Kezdjük egy technikai jellegű kérdéssel: miért párban tartják nyilván a gólyákat, miért nem egyedenként?
A fiókák évről évre változó száma és a kelés utáni nagyfokú pusztulása miatt ilyen módszerrel az évek között jobban összehasonlítható számot kapunk. Azt vesszük számba, hány fészekbe tértek vissza, vagy mennyi újat építenek. Van egyébként olyan madár, például a haris, amelynél csak a hímeket vesszük számba, és van amelyiknél valóban minden egyes állatot megszámolunk. Ilyen például a túzok.
Az emberben idilli kép él a gólyákról, bizonyára Petőfinek is köszönhetően, amikor még minden háztetőn kelepeltek, amikor a XIX. században még minden rendben volt körülöttük. Valójában mikorra tehető az aranykoruk?
Ha minden háztetőn nem kelepeltek is, de valóban volt olyan időszak, amikor kedvezőbbek voltak számukra az életfeltételek. A gólya gázlómadár, ami azért fontos, mert a középkor végétől kezdve egyre több erdőt irtottak ki Európában, vagyis egyre nagyobbá vált az életterük.
A folyók szabályozásával, a vizenyős területek lecsapolásával azután fordult a kocka, számuk elkezdett fogyatkozni.
Magyarországon a képet árnyalja, hogy a török utazó Cselebi szerint a török hódoltság idején ugyan sok volt a víz, viszont kevés a fa, ami a gólyák fészkelése szempontjából alapvető fontosságú.
1941-ben a gólyák harmada még kéményen fészkelt (Fortepan, adományozó: Klenner Aladár)
Fogyatkozásuk oka tehát a vizes élőhelyek csökkenése?
Alapvetően igen, de azért a kép ennél árnyaltabb. A gólyák történelmi távlatokban
két irányba vonulnak Afrikába, Nyugat-Európából Gibraltáron át, Kelet-Európából pedig a Boszporusz
felé. A korábbi fogyások oka például az volt, hogy a Száhel-övezetben az elhúzódó csapadékmentes időszakok miatt a gólyák éheztek a telelőterületen, ami sokuk pusztulásához vezetett. Ez a veszély azonban a nyugat-európai gólyákat már nem fenyegeti.
Pedig a csapadék mennyisége nem növekedett.
A csapadék nem, viszont az átlaghőmérséklet igen, ezért
a tőlünk nyugatabbra kikelt gólyák alapvetően már nem Afrikában telelnek, hanem az Ibériai-félszigeten,
jobbára Spanyolországban. Sokuk a szeméttelepek lakója lett, ahol bőségesen találnak táplálékot, illetve egy Amerikából behurcolt rákfajtával laknak jól. Számuk az utóbbi évtizedekben éppen ezért megsokszorozódott. Míg 1984-ben százharmincötezer párt számoltak a világban, ma már háromszázharmincezret.
Jól tudom, hogy korábban sem alapvetően a közelgő hideg, hanem a táplálék hiánya miatt keltek útra?
Igen, ez így van, s mivel a betevőt már megtalálják télen is, minek vesződnének a hosszú, veszélyes úttal… A kelet-európai gólyák döntő többsége viszont még Afrikában telel, így a hosszabb út miatt nagyobb veszélyeknek vannak kitéve, ami miatt a számuk kisebb mértékben növekszik.
Tarlón böngésző gólyacsapat (fotó: Krómer István)
Fordítsuk meg a kérdést: ha Afrikában folyamatosan van táplálékuk, miért térnek egyáltalán vissza, hogy nálunk költsenek, hiszen megtehetnék ott, ahol télen-nyáron van mit enniük?
A madarak vándorlási szokásai a jégkorszak után alakultak ki. Vélhetően azért nem töltik az egész évet a melegebb vidéken, mert a madarak közötti folyamatos konkurenciaharcban számukra tőlünk délebbre csak az év bizonyos szakaszában jut élettér.
Gyakran hallunk olyan híreket, hogy az útjuk során sokuk az emberek áldozataivá válnak, akik élelemforrásnak is tekintik őket.
Tudomásom szerint az élelmiszer-ellátás javulása miatt ez egyre ritkább, viszont
a közel-keleti, mediterrán országokban sok más madárhoz hasonlóan passzióból lövöldözik őket,
s ennek sajnos a hatóságok nem állnak ellen, a természetvédelem pedig gyenge lábakon áll ahhoz, hogy a rossz szokáson változtasson.
A magyarországi helyzetre térve: mikortól vannak adataink a gólyákról?
Átfogó felmérést 1941-ben a Madártani Intézet végzett a pedagógusok segítségével. Akkor a mai Magyarország területén tizenhatezer pár fészkelő gólyát számláltak. De nem csak a számukat mérték fel, hanem a fészkelési szokásaikat is: egyharmaduk fészkelt kéményen, illetve nádtetőkön, egyharmaduk fákon, egyharmaduk kazlakon. Ez utóbbiakról teljesen eltűntek, fákon is elvétve fészkeltek, a kéményeken is alig, helyettük áttelepedtek a villanypóznákra.
Miért változtattak a szokásaikon?
A kazlak formái megváltoztak, már nem alkalmasak a fészkelésre, a letört csúcságú magas fákat, amelyeket igazán szerettek, az emberek vélt esztétikai okok miatt ma már inkább eltávolítják, a nádfedelet felváltotta a cserép, a kémények pedig régen szélesebbek voltak és oldalt szeleltek, ma már viszont általában felül és abból is egyre több helyen cső lóg ki.
Megjelentek viszont a villanypóznák, amelyek kiváló helynek bizonyultak
számukra. Első adataink az idefészkelésükről 1968-ból vannak, akkor tucatnyi ilyen póznát vettek számba. Ma már a fészkek kilencven-kilencvenöt százaléka ott található.
Nem veszélyezteti őket a vezetékekben futó feszültség?
Elenyésző mértékben. Ahhoz a gólyának ugyancsak terpeszben kellene állnia, hogy a két vezetékszálat egyszerre érintse és rövidre zárja a testén keresztül. Áramütés inkább a nagyobb feszültségű, mondjuk húsz kilovoltos vezetékek közelében érheti őket, amelyek nedves időszakban megközelítve csaphatják meg a madarakat. A villanypóznákon inkább a fészek súlyának eloszlása jelenthet veszélyt.
A gólya folyamatosan építi a fészkét, így ennek a súlya az évek során sok mázsára,
akár tonnányira is emelkedhet. A stabilitás érdekében ezért, ahol a gólya fészket rak, ott az első vonulása után a póznára magasító szerkezetet szerelünk, s arra helyezzük át, így biztosítva a stabilitását.
A gólyák száma nálunk is az egyre enyhébb telek miatt gyarapszik?
Valójában nem beszélhetünk gyarapodásról, inkább stabil állományról.
A 2019–1920-as években számolt négyezer pár mégis kevesebb, mint a mostani ötezerkettőszázötven…
Igaz, ezért magyarázatképpen kicsit visszamegyek az időben.
Annak a gólyának, amelyik megéri az első életévét, jó esélye van arra, hogy akár harminc évet is éljen.
Ivaréretté pedig négy-öt éves kora körül válik. Ez azért fontos, mert 2010-ben az akkori csapadékos év miatt nagyon alacsony volt a költések száma. Ebből következik, hogy amikor az ekkor született kevés gólya először utódot nevelt, vagyis 2014–2015-ben, szintén kevés gólya született. Ők 2019-ben lettek szülők, az ekkor született utódok pedig 2023-ban, tehát a számok hullámoznak, igaz, egyre kisebb mértékben. Tavaly ismét jó év volt, s az állomány meghaladta az ötezer párt.
A számuk viszont ott is növekszik Kelet-Európában, ahol nem tizedelte őket a 2010-es időjárás. Ennek mi a magyarázata?
Az egyre melegedő időjárás miatt egyre északabbra is találnak életteret maguknak, tehát ott is megjelentek, ahol korábban még nem.
Végre egy jó oldalát is találjuk a klímaváltozásnak…
Ha a gólyák számának alakulása felől közelítjük, akkor kétségtelenül.
Nyitókép: A gólya folyamatosan építi a fészkét (fotó: Korzenszky Richárd)
