• Meglepte a könyv visszhangja? Minek tulajdonítja a sikerét?
Nyilván nem az országos közbeszéd része, de a zöld témákra fogékonyak körében érdeklődést váltott ki. Tavaly májusban jelent meg, és már a budapesti könyvbemutatón zsúfolásig megtelt a terem. Azóta is egyre-másra hívnak könyvbemutatókra az ország különböző pontjairól még olyanok is, akikkel korábban nem voltam kapcsolatban. Lassan már a harmincadik ilyen eseménynél tartunk.
• Valójában milyen műfajú ez a könyv?
Nehéz besorolni. A leírtak mögött természetesen ott van a tudományos alap, ugyanakkor az ész mellett nem kis mértékben a szív is szerepet kap a szövegben. Továbbá a saját életemből vett néhány példával igyekeztem megmutatni, hogy nemcsak elméleti síkon foglalkozom az ökológiai rendszerváltással, hanem magam is élem azt, amiről beszélek. Például Csákváron, ahol lakom, bevásárlóközösséget vagy épp kétéltűmentést szervezek társaimmal közösen már évek óta. Ugyanakkor a Világeleje csak szőrmentén szól a gyakorlati teendőkről, mivel arra ott van lassan hét éve működő portálunk, a Kiutak.hu, amelyen
száznál is több ökocselekvési tipp olvasható helyi kisközösségek tagjai számára
– akár falun élnek, akár városban.
• Már a kötet címe is meglepő. A világeleje kétségtelenül szokatlan szóalkotás.
Ugyanakkor nagyon is itt az ideje, hogy meggyökeresedjen a nyelvünkben. A világvége, vagyis amikor valami véget ér, mindig egy új világ kezdete is.
• És mi az, aminek vége van?
Számos jel mutat arra, hogy a világméretű piaci-fogyasztói civilizáció a végnapjait éli. Egyre több tudós állítja, hogy az emberiség jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedése már rövidebb távon is fenntarthatatlan. A kérdés inkább az, miképp reagálunk erre. Elkerülhetetlennek látjuk az ökokatasztrófát, magunkba zuhanunk, véres háborúkat vizionálunk az egyre szűkülő forrásokért, a még megmaradt élhető élettérért? Vagy technokrataként bízunk az ember zsenialitásában, hogy amint eddig is megoldottunk mindent, majd kitaláljuk, miképpen orvosolható az éghajlatváltozás és a hasonló problémák?
• Melyiket ajánlja a felsoroltak közül?
Egyiket sem! A válság ugyanis nem csupán veszély. Egyúttal esélyt is ad arra, hogy
valami gyökeresen újba kezdjünk, és ne a termelés–fogyasztás lankadatlan növelésétől várjuk életminőségünk javulását.
• Pedig bárhová nézek, mindenütt ezt kínálják: fogyassz többet, dobd el a régit, cseréld korszerűbbre, akard a nagyobbat!
Ezen azonban lehet és kell is változtatnunk. A Világelejében is írok arról, hogy az emberi természetben nagyon sok minden rejlik. Antropológiai, illetve történettudományi vizsgálatok egyértelműen mutatják, hogy rengeteg olyan kultúra is sikeresen létezett az emberi történelem során, amelyik nem helyezte középpontba az anyagi fogyasztást.
Világeleje: a zöld témákra fogékonyak körében érdeklődést váltott ki
• Mekkora esélyét látja annak, hogy az emberi gondolkodás új alapokra helyeződik?
Nem akarok esélyeket latolgatni. Nem szeretnék abba a hibába esni, amibe annyi nagy tudású ember, bizton állítva ezt vagy azt későbbi korokról. Akik ugyanis a jelenből a jövőre vonatkozó következtetéseket vonnak le, rendszerint figyelmen kívül hagyják, hogy az ijesztő, baljóslatú trendek jellemzően „görbíthetők”. A jövővel kapcsolatos latolgatások azért is értelmetlenek, mert
úgy akarunk a jelenből következtetéseket levonni, hogy közben a jelent sem értjük teljes mértékben
– annyira bonyolult, ráadásul egymásra ható rendszerekről van szó ugyanis, a társadalmi rendszertől a földi ökoszisztémáig.
• Nem érzékelem azt, hogy az ember „vevő” lenne arra, hogy kevesebbet fogyasszon, önként lemondjon arról, amit megszerezhet.
A többség jelenleg valóban nem nyitott erre, ugyanakkor a nagy civilizációs fordulathoz nincs szükség többségre. Kritikus tömegre van szükség. Thomas Princen, a kiváló ökológiai közgazdász úgy fogalmaz, hogy minden nagy társadalmi változás, ami kezdetben lehetetlennek látszott, egy maroknyi elkötelezett ember cselekedeteivel kezdődött. Még
nem sokkal a fordulat előtt is lehetetlennek tartotta azt a többség, míg utána mindenki rácsodálkozott, hogy a fordulat mennyire magától értetődő
volt. Azonosítsuk tehát a problémákat, majd alakítsunk jól szervezett közösségeket, hálózatokat, s dolgozzunk a céljainkért. Mert bár a jövőt nem ismerhetjük, mindnyájan képesek vagyunk alakítani.
• Tudna példát mondani arra, amiben sikereket ért el az emberiség a környezeti problémák megoldását illetően?
Hogyne. Például a levegőtisztaság terén. Egyre szigorúbbak az előírások, és
világszerte rengeteg település levegője kevésbé szennyezett ma, mint korábban.
Ez még akkor is nagy eredmény, ha számos ellenpéldát is találunk. De említhetném az ózonréteg elvékonyodását is: a sikeres nemzetközi intézkedéseknek köszönhetően ma már növekszik a magaslégköri ózonkoncentráció.
• Bízik abban, hogy a légkör felmelegedése s a biológiai sokféleség hanyatlása is megáll egyszer?
Abban joggal bízhatunk, hogy jelentősen lelassulnak ezek a folyamatok. De mérget nyilván nem vehetünk rá. Ugyanakkor mindannyian rengeteget tehetünk azért, hogy kedvezőbb forgatókönyvek váljanak valóra.
• A mostani válság alapja a fogyasztás lankadatlan növelésére való ösztönzés. Ez viszont a kapitalizmus alapja. Ezek szerint ezen kellene változtatni?
Igen, bizonyos értelemben a kapitalizmus meghaladásáról beszélünk, de ez egyáltalán nem államszocialista irány, inkább amolyan harmadik út.
A mai globális óriáscégek által uralt gazdaság meghaladandó, de ez korántsem jelentené a vállalkozás szabadságának fölszámolását, sőt.
Társadalmilag felelős, értékvezérelt kis- és középvállalatok által dominált gazdaságra volna szükség.
Takács-Sánta András: egy új alapokra helyezett civilizáció fölépítése a cél (a képek Takács-Sánta András archívumából)
• A kicsi szép?
A kicsi és a helyi. És nem csupán a gazdaság terén. Magam már tizenhét éve ökologikus helyi kisközösségeket kutatok és segítek munkatársaimmal együtt, sőt tagja is vagyok egynek a lakóhelyemen, heti néhány órát itt önkénteskedem, és látom ennek szépségét, értékét. Vissza kellene találnunk a helyhez, mert csak azokat a helyeket tudjuk megvédeni a gazdasági gépezet rombolásától, amelyek valakikhez tartoznak. Amelyeket valakik szeretnek.
• A világeleje tehát a kisközösségekkel kezdődik?
Azokkal is. A társadalmi atomizáció,
a közösségek széthullása csupán az elmúlt kétszáz év fejleménye.
Ezt megelőzően kisközösségekben, önmagukat jórészt ellátva, kevesebbet fogyasztva éltek az emberek. Ezt kell ismét felfedeznünk, de nem az idő kerekét visszaforgatva, hanem XXI. századi módon. A kevesebb fogyasztás által kevesebbet is kell dolgoznunk, a felszabaduló időnket pedig a másikra fordíthatjuk: embertársainkra, élőlénytársainkra és a Felettünkvalóra.
• S ez mennyire illik bele a mai társadalmi, gazdasági rendszerbe?
Szinte semennyire, de éppen egy új alapokra helyezett civilizáció fölépítése a cél. A világeleje. Mindez azt is feltételezi, hogy helyreállítjuk a politika eredeti értelmét: a politika szűkebb és tágabb lakóhelyünk ügyeinek intézése. Tehát nem szabad a pártpolitikával azonosítanunk. Akarjunk beleszólni a minket érintő ügyekbe, akarjunk részt venni bennük. A jelenlegi, képviseleti demokráciának a részvételiség felé kellene eltolódnia. Lehet, hogy kényelmesebb hagyni másokat dönteni helyettünk, ám ez a rendszer vitt bele bennünket a jelenlegi slamasztikába.
• Azt is írja a könyvében, hogy a fogyasztásunk mérséklése által felszabaduló időnket a Felettünkvalóval való kapcsolatunk megerősítésére is fordíthatjuk. Ez utóbbit miért tartja fontosnak?
Elengedhetetlen az emberi erőfeszítés annak érdekében, hogy megálljunk a szakadék előtt, de nem biztos, hogy elég lesz.
A spiritualitás mindig is az emberi lét alapvető része volt, leszámítva az utóbbi néhány száz évet.
Úgy tudjuk, az embernek a modern kort leszámítva mindig is szoros kapcsolata volt a Felettünkvalóval. Martin Heidegger, a XX. század egyik legkiválóbb és egyben egyik legellentmondásosabb filozófusa úgy látta, hogy „már csak egy Isten menthet meg bennünket”. Ennek lehetőségét magam sem zárnám ki.
Nyitókép: Takács-Sánta András (jobbról) Orvos-Tóth Noémi pszichológus, Jane Goodall világhírű etológus és Máté Bence természetfotós társaságában
