogy a szorongás az ember alapvető élménye, s ez igaz a modern emberre is. Szorongunk azért, mert nem találjuk életünk értelmét, mert szabadságra ítéltettünk, mert izoláltak vagyunk: egyedül születünk, és egyedül halunk meg. Bár alapszükségletekben a nyugati világban viszonylag kevesen szenvednek hiányt, a klíma gyorsuló változása a mi lábunk alól is kihúzza a talajt.
• Bár számos jelét tapasztaljuk a klímaváltozásnak, nemcsak elmélet az még mindig az átlagember életében?
Nem, mert ezek az apró jelek összeadódnak: nincs hó, növekszik a forró napok száma, kevés a csapadék.
• Említette a bűntudatot is.
Igen, a klímaszorongás ökobűntudattal párosul: hiszen az életformámmal magam is okozom, ráadásul szeretnék változtatni, de nem sikerül. Ez persze lehet pozitív is, hiszen változásra sarkallhat. Az ember biofil lény, vagyis vonzalmunk a természethez velünk született, amin nem csodálkozhatunk, hiszen őseink generációinak sokasága élt a természetben a legutóbbi időkig. A biofil fogalmat Erich Fromm pszichológus vezette be, párban a nekrofil fogalmával a biofil ellentéteként. Széles körben pedig Edward Osborne Wilson biológus révén épült be a pszichológusok fogalomtárába, de sokat tett ezért a már említett Glenn Albrecht is.
Kőváry Zoltán: Birtoklás révén tartós boldogság nem érhető el (fotó: Nagy Eszter)
Fontos, hogy a problémát, a klímaszorongást ne söpörjük a szőnyeg alá. Inkább hagyjuk, hogy az önvizsgálat felé tereljen bennünket.
Hozzuk felszínre a bennünk lévő ökológiai tudattalant, amely által kapcsolódni tudunk a természethez, az állatokhoz, a fákhoz, az erdőkhöz, a Földhöz,
a kozmoszhoz!
• Van esély erre? Hiszen szakadatlanul ömlenek ránk, ráadásul rendkívül kifinomult módszereket felhasználva a reklámok, a hirdetések, amelyek mind-mind a fogyasztásra ösztönöznek bennünket.
Vannak példák, ikonok, akik megmutathatják számunkra azt, hogy mindebből megtalálható a kivezető út. Ilyen lehet például David Attenborough vagy Jane Goodall. Példák arra, hogy az ember elő tudja hívni magából az ökológiai tudattalant.
• Ikonokból azonban kevés van…
Bármelyikünk meg tudja tenni a maga helyén, hiszen ott van valamennyiünkben. Kísérleti alanyokat vittek ki a természetbe napokra úgy, hogy éjszaka is kint aludtak, s minden reggel megkérdezték őket az álmaikról.
Alig telt el három-négy nap, s az álmaik már elszakadtak az urbánus léttől,
s a természetről szóltak.
A Tapolcai-medence a Halápról (forrás: Korbély Barnabás, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)
• Le tud-e mondani azonban az ember arról a kényelméről, amit a technológia nyújt számára?
A „komfortzónából való kilépés” nem aszkézist jelent, csupán az értékek átrendeződését. Ha a boldogságot nem a folyamatos fogyasztásban keresi, a természet máris fellélegezhet, mert nem pusztítja el, használja „túl” az ember. Viktor Frankl osztrák pszichológus bizonyította, hogy a birtoklás, amely lehet az élmények, például utazások hajszolása is, tehát
a birtoklás révén tartós boldogság nem érhető el. Annak záloga az értelmes élet, amely során az önmagunkon túlmutató cél elérését
tűzzük ki magunk elé. A birtoklás függést eredményez, hiszen csak rövid ideig tartó kielégülést hoz, ami mindig újabbat kíván. Ez pedig ennyi ember esetében akkora terhet tesz a természetre, amit az már nem bír elhordozni.
Nyitókép: Pixabay
