Milyen lesz, mondjuk, a város? Az időutazáson Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Zöld Egyenlőség blog gazdája vezetett bennünket. Budapesten, valahol a Kálvin tér és a Fővám tér környékén barangoltunk 2075-ben, persze a már megvalósult
„tizenöt perces városban”, ahol negyedórán belül gyalog is elérhető minden alapszolgáltatás.
Az utcákat ekkor már nem a parkoló autók foglalják el – azoknak már régen a parkolóházakban lesz a helyük –, hanem fák és az erkélyekről lecsüngő virágok. A lakások általában bérelhetők lesznek, de az emberek az idejüket egyébként is szívesebben töltik kávézókban, amelyek tematikusak, ki-ki oda tér be, ahol hasonló érdeklődésűekkel találkozhat.
Rim Cafe – a tizenöt perces város koncepcióját Párizshoz hasonló városok ihlették (forrás: Connie Ma from Chicago, CC BY-SA 2.0/Wikimedia Commons)
Bár lesz magántulajdon, ám amit lehet, közösen használnak az emberek. A tanítás sem elsősorban az egyetemek rideg falai között zajlik majd, hanem visszatérünk az ókorban már egyszer jól bevált módszerekhez, a szókratészi sétákhoz.
A közösség életét meghatározó döntéseket közösen hozzuk,
valahogy úgy, ahogy azt Rousseau is megálmodta. Szabadítsuk fel hát gyarmatosított képzeletünket, s higgyük el, érdemes megpróbálni – adott programot az előadó.
Antal Miklós közgazdász képzeletében 2075-ben már szinte abszurdnak fog tűnni korunk. S ez nemcsak azt jelenti, hogy csodálkozva emlékeznek majd azokra, akik „szétdolgozták” magukat – jóllehet semmi szükségük nem volt rá –, hanem
olyan értelmetlen dolgokon is csak a fejüket fogják csóválni, mint a versenysportok,
amelyek egy részében ráadásul teljesen lehetetlen mozgásformákat találtak ki, hogy aztán a végletekig gyötörjék a testüket azért, hogy tizedmásodperccel gyorsabban csinálják, mint a másik. Antal még számtalan példát említett korunk értelmetlenségeire az avarégetéstől kezdve a tűzijátékig. Mindez a fél évszázad múlva bekövetkező szép új világban már mind a múlté lesz…
Korunk egyik értelmetlensége a tűzijáték (forrás: Billy Hicks, CC BY-SA 3.0/Wikimedia Commons)
A modern ember bajainak egyik legfőbb oka, hogy elszakadt a természettől – állapította meg Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus. Ebből következik a gyógymód is: visszatalálni a természethez. Vagyis a mostani antropocén korszakból át kell lépnünk a szimbiocén korszakba. Ez az ember természetes létformája, hiszen Erich Fromm kutatásai alapján tudjuk, hogy biofil lények vagyunk. Az ökológiai tudattalan még mélyebben él bennünk, mint a C. G. Jung által leírt kollektív tudattalan.
Figyeljük meg a gyerekek még természetes viszonyulását az állatokhoz, növényekhez,
amit életünk előrehaladtával fokozatosan felvált a technológiához való vonzódásunk, s biofil lényünkre rárakódik egy nekrofil, természetellenes attitűd. Az önteremtésből fokozatosan az önpusztítás válik bennünk uralkodóvá. Ez a lélektani alapja a másik elleni harcnak, a háborúknak is. De akár csak a magunk pusztításának is, ami az addikciókban nyilvánul meg. A gyógyulásunkhoz fel kell tehát dolgoznunk az ökológiai tudattalanunkat. Ennek hiánya a szorongás, ami az elfojtásunk következménye. A szorongást pedig nem kiiktatnunk kell, hanem megértenünk.
Gőzturbina – vonzódunk a technológiához (forrás: Siemens Pressebild, CC BY-SA 3.0/Wikimedia Commons)
Vajon ismert lehetett az a világ 1975-ben, amiben most, 2025-ben élünk? – tette fel a kérdést Zlinszky János biológus. Igen, elég volt csak Nyugat felé tekintenünk. Nem kellett tehát újat kitalálnunk. Tudtuk, mire vágyunk, a kérdés inkább az volt, hogy milyen út vezet ide. Ugyanúgy tudjuk azt, hogy milyen világot szeretnénk 2075-ben, a kérdés az, hogy hol található az az ösvény, amely odavezet. Megint csak a múltból következtethetünk a jövőre.
A mögöttünk álló ötven évben elsősorban
hiteles emberekre volt szükség a változásokhoz, olyanokra, akik nem csupán hirdették, hanem meg is élték a jót,
az értékrendjük is eszerint való volt. Az ideális 2075 eléréséhez is rendelkezésünkre állnak az információk, kérdés az, hogy lesznek-e, vannak-e olyanok, akik ezt hitelesen, szerethető, kecsegtető módon képviselik. Mert akkor vonzó lesz, és követni fogják. Ebben bízunk, ám ennek tömegessé válása valószínűleg már az utánunk következő nemzedék életében lehetséges.
A jövő, amit építeni szeretnénk (forrás: Kmaidlow, CC BY-SA 4.0/Wikimedia Commons)
Törpítsük a sárkányokat! – adott programot az előttünk álló évtizedekre Takács-Sánta András, az időutazás megálmodója, s egyből kettőre is felhívta a hallgatóság figyelmét:
az egyik az állam, a másik a multinacionális cégek. Ha ezek kisebbednek, a világ fellélegezhet.
A feladat nem kicsi, de nem elvégezhetetlen, kisközösségek végtelen sora kell hozzá. A munka jutalma egy élhető és fenntartható világ – 2075-ben.
Nyitókép: A jövő zöld építészete (forrás: Danist Soh, CC0/Wikimedia Commons)
